A télen távoznia kellett Kecskemétről Simon Attilának, aki végül Siófokon kötött ki, és oroszlánrészt vállalt a balatoniak élvonalban maradásából. Az együttes remek tavaszt produkált, ehhez persze kellettek a 29 éves támadó fontos góljai. Az utolsó, immár tétnélküli fordulóban éppen a kecskemétieket fogadta a Siófok, és Simon szeretett volna egykori klubja ellen is eredményes lenni. Az első félidő gól nélkül zárult – volna, de érkezett Kassai Viktor játékvezető, és tizenegyes adott az alföldieknek. Lengyel Dániel saját bevallása szerint hozzá sem ért Lencse Lászlóhoz, mégis büntető és kiállítás lett a vége. Történt mindez a szünet előtt egy perccel, így egy teljes félidőt kellett emberhátrányban játszani a házigazdának. Kétgólos zakó lett a vége.
Ritkán látható gólparádéval köszönt el közönségétől a PMFC, ám a nézők végül ismét csalódottan távoztak, hiszen a pécsiek 4-3-as veresége a Honvéd ellen az jelenti, hogy megszakítás nélkül hétszer kaptak ki. Azt megelőzően két döntetlenjük és egy vereségük volt, legutóbb március közepén győztek. Az edzőváltás, Mészáros Ferenc menesztése tehát a lehető legrosszabbul sült el, a baranyaiak olyan mélyre (a 12. helyre) süllyedtek a tabellán, amilyen pozícióban az egész szezon során egyszer sem voltak. Merőben más a helyzet a Honvédnál, amely ennek a sikernek köszönhetően megőrizte negyedik helyét, és indulhat az Európa Liga-selejtezőben.
Sérülés miatt kiesett Lipták és Buzsáky, helyettük Debreceni és Koltai került be.
Németh Krisztián a következő szezonra is szeretne Hollandiában maradni.
Sztankó Gábor úgy érzi, néhány év múlva is jó érzéssel fogja eltölteni a siker részeseit a bajnoki cím!
Az OTP Bank Liga legutolsó meccsén a Kaposvári Rákóczi hazai pályán 3-1-re nyert a kieső Zalaegerszeg ellen. A somogyiak már a harmadik percben megszerezték a vezetést, Gumics használta ki Vlaszák Géza ZTE-kapus óriási hibáját. A túloldalon Posza Zsolt is bakizott, így a zalaiak egyenlítettek Okuka öngóljával. Tíz perccel később Gumics duplázott, ezúttal nyolc méterről gurított a hálóba. Hiába kezdte erőteljesebben a látogató a második játékrészben, Hidvégi Sándor buktatta a tizenhatoson belül Addót, amiért a játékvezető büntetőt ítélt, Graszl Károly értékesített, ezzel pedig beállította a végeredményt.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezetének szavazásán tarolt a Debrecen bajnokcsapata!
A magyar U19-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett a házigazda Szerbia ellen, az Európa-bajnoki selejtező elitkör második fordulójában.
Nem egyszerű feladat Tromsőben pontot szerezni. A Brannak sem sikerül vélhetően. A Sion az első meccsen tetemes előnyt szerzett a helvét osztályozón, ma is esélye van nyerni. Gólokkal is számolunk Aarauban!
2012. 05. 28. 08:08
Nyugaton a DPASE és a Budaörs biztosan búcsúzik az NB II-től.
Vége a bajnokságnak: a Debrecen veretlenül lett bajnok, Coulibaly a gólkirály!
Az OTP Bank Liga legutolsó mérkőzésén a Kaposvár 3-1-re verte a Zalaegerszeget.
A Kossuth téri buli után a Hotel Nagyerdőben közös záró vacsorán vett részt a debreceni bajnokcsapat!
Az ezüstérmes Videoton két hajrágóllal nyert Újpesten az OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójában.
A bronzérmes Győr 2-0-ra nyert Pápán az OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójában.
Ma ismét Julius mesterre hagyatkozunk, aki két izmos tippel állt elő!
2012. 05. 27. 09:05
Utolsó mérkőzését is megnyerte, így veretlenül lett bajnok a Debreceni VSC, és ehhez semmiféle kommentár nem szükséges, hiszen a parádés eredménylista önmagáért beszél. Csupán egyetlen csapat van a magyar mezőnyben, amelyet nem tudtak legyőzni a hajdúságiak, méghozzá a Siófok! A balatoniak ellen több mint három éve nyert legutóbb a DVSC. De most nem ez a téma, hanem az utolsó meccs, amelyet a Haladás ellen 2-0-ra hozott a Loki, majd kezdődhetett az ünnepélyes kupaátadás
2012. 05. 26. 21:52
Az NB II Keleti-csoportjában az újonc Egri FC végez az élen, így 26 év után visszatér az élvonalba!
A Honvéd végzett a negyedik helyen az OTP Bank Ligában, mivel az utolsó fordulóban 4-3-ra győzött Pécsen.
A DVSC hazai pályán 2-0-ra nyert a Haladás ellen, így 22 győzelemmel és 8 döntetlennel, vereség nélkül lett bajnok!
A Paks hazai környezetben 4-2-re verte a Ferencvárost az OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójában. A házigazda remekül kezdett, gyorsan vezetést szerzett, de nem tudott élni mezőnyfölényével, illetve további lehetőségeivel, s a magára találó FTC egy perc alatt fordított. A szünetben mégis a Paks vezetett, mert két percen belül visszafordította az állást, majd a második félidő legelején újabb gólt szerzett. A folytatásban elmaradtak az izgalmak, a hazaiak megérdemelten nyertek. A Ferencváros legutóbbi öt meccsén mindössze egy pontot szerzett, tehát meglehetősen szerény teljesítménnyel zárta a szezont.
A kieső Vasas elleni 3-2-es hazai győzelemmel a hetedik helyen fejezte be az OTP Bank Ligát a Diósgyőr.
A Paks 3-2-re nyert a vendég Ferencváros ellen az OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójában.
A Kecskemét 2-0-ra győzött a Siófok otthonában az OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójában.
- 12:18 Érdekes agyműködési mintázatot figyeltek meg a kutyáknál
- 12:10 Magyar Péter: A kormánynak is becsengettek
- 12:08 Atlétika: a sportág első magyar világbajnoka lett a szövetség elnöke
- 12:01 Londonban, egy G-Mercedesből kiszállva szpottolták Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt
- 11:42 Megszületett John Lennon és Yoko Ono első unokája
- 11:33 Nevelőklubja az utolsó pillanatokban eladta, sírva hagyta ott a csapatot a fiatal focista
- 11:24 Hátba rúgták az LMBTQ-rendezvény szervezőjét
- 11:18 Bodrogi Gyula Vidnyánszky Attiláról: Az, hogy mindenhol ott volt, ott van, tényleg sok
- 11:11 Karácsony Gergely létszámstopot rendelt el
- 11:06 HVG: Elhagyhatja az országot Guller Zoltán, a NER „jolly joker menedzsere”
- 11:03 Tarjányi Péter: Ennyi pénzből nem lesz vagyonvisszaszerzés
- 11:01 Tényleges életfogytiglant kértek a férfira, aki kivégzett egy hajléktalant a társaival Újszegeden
- 10:31 Rémálom a US Openen: két labdamenetre volt a továbbjutástól, de félbeszakadt a meccs
- 10:24 Molnár Áron élőben beszélt az ügyről, amikor befutott az őt beperelő volt gyermekotthon-igazgató
- 10:23 Még mindig Mészáros Lőrincé a legértékesebb családi vállalkozás, de az NVVH felállásával ez jövőre változhat
- 05:58 Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
- 09:05 Gyerekektől lopták az ételt a gyömrői általános iskola konyhásai, 12 kilónyi sajtból és sonkából csak három és fél kilót adtak oda a több száz gyereknek
- 07:30 Képes kvíz: ki rejtőzik a hollywoodi mosoly mögött? – II. felvonás
- 10:24 Molnár Áron élőben beszélt az ügyről, amikor befutott az őt beperelő volt gyermekotthon-igazgató
- 09:24 „Szerintem szamárság az »Isten, haza, család«” – Eperjes Károly nem ért egyet a sorrenddel
- 07:29 Ruff Bálint: Az ügynökaktákon túl milliárdos kutatások és Lázár János utazásai is nyilvánosságra kerülnek
- 07:30 Az Almássy tértől a Golgota utcáig: felismered a hazai underground legendás helyeit?
- 21:02 Akin nem fogott a Disney-átok: 8 szerep, ami globális szupersztárrá változtatta Zendayát
- 06:24 Több megyében zivatarokra figyelmeztetnek
- 08:56 Robbanás történt Augsburg főpályaudvaránál