SPORT
A kapus csak nyártól lesz a Diósgyőr játékosa.
A 19 éves balhátvéd magasabb szintre is eljuthat, mint bátyja, a korábbi pécsi kedvenc.
Selymes Tibor szerint nincs gond a hozzáállással, de fizikálisan kell még fejlődni kell.
A Twitteren próbálta meg megnyugtatni Erteket és családját.
Az 1986-os mexikói világbajnokságon is bíráskodott; játékosként utánpótlás Európa-bajnok volt.
A Puskás Akadémia három fiatal játékosát tesztelte szombati, kazincbarcikai edzőmeccsén az NB II-es Balmazújváros.
Zuhogó esőben kezdte, majd szikrázó napsütésben fejezte be első edzését a Haladás. 43 fotóval
2014. 01. 26. 17:43
Két és fél évre írta alá szerződését a védő.
A másodosztályban folytatja pályafutását a Kaposvárról távozó rutinos támadó.
2014. 01. 26. 16:27
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl. Cikkünkben a vasárnapi mérkőzésekről olvashatnak.
Köteles László végigvédte a belga élvonalbeli KRC Genk bajnokiját. A magyar hálóőr csapatának nem sikerült kimásznia a hullámvölgyből: zsinórban hatodik vereségét szenvedte el az együttes, ezúttal az AA Gent győzte le 2-1-re.
Szalai Ádám csereként valamivel több mint 15 percet töltött a pályán a Hamburg elleni bajnokin. Csapata, a német első osztályú Schalke 04 magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott. Szalai az első találat szerzőjét, Klaas-Jan Huntelaart váltotta a 73. percben.
Otigba Kenneth a kispadról nézte végig csapata vereségét a holland élvonal huszadik fordulójában. A Heerenveen a Cambuurtól kapott ki 3-1-re. A Groningen és a Twente mérkőzését elhalasztották, úgyhogy Adorján Krisztián ezúttal játék nélkül maradt.
Szombaton beszámoltunk róla, hogy Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva 0-0-t játszott az úzbég bajnok Bunyodkor elleni felkészülési mérkőzésen. Az oroszok azért nem nyertek, mert a szünet után pályára lépő honfitársunk büntetőt hibázott a 86. percben. Dan Petrescu vezetőedző a hibát azzal „jutalmazta”, hogy a vasárnapi edzés végén a magyar középpályásnak kellett összeszednie a labdákat...
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Elképesztő ziccert hagyott ki a Napoli rutinos támadója, Gonzalo Higuain. A támadó hibája két pontjába került a Chievo ellen ikszelő csapatának.
2014. 01. 26. 16:04
Tomiszlav Szivics együttese 3-1-re nyert az FC Botosani ellen.
Lapértesülések szerint Cillessen 8 millió euró ellenében kerülhet az Ajaxtól a Barcelonához.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Bár a bécsi indulás nehézkesre sikerült, a csapat rendben megérkezett a törökországi edzőtáborba, ahol délután edzést is vezényel játékosainak Artner Tamás vezetőedző – adta hírül a Haladás honlapja.
Noha szombaton 18:55-re volt kiírva a Haladást is szállító gép indulása a bécsi repülőtéren, a járat csak 21 órakor emelkedett a magasba. Vélhetően az Antalyában szombat este tomboló vihar miatt összetorlódtak a járatok a török légtérben, ezért csúszott a bécsi gép indulása is. Így a szombathelyi küldöttség éjjel egy órára ért az Antalya melletti Kundu településen található WOW Topkapi Palace Hotelba, kettő óra is elmúlt már, mire a vasiak ágyba kerültek. A repülőút zavartalan volt, Antalyában már csak a vihar nyomaival szembesültek a zöld-fehérek. Emiatt a vasárnap délelőtti edzés is elmaradt, sőt aki akarta, a reggelit is kihagyhatta, ha úgy tartotta kedve, délig is alhatott.
Ebédelni egyébként 12:30-tól lehet, de a Haladás az edzőmeccsek és a tréningek miatt déltől étkezik. A vasárnap délutáni edzés biztosan nem marad el, a szállodától negyedórányi buszútra lévő sportcentrumban 15:30-kor kezdődik a Hali első törökországi foglalkozása. Vasárnap kora délután egyébként esett az eső Kunduban, viszont a hőmérő higanyszála nem ment tíz fok alá. A patinás hotelban valóban ötcsillagos az ellátás, az étkezéseknél minden van, mi szem-szájnak ingere. Reggelizni 7 és 9 óra, vacsorázni 19 és 20 óra között lehet.
A Haladás a hotel második emeletén lakik, rajta kívül még két klub szállt meg a Topkapi Palace-ban. Bár a horvát Hajduk Split nem ebben a szállodában lakik, vasárnap éppen a hotel három edzőpályájának egyikén tréningezett.
A vasiak hétfőn helyi idő szerint 15:30-kor (Törökországban egy órával előbbre járnak) Belekben a kínai Shendong Lunenggal játszanak felkészülési-mérkőzést.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Mint arról már korábban honlapunk is beszámolt, megérkezett Törökországba a Ferencváros csapata. A beleki edzőtábor első napján máris a munkáé volt a főszerep, melyről a klub Facebook-oldalán közzétett fotók is tanúskodnak.
2014. 01. 26. 13:05
A ghánai középpályás megbukott az orvosin.
A csapatkapitány nehezen emésztette meg, hogy csapata 2-0-ra ég, ráadásul leküldik a pályáról...
Az UEFA összesítésében a DVSC a legjobb magyar, míg más portálnál a Videoton az első.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Elképesztő bravúrral védte a Granada kapusa Cristiano Ronaldo ollózó lövését. A Real Madrid sztárja azonban így sem maradt találat nélkül, egyszer tudta mattolni Robertót a 2-0-ra megnyert mérkőzésen.
2014. 01. 26. 12:32
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi az angol alacsonyabb osztályú Goole – Coalville mérkőzés nézői. A Goole kiállított csapatkapitánya egyszerűen a szurkolókra támadt a piros lapja után.
2014. 01. 26. 12:27
Egy Horvátországban kapott Cantona mez volt az árulkodó jel.
2014. 01. 26. 12:22
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Egy hirtelen jött nagy vihar miatt szakadt félbe az angol ötödosztályú Luton Town – Nuneaton bajnoki. A vihar amilyen gyorsan jött, úgy ment is, így tíz perc múlva folytatódhatott a játék.
2014. 01. 26. 12:21
Január végével a téli transzferidőszak lezárása is közeleg...
2014. 01. 26. 10:07
Őrizetbe vették azt a férfit, aki Győrben az egyik csapathoz edzeni és lopni is járt.
- 22:55 Csoda lenne, ha nem Szerbiával játszana vb-selejtezőt a magyar férfi kéziválogatott
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 21:13 A Mol 9 százalékkal több osztalékot fog fizetni, mint tavaly
- 21:08 Hoppon maradt az Oscaron, de ez sem törheti le Timothée Chalamet határtalan ambícióit
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 21:00 Területkontroll és hullámok – hogyan vesztette el előnyből a Fradi a Braga elleni párharcot?
- 20:57 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 19.
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 20:23 Orbán Viktor az ukrán zászlós provokációról: „Nem vizsgálok semmi ilyet, a kérdést is nevetségesnek tartom”
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 19:30 Válaszolt a legfőbb ügyész arra a kérdésre, hogy volt-e kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 19:10 Egy újabb Castro bukkant fel a széteső, már zavargásoktól is sújtott Kubában
- 19:01 Valami nem stimmel Erdélyi Mónika kokárdájával március 15-ei fotóján
- 18:57 Pert nyert az amerikai rapper, aki gúnyos videoklipet csinált a házát megszálló rendőrökről
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 09:34 Két rendőr rendkívül súlyos állapotban van, miután elütötték őket a 8-as főúton
- 12:40 „Számunkra ez egy megalázó ítélet!” – megdöbbentek a bíróság döntésén a drogos ámokfutó áldozatainak rokonai
- 17:21 Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók
- 16:25 „Az egyik szórakozóhelyén csak úgy kellett kérni a kólát, hogy üvegeset vagy zacskósat akar valaki” – Kocsis Máté cégek tönkretételével és drogozással vádolja a Tisza egyik jelöltjét
- 10:08 300 macska és 200 kutya foglalta el egy hétvégére a Lurdy Házat
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 14:29 Magyar: Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országot