SPORT
A világ egyik legjobb csapata ellen játszik Európa-bajnoki selejtezőt ősszel a magyar válogatott.
Lakodalom miatt maradt el a meccs, pofont kapott a játékvezető, drón videózta a megye egyes rangadót.
2015. 05. 12. 14:18
A katalánok vereséget szenvedtek Münchenben, de így is elsőként készülhetnek a berlini döntőre.
2015. 05. 12. 14:09
Mervó Bence szerint egészséges feszültség érezhető, mert a csapatba kerülés a tét.
Több debreceni játékos is megsérült, sőt van, aki ebben a szezonban már nem is játszhat.
Válogatott játékosokkal ünnepelték a Foci és a Barátság Napját az MTK és a Vasas fiataljai.
A PMFC játékosainak zömét szerződés köti a klubhoz, amely néhány esetben opcióval rendelkezik.
Margl Tamás erőnléti edző munkáját is dicséri, hogy az Al Wahda U19-csapata bajnok lett.
A vörösök 30 millió eurót kínálnak a Real Sociaded játékosáért, Inigo Martínezésrt.
2015. 05. 12. 11:35
A FIFA elnöke levelet írt, elismerését fejezve ki a bajnoki aranyért.
A jelenlegi világelső, Novak Djokovic tanította Tottiékat. FOTÓ
A Videoton elleni Magyar Kupa-fináléra sem hajlandók kiváltani a szurkolói kártyát.
A Pápáról távozó kapus még védene az NB I-ben, de bízik a Lombard bennmaradásában is.
A Lazio ajánlatot tett a városi rivális, AS Roma korábbi üdvöskéjének a játékjogáért.
2015. 05. 12. 10:09
A milánóiak 280 ezer eurós heti fizetéssel csábítanák az elefántcsontparti középpályást.
Két-három külföldi ajánlata van a gólkirálynak, aki a szezon végén elhagyja a Videotont.
Josep Guardiola megerősítette, hogy a következő szezonban is a Bayern Münchent irányítja.
2015. 05. 12. 08:02
A vezetőedző ezer százalékkal a Vasasra koncentrál.
Ma egy osztrák és egy norvég bajnoki került fel az étlapunkra...
2015. 05. 11. 22:29
A Rába ETO négygólos győzelmet aratott Dunaújvárosban a teremlabdarúgó NB I rájátszásában.
Miriuta László nem lenne a Steaua Bucuresti edzője, a Dinamót viszont szívesen irányítaná.
Az FTC ellen szabadrúgásból bombagólt szerző debreceni szélső elégedett a mutatott formájával.
A szurkolók is hozzájárulhatnak Feil Eszter gyógykezeléséhez a Ferencváros elleni mérkőzésen.
Minél előbb egyértelmű választ vár Rafael van der Vaarttól az Ajax Amsterdam.
2015. 05. 11. 18:13
- 15:49 Apró, de hasznos változás jön a Google Térkép alkalmazásba
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 15:33 Egy hét alatt ötvenezren látták a Magyar Péter-dokumentumfilmet
- 15:21 Jön a frissítés, amivel még kényelmesebbé válik a BudapestGO alkalmazás
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:04 A 2030-as években elolvadnak Németország utolsó gleccserei
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 15:03 Kamupártokat idéző számban adott le érvénytelen ajánlásokat a DK egyik jelöltje
- 14:47 Stohl András élő adásban vallotta be, hogy odavan a Balázsék női műsorvezetőjéért
- 14:46 Figyelmeztet a NAV: félmillió magyarnak teendője lesz, hogy az adókedvezményét ne bukja el
- 14:44 „De jó, hogy itt vagy!” – Közérthetően jelzik a gyerekeknek házi kedvenceik, hogy kompetensek és szerethetők
- 14:29 Magyar: Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országot
- 14:27 Anna hercegnő közel 60 év után újra felkapott egy kabátot, amit korábban 19 évesen is viselt
- 14:24 Baleset történt Kelenföldön, fennakadások várhatóak a vonatközlekedésben
- 09:34 Két rendőr rendkívül súlyos állapotban van, miután elütötték őket a 8-as főúton
- 10:08 300 macska és 200 kutya foglalta el egy hétvégére a Lurdy Házat
- 05:58 A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
- 09:24 Bencsik András: Szeretném pofán verni Magyar Pétert
- 12:40 „Számunkra ez egy megalázó ítélet!” – megdöbbentek a bíróság döntésén a drogos ámokfutó áldozatainak rokonai
- 09:49 Balázsékat 22 millióra, a TV2-t a Megasztár miatt 3 millióra büntette a Médiatanács
- 11:02 Majka a visszatérő Heti hetesről beszélt – az is kiderült, ki ül majd a balján
- 08:44 Magyar Péter: Orbán patyomkin színháza leomlott, miután buszoztatott honfitársaink bevallották, hogy a Fidesz fizeti őket
- 05:30 Képben vagy a 90-es, 2000-es évek magyar rapszövegeivel? Teszteld a kvízünkkel!
- 13:14 Élő eseményen kérdeztük Török Gábort a választásról – galéria