Diósgyőrbe látogat Garami József együttese, szerintünk nem sok jóra számíthatnak Kantáék. A Sevilla a Celta vendége lesz...
2012. 10. 05. 06:07
A Videoton hazai pályán 3-0-ra nyert a portugál Sporting Lisszabon ellen az Európa Liga G-csoportjának második fordulójában.
A veszprémi teremlabdarúgó-csapat ügyvezetője, Rajki Tamás szerint önbizalomhiánnyal küzdenek a játékosok.
Fodor Marcell szerint leginkább a szerencsével áll hadilábon csapata.
A Gyirmót védője, Csizmadia Csaba jövőre már az NB I-be futballozna új csapatával.
Változás történt az OTP Bank Liga kanadai táblázatának élén.
Egykori kapitányok a Huszti-ügyről: Skaliczki László, Mészáros Lajos, Kovács István, Nyári Sándor
Az utolsó helyezett csapat csatára, Szöllősi Tamás vezeti a góllövőlistát.
Gyánó Szabolcs csak úgy tud hasznára lenni a Sopron csapatának, ha minél többször eredményes.
Hajdú Norbertnek csalódás lenne, ha jövőre is az NB II-ben szerepelne a csapata.
A Debrecenben kiállított Fehér Zoltán és a Haladás vezetése is sokallja a hárommeccses eltiltást.
Folytatódik a Diósgyőr 27 éves csatárának Canossa-járása...
A Honvéd-verő Fekete László öt perc alatt három gólt szerzett az NB III-ban.
Berágott a Lombard Pápa tulajdonosa a győri 6-0-s vereség miatt!
Az elmúlt másfél évben csak egyszer fordult elő, hogy a DVSC ilyen sok magyar játékpercet produkált.
Kapott gól nélkül folytatná győzelmi szériáját a listavezető ETO.
2012. 10. 04. 10:15
Kilenc mérkőzést rendeztek szerdán a teremlabdarúgó Magyar Kupa második fordulójában.
A Levante és a Maritimo is Észak felé veszi az irányt. Nem járnak szerencsével...
2012. 10. 04. 06:04
Egyelőre úgy tűnik, nézők nélkül rendezik az Orosháza–Békéscsaba meccset.
Horváth Adrián szerint koncentrációban kell leginkább javulniuk.
Öt budapesti kötődésű sportoló kap budapesti díszpolgári címet a Fővárosi Közgyűlés szerdai határozata szerint.
Jávor István lett az üllői teremlabdarúgó-csapat új vezetőedzője.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Szigetszentmiklós hazai pályán 3-1-re nyert a BKV Előre ellen az NB II Nyugati-csoportjának hetedik fordulójában.
Gólokat, kapufákat és sok helyzetet hozott a mérkőzés. A vasárnapi találkozón Márkus Tibor góljával szerzett vezetést az SzTK, ám ezt még ki tudta egyenlíteni az ellenfél. Ezt követően azonban Csiszár Zoltán és Bali Péter is eredményes volt, így magabiztos győzelmet aratott a házigazda. A gólok kívül három kapufa is jelezte a nyertes csapat fölényét. A találkozó összefoglalóját követően az egyik gól szerzője Csiszár Zoltán, valamint a megbízott, ám azóta Kecskemétre távozó edző, Szamosi Tamás értékelte a látottakat.
A Kecskemét és a Kazincbarcika ellen is fontos pillanatban volt eredményes Germán Tamás.
2012. 10. 03. 13:59
- 22:00 Letartóztatták a szerb terrorellenes egységek parancsnokát
- 21:36 Lezuhant a NASA űrtávcsöve, mutatjuk, hol lépett be a légkörbe
- 21:07 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 04.
- 20:59 Élet Trump után
- 20:58 Miért kaptak ki ennyire a republikánusok?
- 20:53 Kétszer is vezetett, mégis kikapott Törökországban a Liverpool
- 20:41 Balog Zoltán nem indult, új püspöke van a Dunamelléki Református Egyházkerületnek
- 20:29 Lezsák Sándor: Kikérem magamnak, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzenek meg engem
- 20:26 Borbély Balázs a Milan elleni meccsről: Erre a napra vártunk!
- 19:49 JD Vance szerint az iráni háború miatt veszítettek
- 19:40 Ügynökakták: a katolikus püspöki konferencia bocsánatot kért a pártállammal együttműködők nevében
- 19:04 Fehér Renátó: A Magyar Kivándorlás Múzeuma – mit mond november 4-e arról, hogy kik vagyunk mi, magyarok?
- 19:02 NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén
- 18:49 „Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközött
- 18:43 Semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül – reagált az Alkotmánybíróság Patyi András beszervezésére
- 16:43 Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök
- 15:39 Szijjártó közzétette apja és nagyapja adatait, mert az ügynökaktákban felbukkant egy Szijjárto
- 13:19 Szikora Róbert: Nem jelentettem senkiről
- 13:54 Nyilvános a Szita Károly beszervezését bizonyító 6-os karton, ami a kaposvári polgármester szerint manipulált
- 18:01 Az első Orbán-kormányban lehetett a legtöbb érintett – régi és új nevek bukkantak föl a most megnyílt ügynökaktákban
- 13:10 „Egész éjjel az amerikai elnökválasztást néztem, nem foglalkozom magyar belpolitikával” – mondta Nógrádi György, akinek nyilvánosságra került a hatos kartonja
- 13:50 Patyi András alkotmánybírót hazafias alapon 1988-ban szervezték be
- 15:02 A Fidesz kampányában szerepet vállaló HM-es vezetők pozícióban maradnak, az egyik nagy álláshalmozót viszont csendben leváltották
- 11:00 Igazi sztárparádé volt az első Harry Potter világpremierje 25 éve: a királyi család tagjai is ott voltak
- 18:43 Semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül – reagált az Alkotmánybíróság Patyi András beszervezésére