A rutinos középpályás a tavaszi alapozást már a csapattal kezdené.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Gyirmót az előző Ligakupa-fordulóban 5-1-re kikapott a városi rivális ETO otthonában, de a legutóbbi körben javított, hiszen hazai pályán 2-2-t játszott az NB I listavezetőjével.
Jól kezdte a mérkőzést a másodosztályú együttes, és nem tisztelte ellenfelét. Sorra vezette szebbnél szebb támadásait a Gyirmót, gólhelyzeteket is kialakított, de azok sorra kimaradtak. A hazai vezetőgól után az ETO gyorsan egyenlíteni tudott, és ekkor a vendégek többet birtokolták a labdát, veszélyesebben támadtak, többször Holczer Ádámnak köszönhette az NB II-es együttes, hogy nem vette át a vezetést az ellenfél.
Amikor már mindenki a lefújást várta, elaludtak a hazaiak, és hibájukat könyörtelenül kihasználta az ETO. Ettől függetlenül az első felvonásban egyenrangú ellenfelei voltak élvonalbeli listavezető riválisuknak a gyirmótiak, de hibáikat könyörtelenül megbüntették. A második félidőben is többet támadott a vendégcsapat, de ekkor jobban védekezett a másodosztály győri együttes, és ellentámadásokból veszélyeztetett. Az iram azonban elmaradt az első félideitől. A mezőny legjobbja, a remekül védő Holczer kiállítása után kissé visszaállt a Gyirmót, de miután kiegyenlítődött a létszám, ismét eljutottak az ETO kapujáig a hazaiak, sőt egy szenzációs Magasföldi-szabadrúgás után sikerült is egyenlíteniük. Az iram NB I-es volt, jó mérkőzést láthattak a nézők, és az összkép alapján a döntetlen igazságosnak mondható.
Pátkai Máté első mérkőzését játszotta a felnőtt válogatottban.
Faggyas Milán úgy érzi, egyre inkább a csapat hasznára tud lenni.
A spanyol Real Zaragoza kártérítést követel Pintér Ádám sérülése miatt.
Csakúgy, mint csapata, Végh Ariel is remek formában futballozott az elmúlt fordulókban.
Róth Antal büszke, ha az U21-válogatott tagjai be tudnak kerülni a felnőtt keretbe.
Tavaly a legsportszerűbb csapat volt, idén már négy kiállítást számlál az Admiral-Haladás.
Komoly pénzügyi gondok gyötrik a Haladás teremlabdarúgó-csapatát.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Úgy tűnik, nem csupán kátyúba, inkább mély gödörbe került az NB II Keleti-csoportjának listavezetője. A Mezőkövesd hat győzelemmel kezdte a bajnokságot, aztán két vereség következett, a kilencedik fordulóban pedig Debrecenbe látogatott az együttes.
A zárt kapuk mögött megrendezett találkozó első öt-tíz percében nyomtak a borsodiak, de Hamar Ádám ziccerben hibázott. Ezután kijjebb jött a DVSC-DEAC, bár helyzete nem volt. A 23. percben egy kontrából két debreceni lódult meg, kijátszották a védelmet, s az akciót Szécsi góllal fejezte be. Meddő mezőkövesdi mezőnyfölény után lendületbe jött a DEAC. Hamarnak is volt még egy nagy lehetősége, de a hazaiak is hibáztak egy nagyot az utolsó percben.
A második félidőben beszorította ellenfelét a Mezőkövesd, de csak egy gólt tudott lőni, Hegedűs révén. Ezen kívül Bagi a gólvonaltól kétlépésnyi távolságról rúgta fölé a labdát, Szabó Viktor közelről a kapus kezébe fejelt. De a 93. percben volt helyzete Hamarnak is, meg volt még egy feltartás-szerű szituáció a debreceni tizenhatoson belül, így Dobos nem tudott gólt szerezni. A második félidőben hat-hét ziccert hagyott ki a Mezőkövesd, így maradt az 1-1-es döntetlen.
2012. 10. 18. 10:26
A péntek a fővárosi meccseké, a vasárnap a rangadóké lesz az OTP Bank Liga 11. fordulójában.
2012. 10. 18. 09:26
Egy fehérorosz és egy román bajnokit vettünk górcső alá.
2012. 10. 18. 06:27
Ismét összecsapott a két győri csapat, a Gyirmót és az ETO.
Elkészítették a teremlabdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójának párosításait.
Az Újpest rutinos támadójának új szerződése a következő szezon végéig szól.
Speciális orvosi kezelésen vett részt a Nyíregyháza Spartacus sérült játékosai.
Karrierje végéig fejvédőt kell viselnie, de Czuczi Mártonban nincs félelem.
A Ligakupában triplázó Balajti Ádám szerint sok edzője bizalmatlan volt vele korábban.
Legutóbb 2005-ben tudott tétmérkőzésen hátrányból győzni a magyar válogatott.
A DVSC gaboni csatárának sípcsontja ismét megrepedt, így egy darabig nem számíthatnak rá.
Ritkaság: kilenc idegenlégiósa van a Kazincbarcika NB II-es csapatának.
A sportegyesület százéves fennállása alkalmából kiállítás nyílt a BKV Előre történetéről a BKV Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumában – írja az MTI.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Nem megy a Sopron csapatának az NB II Nyugati-csoportjában. Az SVSE a kilencedik fordulóban 3-0-ra kikapott a Szigetszentmiklós otthonában. Az első félidőben Zsivóczky Norbert szerzett vezetés, ezután akadt egyenlítési lehetőségük a vendégeknek is, ám Dénes Zsolt a helyén volt és nagyot védett. A fordulás után aztán előbb Szamosszegi Gábor, majd Deutsch Bence is eredményes volt, így ugyanúgy, mint tavasszal, ezúttal is három góllal verte a Sopront az SzTK. Ezzel a sikerrel a hazaiak zárkóznak az élmezőnyhöz.
2012. 10. 17. 11:40
Az újpesti művész, Szabó Sándor Ferenc pályázata mellett döntött a bizottság.
- 22:15 Három kulcsembere is megsérült Pakson, mégis nyerni tudott a Debrecen
- 22:00 Szórakoztató még 14 évad után az X-Faktor, vagy már csak hálni jár belé a lélek?
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 21:37 Boldogan mulattak, amikor egyszer csak lángra kapott a terem: 22 halott egy kongói esküvőn
- 21:31 Az utolsó húsz percben öt gólt dobott, mégis simán nyert a BL-ben az ETO
- 21:13 Ha nincs közfelháborodás, nem jut el az ügy a Kúriáig – fordulat a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt szexuális erőszak ügyében
- 21:08 Vitézy: Új tram-train rendszer jöhet Miskolc körül
- 20:50 Lautaro Martínez 91. perces góllal előzte meg Nyers Istvánt az örökranglistán
- 20:24 A nap hírei - 2026. 09. 05.
- 20:22 Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
- 20:06 Memóriavesztés, lavinák, abúzus és egy rossz vicc – ezeket olvastuk augusztusban
- 19:41 Soha nem látott még a világ ilyen Bundesliga-újoncot
- 19:36 Ötöslottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 19:29 Miss World 2026: a dominikai indulót választották a világ legszebbjének
- 19:16 Megszületett Natalie Portman harmadik gyereke – már fotó is van róla
- 17:58 „Vissza kell nyerni a fiatalokat”: a jobboldal újraszervezését sürgették a Kossuth téri kormányellenes tüntetésen
- 16:42 Tóth Gabi visszaszólt az érettségijén gúnyolódó Puskás-Dallos Boginak
- 19:29 Miss World 2026: a dominikai indulót választották a világ legszebbjének
- 19:36 Ötöslottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 19:16 Megszületett Natalie Portman harmadik gyereke – már fotó is van róla
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 15:54 Maszkos férfiak támadtak egy Kubatov Fradivárosát kritizáló szerkesztőre
- 17:01 Miért nem lehet több helyen fürdeni a Dunában?
- 12:09 Megszólalt Kubatov Gábor: kiderült, mivel érvel az FTC Fradiváros-ügyben
- 14:59 Hétfőtől négy új helyettes államtitkár állhat munkába