SPORT
6 fotó
Mutatunk egy képgalériát is az eseményről.
A Fradi–Újpest derbi következményei... Videó
„Sajnos vagy nem sajnos, ilyen vagyok. Ilyen voltam, és most már ilyen is maradok.”
Ha a Videoton bajnokságot nyerne, az Kovács Istvánnak is jó reklámot jelentene. Interjú.
Louis van Gaal huszonöt játékost nevezett meg.
A Palermo két győzelemmel, egy döntetlennel, három vereséggel rajtolt.
A combhajlítóizma húzódott meg egy kicsit, ezért néhány napig vissza kell vennie az edzésekből.
A Magyar Értéktárba került a szikvíz, a Kürt-adatmentés, a magyar operett és a fröccs is.
Zsolnai Róbert elmondta, mindegy, ki ellen, de a Puskás FC-nek el kell kezdenie pontokat gyűjteni.
Diego López a spanyol válogatottból is kiszoríthatja a 32 éves hálóőrt?
Egy újságcikk szerint arra kérte a Dinamo vezetőit, hogy télen ne akadályozzák meg a távozását.
Futács Márkó szerint sokra hivatott a Diósgyőr.
A lengyel csatár megerősítette, januártól a Bayerné.
2013. 09. 25. 08:14
A svéd támadó új szerződése 2016-ig szól.
A Serie A-ban az Atalanta Parmába látogat. Az angol Ligakupában két élvonalbeli együttes került szembe egymással...
2013. 09. 25. 06:02
A Padova gól nélküli döntetlent játszott, így megszerezte első bajnoki pontját
2013. 09. 24. 23:07
A Bundesligában csak botladozó hamburgiak 1-0-ra verték Korcsmárékat a kupában.
2013. 09. 24. 22:50
A hosszabbításban azonban kétszer is kapitulálni kényszerült a magyar hálóőr.
Nem súlyos: két héten belül ott lehet a társakkal.
A magyar teremválogatott 5-4-re nyert Ukrajna ellen az Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóján.
2013. 09. 24. 19:58
A lengyel lap már most tudni véli, a bajorok január 2-án jelentik be a csatár érkezését.
2013. 09. 24. 18:28
Olasz Dénes négy gólt szerzett a kupameccsen.
Az egykori zalaegerszegi játékos és edző, id. Mihalecz István már csak a fiai mérkőzéseit látogatja.
A focin kívül – úgy tűnik fel – a futballmérkőzések rendőri biztosításához is mindenki ért...
A Bayern kapusa nem sajnálja korábbi együttesét.
2013. 09. 24. 16:35
- 13:24 Nagy Ervin szerint négymilliárdja van a filmszakmának, megmentenék az elkaszált inkubátoros győzteseket is
- 12:55 Nem akármilyen ruhában mutatta meg a foci vb-n gömbölyödő terheshasát Palvin Barbara
- 12:37 Nagyvárosi élet a Dunán – folyami uszodák és hidroplánok Budapesten
- 12:34 Katalin, a stílusikon, Vilmos lóháton, nagyra nőtt gyerekek – képeken a királyi család legfontosabb ünnepsége
- 12:13 David Beckham is csillagot kapott Hollywoodban, felhördült miatta az internet népe
- 12:06 Bár Wesley, az utolsó mohikán kiesett, csak összeáll Brazíliának a futball abrakadabrája
- 11:48 Szivárványba borította ezt az őrült, szépséges világot – David Hockney élete képekben és a képein
- 11:26 Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit
- 11:22 Fideszesek a Kongresszusi Központnál – galéria
- 11:00 „Elértük, hogy a roma gyerekek játszanak a nem roma gyerekekkel” – ebben a nyíregyházi játékközpontban nem számít, ki honnan jött
- 10:38 Kukorelly Endre: Ha több szív lesz benne, több magyar fiú, ha nem NER-kednek
- 10:34 „Az első félidő végén nem tudott járni” – legjobb játékosa miatt aggódik az amerikai kapitány
- 10:06 Magyar kamionos szenvedett halálos balesetet Csehországban
- 09:58 Jönnek a brazilok, négy meccsel belecsapunk a lecsóba – élő hírfolyam a foci-vb harmadik napjáról
- 09:55 Orbán nem adja fel, Kövér Ungarische Péter-ezett és kommunistázott, Hidvéghi szerint a kegyelmi ügy miatt vesztettek
- 11:22 Fideszesek a Kongresszusi Központnál – galéria
- 06:00 Kvíz: felismered a '90-es évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 05:30 Kvíz: Hányat ismersz fel Bud Spencer filmjeiből, ha csak egy képet mutatunk belőlük?
- 08:04 Az ikerpár, akik a kamera előtt nőttek fel – 40 éves lett Mary-Kate és Ashley Olsen
- 09:55 Orbán nem adja fel, Kövér Ungarische Péter-ezett és kommunistázott, Hidvéghi szerint a kegyelmi ügy miatt vesztettek
- 08:55 Magyar Péter: Orbánék menekülttábor nyitásáról tárgyaltak, miközben a kormány a migrációs konfliktus kiélezését határozta meg politikai célként
- 06:19 Történelmi játékvezetői döntés született a világbajnokságon
- 06:26 „Hiányzott a rendes, harapós ütem” – Kalapács József nem volt maradéktalanul elégedett a Metallica Pokolgép-feldolgozásával
- 12:34 Katalin, a stílusikon, Vilmos lóháton, nagyra nőtt gyerekek – képeken a királyi család legfontosabb ünnepsége
- 07:54 163 milliós kártérítést kell fizetnie Bródy János fiának