A Budapest Honvéd 1-0-ra kikapott az orosz Anzsi Mahacskala vendégeként az Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén. Hatalmas fölényben futballozott az első félidőben a holland Guus Hiddink edző alakulata, és a 22. percben a brazil Jucilei lövésével – amely Ignjatovic lábán irányt változtatva landolt a kapuban – megszerezte a vezetést. A Honvéd egyetlen alkalommal találta el az ellenfél kapuját, igaz, Tchami lövése egyenlítést ért volna, de a labda a kapufán csattant.
A fordulást követően már nem rohamozott nagy erőkkel a dagesztáni alakulat, inkább megpróbálta kicsalogatni a Honvédot. Ezt a szívességet azonban nem tette meg a kispesti csapat, amely ráadásul Délczeg Gergely révén könnyedén gólt is lőhetett volna. Az eredmény a hajrában sem változott, így a Honvéd minimális hátrányból várja a visszavágót. A párharc második meccsét jövő csütörtökön rendezik a Bozsik Stadionban.
2012. 07. 20. 08:58
A Videoton FC 1-1-es döntetlent játszott a szlovák Slovan Bratislava vendégeként az Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén. Az első félidő közepéig inkább a hazaiak irányítottak, de a kezdőcsapatában mindössze három magyarral felálló Videoton a megilletődöttség legkisebb jele nélkül játszott. Az első hazai lövésre hat percet kellett várni. A pozsonyiak veszélyes támadást nem igazán vezettek, a vendégek néhányszor odaértek a szlovák kapu elé. A 26. percben megszerezték a vezetést a házigazdák, Peltier adott be jobbról, Sebo pedig jobbal, félfordulattal a kapu bal oldalába lőtt. A labda megpattant, mielőtt a kapuba csorgott volna.
A székesfehérváriak azonban hamar válaszoltak, a 29. percben Sándor György indult meg, Nemanja Nikolicsot akarta kiugratni, de egy védőről Oliveira elé pattant a labda, ő pedig tolt rajta egyet, majd 16 méterről a bal felsőbe tekert. Ezt követően is inkább a pozsonyiak voltak fölényben, de nem jelentettek komoly veszélyt a magyar csapat kapujára. A folytatásban is a Slovan fektetett több energiát a támadásvezetésbe, míg a látogatók labdaszerzések után próbálták gyorsan játékba hozni az egyetlen éket, Nikolicsot, de a csúszós talaj sokszor gátat szabott a kontráknak. A szlovákokat egyre inkább sürgette az idő, de nem kerekedtek a Videoton fölé, a fehérváriak pedig nem kockáztattak, a hosszabbítás perceiben mégis megnyerhették volna a mérkőzést, nagy helyzetüket azonban elpuskázták.
Linzben gólokkal kalkulálunk, a Mervue-Athlone meccsen pedig a vendégek sikerét várjuk...
2012. 07. 20. 07:47
A Videoton FC 1-1-es döntetlent játszott a szlovák Slovan Bratislava vendégeként az Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
A Budapest Honvéd 1-0-ra kikapott az orosz Anzsi Mahacskala vendégeként az Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
A Kaposvári Rákóczi FC szerződést bont a szlovák Tomas Sedlakkal, aki télen érkezett.
Tóth Miklós ügyvezető csütörtökön megköszönte, hogy az újpesti futballista a Haladással edzett.
Fokozottan készül a pozsonyi rendőrség az esti Slovan Bratislava – Videoton Európa Liga-selejtező mérkőzésre.
László Csaba szerint néha túlzóak az elvárások a magyar csapatokkal szemben.
2012. 07. 19. 15:29
Hivatalosan is bejelentették, hogy Haladás–Mainz felkészülési meccset rendeznek Szombathelyen.
Csütörtöktől a cseh Michal Svec négy évre a Győri ETO FC játékosa.
Az éves társasági adóból mintegy 40 milliárd forint fordítható a látványsportok támogatására.
Nagyjából véglegesnek tekinthető az NB II-es bakonyiak játékoskerete.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ellenőre jóváhagyta a nyíregyházi stadion előírás szerint elvégzett felújítási munkálatait.
Az előző tulajdonos becsapta, és nagyot csalódott a magyar futballközegben Roderick Duchatelet.
A Rangadó.hu értesülései szerint Azerbajdzsánban köthet ki Marian Sluka.
Bajner Bálint úgy véli, a második bajnoki fordulóra már tökéletes erőállapotban lesz.
A védekező középpályás kettő plusz egy évre kötelezte el magát a PMFC-hez.
A Ferencváros hazai pályán 1-0-ra győzött felkészülési mérkőzésen a Vasas ellen, Grúz Tamás góljával. Az angyalföldieknél lehetőséget kapott Németh Botonddal, aki korábban tagja volt a Vasas Akadémiának, most Vácról tért vissza, valamint a Babos Barna, aki Felcsútról érkezett próbajátékra. Lassan melegedtek be a csapatok, aztán a volt Vasas-csatár, Beliczky Gergő előbb lesről talált a hálóba. Negyedóra elteltével egyre inkább a vendégek térfelére tevődött át a játék. A 19. percben egy jobbról belőtt szögletnél nem figyeltek kellően a védők, és a berobbanó Grúz éles szögből a hálóba csúsztatott (1-0). Az ezt követő időszakban csak nagy ritkán jutott el ellenfele kapujáig az angyalföldi együttes, amely folyamatosan védekezésre kényszerült. A félidő hajrájában Halasi Péter kapusnak többször kellett bravúros védést bemutatnia, hogy együttese ne kerüljön nagyobb hátrányba, illetve Hakola lövésénél a kapufa volt jó helyen. A rövid szünet után is inkább a hazaiak támadtak, mindkét oldalon egyre több cserejátékos jutott szóhoz, a tizenkilenc éves Lázár Benjamin többször is eljutott a Ferencváros kapujának előterébe, míg a másik oldalon néhány perccel a lefújás előtt egy távoli lövés után ismét a kapufa sietett a Vasas segítségére.
A Spartak Trnava és a Mlada Boleslav is kettővel verheti aktuális riválisát az Európa Ligában.
2012. 07. 19. 08:30
Felkészülési mérkőzésre hívta az MTK-t a török Fenerbahce, a találkozót az ausztriai Bécsújhelyen rendezték. Egyenlő erők csatáját hozta a meccs első szakasza, amelynek zárásaként a magyar csapat megszerezte a vezetést. A 24. percben Kanta József végezhetett el szabadrúgást, a lövés levágódott a sorfalról, a labdára azonban lecsapott a csapatkapitány, és kapásból a hálóba bombázott. A félidő hajrájában a sztárokkal teletűzdelt Fenerbahce is veszélyeztetett, Hegedüs kapus védett egy távoli lövést, majd nem sokkal később Vadnai mentett nagyot. A 45. percben Alex végezhetett el szabadrúgást, és a bal felső sarokba bombázott. Ezzel zárult a kiegyenlített első félidő (1-1).
A második félidő is Hegedüs Lajos nagy mentésével indult, nem sokkal később cseréje, Groppioni is lehetőséget kapott. Néhány perccel beállása után Alex egy fejessel őt is megtornáztatta, nagyot védett az olasz légiós első labdaérintésére. Többet támadott a Fenerbahce, de a magyar játékosok jól tartották a frontot, sokszor kisegítették egymást. A 83. percben egy baloldali akció és beadás után Kálnoki Kis mentett szögletre. Az utolsó percek nagy küzdelmet hoztak az MTK kapuja előtt, kemény védekezésre késztette a török csapat a magyarokat, és a kontrákra nem igazán maradt erő és lehetőség. A végén egy távoli Wolfe-lövés zárta a meccset, a Fenerbahce kapusa nagyot vetődött, és fogta a lövést. Az 1-1-es végeredmény a válogatottak sorát, köztük Dirk Kuytot és a friss szerzemény Mehmet Topalt felvonultató Fenerbahce ellen dicséretes eredmény.
Muszbek Mihály sportközgazdász szerint 2011 nem volt egy sikeres év a magyar labdarúgás számára.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Újabb játékossal gyarapodott a Győri ETO FC kerete. A romániai Craiovából érkezett Mihai Dina hároméves szerződést írt alá a klubbal. A 23 éves csatárnak ez élete első külföldi szerződése, de a beilleszkedésben sokat segít neki honfitársa, Mihai Nicorec.
A szerb középpályás szerződését közös megegyezéssel felbontották a felek.
- 15:47 Kiderült, hogy Szoboszlai Bruno Fernandes fiának kedvence, a magyar válogatott csapatkapitánya válaszolt
- 15:43 Megnevezte Tarr Zoltán, ki felel mostantól miniszteri biztosként a magyar filmreformért
- 15:43 Brutális szívóerőt ígérnek a Roborock vadonatúj robotporszívói
- 15:41 Őket hallgatná meg először az MNB-vizsgálóbizottság
- 15:33 Hogyan lett a „túl európai” Messiből Argentína legnagyobb bálványa?
- 15:31 Áthívta tévézni a volt kolléganőjét egy józsefvárosi nő, majd fejbe szúrta
- 15:09 Történelmi döntés: Ukrajna elismerte magyarok ezreinek elhurcolását a Kárpátaljáról
- 15:08 Panyi Szabolcs: Orosz titkosszolgálati akció készülhetett a magyar határon
- 15:04 „Kérem, legalább szólítson Rohadék úrnak!” – ez volt a US Open legbotrányosabb teniszmérkőzése
- 14:44 Csak 10 km/h-val közlekedhet a 41-es villamos egy szakaszon, 4-5 perc a menetidő-növekedés
- 14:41 Döntött a kormány: újra kötelező lesz az orvoskamarai tagság
- 14:26 Halálra dolgoztattak és éheztettek egy 34 éves nőt, majd a holttestét kihajították a kocsiból
- 14:07 Újabb szabotázsakció történt Németországban, ezúttal egy védelmi ipari cég ellen
- 13:42 92 éves korában meghalt a feminista ikon, Gloria Steinem
- 13:40 La Ligát megjárt középcsatárt igazolt a Kispest-Honvéd FC
- 07:30 Kvíz: milyen ételt takar a fantázianév?
- 10:55 Videón, ahogy a szlovén államfőt szállító konvoj autói egymásba rohannak
- 10:15 Sajnálja a történteket a 18 éves ámokfutó, aki halálra gázolt a Mercedesével egy kerékpárost Siófokon
- 11:45 Publicus: Kevesebben tartják alkalmasnak Magyar Pétert miniszterelnöknek, mint egy hónapja
- 14:26 Halálra dolgoztattak és éheztettek egy 34 éves nőt, majd a holttestét kihajították a kocsiból
- 09:48 Egy 62 éves férfi halt meg a Soroksári úti frontális karambolban, három főt kórházba vittek a mentők
- 07:48 Frontális baleset a Soroksári úton, egy ember meghalt
- 10:07 Svéd Tamás: A Szijjártó-féle lélegeztetőgépek jelentős része nem mutatta, mennyi oxigént ad le a covidos betegnek
- 08:40 Itt a nagy fóbiakvíz: kitalálod, milyen félelmekről van szó?
- 10:58 „Néhány óra alatt kell dönteni betegek sorsáról, ez megöli az embert” – letoltunk egy műszakot a sürgősségin