SPORT
A szegedi Hegyesi Zsolt remekül érzi magát a teremlabdarúgó-válogatott edzőtáborában.
A Zalaegerszegre igazoló Babos Barna bízik benne, hogy új csapatában megkapja a lehetőséget.
Németh Norbert bízik benne, hogy tavasszal már valóban hazai pályán játszhat az Eger.
Romhányi Tamás felépülése után még bizonyítani akart az Egri FC-nél.
Csütörtökön fél négykor rendezik a felkészülési mérkőzést a spanyolországi Marbellán.
Détári Lajosnak elsősorban a szakmai kihívás a fontos, nem az adott csapat osztálya.
Azt kérik a nemzetközi szövetségtől, hogy nézők előtt rendezhessék a románok elleni selejtezőt.
„Bennük van a félelem: ha támadni merek, ha nem foggal-körömmel védekezek, akkor kikapok!”
A Suns Gentry menesztése után simán nyert Sacramento-ban, de vajon mire megy a Clippers ellen?
2013. 01. 24. 11:56
A Debrecenből távozó középpályás nem bánja, hogy a PMFC helyett tavasszal az NB II-ben kell szerepelnie.
2013. 01. 24. 11:40
Az egykori teremlabdarúgó-válogatott Sivák Péter 27 évesen mutatkozhat be a nagypályás NB II-ben.
A Király Kupában már az elődöntőbe jutás a tét, az angol negyedik vonalban pedig elmaradt meccset pótolnak...
2013. 01. 24. 05:55
Két válogatott védővel és egy pécsi nevelésű középpályással erősített a PMFC-Matias.
Siker a DPASE ellen; Birtalan Botond a baranyaiaknál folytatja pályafutását.
2013. 01. 23. 22:39
Kedden délután Milánóban lépett pályára a Honvéd-MFA U19-csapata, az AC Milan Primavera ellen.
Az FTC 2-1-re győzött a román Steaua Bucuresti ellen, ezzel megnyerte a spanyolországi tornát.
Négy büntetőt lőhetettek a szombathelyiek, az első félidő végén az egyik ajkainál elszakadt a cérna...
Szerdától péntekig ismét együtt edzőtáborozik, és meccset is játszik a teremlabdarúgó-válogatott.
A debreceni középpályás két kupagyőzelmet remél, és azt, hogy a folytatásban elkerülik a sérülések.
Az NB II-es Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-2-es döntetlent játszott az Ebesi KKSE együttesével.
2013. 01. 23. 17:49
A Zalaegerszeg hazai pályán 2-1-re nyert a Siófok elleni felkészülési mérkőzésen.
Ferenczi Istvánnak sms-t írt korábbi csapattársa, de nem reagált rá.
Egervári Sándor két újoncot is meghívott a Fehéroroszország elleni keretbe.
A felkészülés második hetében több változás is történt az NB II-es Nyíregyháza Spartacus játékoskeretében.
2013. 01. 23. 16:09
- 17:13 A királynő egykori jobbkeze elárulta: II. Erzsébetet mindig lázba hozta egy Abba-dal
- 17:11 Direkt36: Titokban az állam adott pénzt Jászaiéknak, hogy vásárolják fel az államtól a hadiipari cégeket
- 16:46 Lenyűgöző fotók: megjöttek a képek, amelyeket az Artemis-2 űrhajósai készítettek a Holdról
- 16:41 „Az ököl soha nem lehet politikai érv” – véres konfliktussá fajult egy politikai vita három fiatal és a Sepsi futballklub alkalmazottjai között
- 16:30 A NER-közeli 4iG négy jelentős űr- és hadiipari megállapodást kötött amerikai nagyágyúkkal
- 16:27 Nyerészkedéssel vádolja az OMSZ a Tiszának is dolgozó magán mentőket, miközben pénzért biztosítja a Békemenetet és Orbán országjárását
- 16:21 Rejtély, hogyan került Ukrajnába a 16 kameruni, akik az oroszok oldalán esetek el a fronton
- 16:12 A vécé után a levelező program is megadta magát az Orion űrhajó fedélzetén
- 15:53 Megvan a jogerős ítélet a nyírmihálydi baltás gyilkosság ügyében
- 15:51 Bezár Wossala Rozina étterme
- 15:35 Ezért hallott korábban több űrhajós is furcsa zajt a Hold túlsó oldalán
- 15:20 Fegyverként is használható naperőművet telepítene az űrbe Kína
- 15:15 Nem tárgyalják gyorsított eljárásban az Aston Martin-os gázoló ügyét, reagált az ügyvéd
- 15:02 Nem engedik be Kanye Westet Nagy-Britanniába
- 14:57 Külön világbajnokságot kap a maratonfutás
- 04:50 Kvíz: kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen? – II. felvonás
- 12:18 Itt a teljes Putyin–Orbán beszélgetés 2025 októberéből
- 13:38 Újabb Heti Hetes szereplőt jelentettek be: Hajós András örülhet neki a legjobban
- 05:45 Fizikakvíz: mennyire emlékszel az általános iskolában tanultakra?
- 08:00 Török Gábor: Orbán Viktor programjának meglepetése a budapesti zárás
- 07:14 Orbán Viktor ezt üzente a rákbeteg Rubint Rékának
- 07:53 Lilu egyetlen okot emelt ki, amiért nem szavaz Orbán Viktorra
- 14:29 Rogán 50 milliós kedvezményes lakáskölcsönt vezetett be a titkosszolgálatok dolgozóinak
- 10:20 Gyászreakciót indíthat be a választási vereség
- 08:38 JD Vance biztos Orbán győzelmében, de bárki lesz Magyarország miniszterelnöke, az USA együttműködik vele