SPORT
A szerdai BL-negyeddöntőben a Porto odahaza, míg a Barca idegenben épített kétgólos előnyt.
2015. 04. 15. 14:20
A magyar támadó pontot mentett a Notts County-nek, majd látványos gólörömöt produkált.
A brazil produkcióját látva Hazard, és Ake röhögött, Rémy pedig a fejét fogta. VIDEÓ
Richard Kilty 30 ezer fontot is feltenne, hogy bármikor legyőzi a Walcott-Bellerin duót.
A csapat korábbi játékosát, Bruno Labbadiát nevezték ki a Hamburg élére.
A játékos tagadja, hogy Suárezt másolta volna.
Lengyel Ferenc a gólszegénység ellenére pozitívumokat is lát a Pápa tavaszában.
A debreceni Wittrédi Dávid megsértette a játékvezetőt, de így is pályára léphet az NB I-ben.
A spanyoloknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha le akarják igazolni korábbi játékosukat.
Horváth Gábor ezúttal is Dubaiból üzent, Pomper Tibor pedig beteget jelentett.
Hasba rúgott egy játékost a szurkoló; több megyei bajnokin is dolga akadt a rendőrségnek.
2015. 04. 15. 09:20
Sportemberhez méltatlan magatartás miatt elmarasztalták a Griffiths, Németh Milán duót.
Ricardo Moniz becserélte a magyar csatárt, aki a 92. percben pontot mentett a Notts Countynak.
Házon belül oldják meg a szurkolók és a vezetők bizalmát elvesztő vezetőedző pótlását?
Az NB I nyáron és tavasszal is a szokásosnál korábban kezdődik az Európa-bajnokság miatt.
Az edző ismét Kanadában próbál szerencsét, mert idehaza hónapok óta nem kap munkát.
„Büdös pesti cigányok” – ezért tiltottak négy hónapra egy székesfehérvári teremlabdarúgót.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
1999 emlékezetes év volt a Manchester United életében, a klub ugyanis bajnokságot, FA Kupát és Bajnokok Ligáját is nyert.
Napra pontosan 16 éve a manchesteriek az FA Kupa elődöntőjében az Arsenallal találkoztak, a walesi játékos pedig 1-1-es rendes játékidő idő után a hosszabbításban lőtt fantasztikus szólógólt. Az angolok szerint az FA Kupa történetének egyik legemlékezetesebb találata volt a lenti.
2015. 04. 14. 17:34
Az Újpestről távozó Vasziljevics után több klub is érdeklődik, de még nem tudja, hol folytatja.
A Paks korábbi csatára, Simon Attila szerint a külföldi szereplés is csak otthonról rózsaszín.
A BL szerdai játéknapján még biztos nem játszhat a holland.
2015. 04. 14. 17:04
Ha Gőcze Gergő nem épül fel, a 24 éves Helesfay Donát védhet a Bp. Honvéd elleni rangadón.
A csapatot irányító Bernd Storck sportigazgató 28 játékosnak tart összetartást az edzőközpontban.
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 20:02 Hazai vereség után komoly bravúr kellene a debreceni kézisektől, hogy meglegyen a BL-továbbjutás
- 20:01 Ha ekkora az igény egy férfiak nélküli bulisorozatra, át kell gondolnunk, hogy mivel szembesülnek a nők a szórakozóhelyeken
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 19:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.21.
- 19:01 A színpad felett felfüggesztve ájult el a rapper, majd a kórházból bejelentette új turnéjukat
- 18:47 „Hogy a pályán nem találkoztam az érmesekkel, megütött” – Molnár Attila világbajnoki hatodik 400 méteren, a lebonyolítást kritizálta
- 18:36 A német szélsőjobb vezetője felugrott Lotfi Begi mellé dj-zni a budapesti CPAC-on
- 18:32 „Ivanka miatt az egész világ ismeri a falunkat” – Trumpék tervei Albániában
- 17:43 „Attól, hogy valaki tiszás, nem ment el az esze” - Orbán többször is Magyar Péter szavazóihoz beszélt Miskolcon
- 17:40 Lázár ajándéka Miskolcnak: közös miskolci és borsodi bérlet
- 17:25 „Van bennem dac” – Bundesliga-csapatától távozik, de maradna külföldön a kéziválogatott kapusa
- 17:08 Horrorbukás a bringaversenyen: ketten is átestek a korláton és métereket zuhantak
- 16:58 „Nem így képzeltem el a filmrendezést” – hogyan lehet független filmet készíteni Magyarországon, és mi számít sikeresnek?
- 16:42 Momentum-frakcióvezető: Lépjenek vissza a billegő körzetek DK-s és kutyapártos jelöltjei
- 10:31 Washington Post: Az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy Orbán Viktor elleni merényletet
- 05:45 Kvíz: régi fotók, ismerős arcok – kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen?
- 16:21 „Ne álljatok meg félúton. Nyugodtan zárjatok ki engem is” – írja Dobrev Klárának a DK-s politikus, aki védelmébe vette visszalépő társát
- 05:45 Kvíz: földrajzi tévhitek és a térképek rejtett torzításai – mennyire ismered valójában a világunkat?
- 15:37 Zelenszkij „halálos fenyegetésével” reagált a kormánykommunikáció az Orbán elleni merényletről író Washington Post cikkére
- 08:03 Chuck Norris emlékére itt a filmes kvíz, amit kötelező 10/10-re kitölteni
- 15:11 Szijjártó Péter a Washington Post-értesülésről: Érdekes módon a Tisza Párt elnöke néhány héttel vagy hónappal ezelőtt pont önmerényletekről beszélt
- 15:01 Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
- 11:48 444: 145 jegyet vásárolt fel a kormányhoz kötődő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség a Magyar Péter-film vetítésére, hogy lefotózhassák az üres termet
- 06:03 A Coldplay-koncerten lebukott nő szerint volt főnöke könnyen megakadályozhatta volna a botrányt