Megállapodás született az MLSZ és a szurkolók között a szurkolói viselkedés, a szurkolói jogosítványok feltételeiről.
Ki tudja, mire vártak a Videoton játékosai a Pápa elleni bajnoki első félidejében... Talán arra, hogy a sült galamb a szájukba repüljön?! Bejött! A gólnélküli első játékrészben, és a folytatásban is méltó partner volt a Lombard, ám a játékvezető megadott egy erősen véleményen büntetőt a székesfehérváriaknak, így odalett a vendégcsapat pontszerzési esélye. Nemanja Nikolics a tizenegyes értékesítése után akcióból is eredményes volt, így utolérte a debreceni Coulibalyt a góllövőlistán.
Amikor a Haladás–Diósgyőr meccs harmadik percében Takács Péter ritkán látható bombagóllal vezetést szerzett a borsodiaknak, a szombathelyi szurkolóknak rossz kedvük támadt! Kedvenceik legutóbb november elején, a Debrecentől kaptak ki hazai környezetben, miért pont az otthoni idényzárón rontják el remek tavaszi összteljesítményüket – gondolhatták a vasi drukkerek. Hogy ne kelljen rossz emlékekkel szabadságra menniük, arról a játékosok gondoskodtak, mert az egyébként kiegyenlített mérkőzésen Nagy Gábor góljával egyenlítettek, majd jött Halmosi Péter, és a 89. percben rendkívül látványos találattal megszerezte az újabb győzelmet a Haladásnak
Ígéretes kezdés, és semmi más – nagyjából így jellemezhetnénk a Kecskemét–Újpest találkozót. A házigazda alföldiek az OTP Bank Liga 29. fordulójában búcsúztak el saját közönségüktől, és a gyengélkedő fővárosiak elleni meccs erre tökéletesen alkalmasnak is tűnt. Remek iramban, ígéretes Lencse László-helyzetekkel indult az összecsapás, amely negyedóra után azonban ellaposodott. A hazaiak némileg visszavettek a tempóból, a vendégek is eljutottak egy-két lehetőségig, de a lelátón senkinek nem kellett benyugtatóznia magát az izgalmaktól. A szimpatikus, tavasszal kifejezetten jól teljesítő Kecskemétet drukkerei kifütyülték – ez nem volt szép búcsú
Kiszenvedett a Vasas... Bár egy forduló még hátravan az OTP Bank Ligából, a válságos helyzetben lévő, kieső angyalföldiek elbúcsúztak közönségüktől. Nem voltak sokan a Kaposvár ellen, mindössze néhányszázan, de a többségük valószínűleg megbánta, hogy kíváncsi volt kedvenc csapata utolsó NB I-es meccsére. A somogyiak számára is tétnélküli volt a találkozó, de ők legalább izgalmas perceket tudtak szerezni az érdeklődőknek. A Vasas produkciója azonban az egész szezon vesszőfutásának betetőzése volt: kihagyott ajándék-tizenegyes, majd vereség... A kialakult helyzetért persze nem csak a játékosok a felelősek, hiszen ne feledjük, hogy valahol ők is szenvedő alanyai a korábbi vezetés felelőtlen ámokfutásának.
A gyanú szerint Strublics József egy 2009-es Magyar Kupa-meccset manipulált, a PMFC felbontotta a szerződését.
Akár első hazai győzelmét is megszerezhette volna a bajnokságban a Zalaegerszeg, ha játékosai öt méterről mondjuk nem a paksi kapus, Csernyánszki Norbert hasán keresztül akarják a hálóba juttatni a labdát. Jó néhány holtbiztos helyzetet kihagytak a házigazda zalaiak az OTP Bank Liga 29. fordulójában, ezzel együtt a döntetlen igazságosnak mondható. Az első félidőben a Paks akarata érvényesült a pályán, de a ZTE rúgta a gólt, a másodikban talán a hazaiak voltak jobbak, de a vendégek találtak a hálóba. Az viszont biztos, hogy a napsütésben sem bágyadtak el a zalaegerszegi fiúk, több helyzetet hoztak össze, mint amit idáig megszoktak tőlük.
Az ETO a legfontosabb posztokon meg szeretné tartani bronzérmes játékosait.
A Vasas kiesését realitásnak, a Putnok feljutását örömtelinek, az Eger osztályváltását némileg szerencsésnek tartja Csank János.
Három évvel hosszabbított Megyeri Balázs, a görög bajnok Olympiakosz kapusa
A szerbiai tornára készülő magyar U19-válogatott hétfőn kezdte a felkészülés utolsó fázisát.
Ahogy tavaly, úgy idén is a Rába ETO és a Berettyóújfalu játssza a teremlabdarúgó NB I döntőjét.
2012. 05. 22. 09:39
Kósa Lajos: „Harmadszor kellett újjáépíteni a csapatot, és bajnokságot tudtunk vele nyerni!”
A lengyelek az Eb-re készülnek, a hollandok a Bayernnel csapnak össze, a törököknél pedig osztályoznak egy jót a csapatok!
2012. 05. 22. 07:35
Az OTP Bank Liga 29. játéknapja a teljes bajnoki év „legfiatalabb” fordulója volt!
A közelmúltban ujjműtéten esett át Juhász Roland, a belga bajnok Anderlecht labdarúgója.
Megtörtént a pályabejárás, jó esély van rá, hogy Nyíregyházán játssza BL-selejtezőjét a DVSC.
2012. 05. 21. 14:17
Véglegessé vált, hogy szombaton 18 órakor rendezik a Debrecen–Haladás mérkőzést.
Sisa Tibor örül neki, hogy játékosai motiváltak voltak és nyerni akartak a Vasas ellen.
A bajnok Debrecen simán győzött a Honvéd otthonában az OTP Bank Liga 29. fordulójában, de a fővárosi csapat így is megtartotta negyedik helyét.
Ma ismét Észak felé vesszük az irányt: hajrá Angelholms és Sligo!
2012. 05. 21. 00:59
A Szolnok kikapott Balmazújvárosban az NB II Keleti-csoportjának 28. fordulójában.
A Videoton 2-0-ra legyőzte a vendég Pápát az OTP Bank Liga 29. fordulójában.
A Budapest Honvéd hazai pályán 3-0-s vereséget szenvedett a veretlen bajnok Debrecentől az OTP Bank Liga 29. fordulójában. A vendég hajdúságiak mindhárom találata elismerést érdemel: Rezes László fantasztikus gólt lőtt az első félidőben, Selim Bouadla ismét védhetetlenül végezte el szabadrúgását, majd kitűnő labdaszerzését követően remek ütemben ugratta ki Adamo Coulibalyt, aki a nyolcvanadik percben nem hibázott.
- 09:35 A Google és az Apple is meghajolt Trump követelése előtt
- 09:24 „Szerintem szamárság az »Isten, haza, család«” – Eperjes Károly nem ért egyet a sorrenddel
- 09:23 Hatósági bejelentést tesz a kormány a Gondosóra-ügyben
- 09:14 Keményen elkezdték büntetni a megállókban dohányzókat Budapesten
- 09:12 „Hogy micsoda?” – a Premier League legjobbjának kisfia Szoboszlaiért rajong
- 09:05 Gyerekektől lopták az ételt a gyömrői általános iskola konyhásai, 12 kilónyi sajtból és sonkából csak három és fél kilót adtak oda a több száz gyereknek
- 08:56 Robbanás történt Augsburg főpályaudvaránál
- 08:56 Magyarországon is elérhető lesz a Starlink internetes szolgáltatás
- 08:52 Súlyos vádak és feljelentés – forrong a magyar kalapácsvetés
- 08:48 Krizsó Szilvia: Vannak emberek a politikában, akik igazán csöndben maradhatnának már
- 08:04 Tehervonat és mozdony ütközött össze Győrnél
- 07:57 Ma éjszaka szabad szemmel is látható lesz ez a különleges égi jelenség
- 07:40 Történelmi transzfert hozott az átigazolási hajrá: Enzo Fernández az első, akiért kétszer is 100 millió font felett fizettek
- 07:31 Magyar Péter: A Tisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz
- 09:12 Nem csak inni lehet: 4 praktikus ötlet az instant kávé felhasználására
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 21:02 Akin nem fogott a Disney-átok: 8 szerep, ami globális szupersztárrá változtatta Zendayát
- 07:30 Képes kvíz: ki rejtőzik a hollywoodi mosoly mögött? – II. felvonás
- 07:30 Az Almássy tértől a Golgota utcáig: felismered a hazai underground legendás helyeit?
- 17:46 „Férfi és női munka” - Forsthoffer Ágnes helyretette Magyar Pétert
- 19:35 Egy tucat ügyész és nyomozó már elfogadta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal állásajánlatát
- 06:24 Több megyében zivatarokra figyelmeztetnek
- 07:29 Ruff Bálint: Az ügynökaktákon túl milliárdos kutatások, Lázár János utazásai kerülnek majd nyilvánosságra
- 16:46 Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét
- 20:12 Német belügyminiszter: Oroszország bízta meg a lipcsei dróntámadás elkövetőit