A milánóiak pénzt és az olasz középpályásuk játékjogát adják a Sampdoria legjobbjáért.
2015. 08. 21. 16:32
Az argentin hátvédre egy hónap kényszerpihenő vár.
A magyar kupacsapatok számára háromgólos hátrányból gyakorlatilag nincs visszaút.
A Vasas játékosa, Vida Máté bízik benne, hogy hamarosan pályára is léphetek a nemzeti tizenegyben.
Az AS Roma ikonja két szezont még mindenképpen játszani akar.
2015. 08. 21. 12:58
A svájci Basel is hibátlan öt forduló után.
17 ezer eurójuk bánja a szurkolók viselkedését.
2015. 08. 21. 12:09
Manjrekar James neve ismerős lehet, a játékos korábban Pécsett játszott.
A Liverpool korábbi ikonja, Sami Hyypiä a svájci élvonalban szereplő Zürich vezetőedzője lett.
A pénteki, Werder Bremen elleni hazai bajnoki előtt a Berliner Morgenpost kérdezte Dárdai Pált, a Hertha BSC magyar szakvezetőjét. A magyar válogatott elköszönő szövetségi kapitányát a többi között arról faggatták, mennyiben változott, mint edző az elmúlt időszakban.
– A legfontosabb tényező, hogy mielőtt a profi csapat edzője lettem, már szövetségi kapitány voltam. Ez óriási lépés volt számomra. Az edzésmódszereim nem változtak jelentősen: a gyerekekkel is ugyanazokat a gyakorlatokat végeztettem el, bevontam őket a munkába, hiszen látniuk kell nekik is, hogy fejben is sokat kell dolgozni. A meccsek során a fejüket is használniuk kell, különben nagyon nehéz a játék – mondta Dárdai Pál.
A korábbi magyar kapitányt arról is kérdezték, hogyan kezelte azt a helyzetet, hogy utánpótlásedzőből lett egyből vezetőedző.
– Sportigazgatónk, Michael Preetz megkérdezte tőlem, hogy mik a terveim. Tudta, hogy nem szeretem a szerencsejátékot. Mondtam neki: a gyerekeim még mindig kicsik, jövőre is Berlinben akarok maradni. Ha elbukok a felnőttekkel, akkor visszamegyek a következő generációhoz. Ez nem jelent gondot számomra, de ha sikeresek leszünk, akkor meghosszabbítják a szerződésem. Logikus: ha jó vezetőedző vagyok, maradok, ha nem, visszamegyek a gyerekekhez. A legjobb az lenne, ha még néhány évet a profikkal dolgozhatnék, aztán visszamennék a fiatalokhoz, és egy napon újra szövetségi kapitány lehetnék. Azután befejezem. Hertha és Magyarország, nekem nem kell több – szögezte le Dárdai.
Hazai közönsége előtt mutatkozhat be a Bursaspor magyar igazolása; Szalai csapata a Bayern ellen.
A liverpooliak az ukrán válogatott egyik legjobbjáért tettek hivatalos ajánlatot.
Luxusórával a karján írta alá mesés török szerződését a Bursaspor hétfőn bemutatott szélsője.
Sportszerű gesztus a magyar bajnok elleni EL-meccsen 3-0-ra nyerő Lech Poznan szurkolóitól.
Diego Godín új kontraktusa 2019 nyaráig érvényes.
A brazil Leonardo az ausztrál élvonalban szereplő Newcastle Jetsnél folytatja.
A londoni kékek Pedro után újabb nagyhalat fognának, akiért 80 millió eurót sem sajnálnak kiadni.
A százszázalékos fővárosiak újabb fontos sikert arathatnak az OTP Bank Liga hatodik fordulójában.
A legértékesebb magyar játékos klubváltásának apropóján a Dinamo Moszkva edzője is megszólalt.
Alig több, mint negyed órát töltött eddig a pályán a csapatkapitány Germán Tamás.
2015. 08. 21. 08:58
Pető Tamás úgy véli, az elmúlt hetekhez képest jól teljesítettek a fehérváriak Lengyelországban.
2015. 08. 21. 08:08
A lengyel bajnok Lech Poznań 3-0-ra győzött az Európa Liga-selejtező első meccsén.
Idegenbeli sikerrel került közel az Európa Liga csoportköréhez a varsói Legia.
- 14:38 Ilyen megható mezcserét ritkán látni a Bajnokok Ligájában
- 14:31 Metszés után soha ne tegye ezt a leanderrel, súlyos következményei lehetnek
- 14:26 Öngyilkossági szándékkal léphetett egy ember a Kiskun InterRégió járat elé Mélykúton
- 14:17 Félliteres ásványvizeket hívnak vissza „mikrobiológiai nem megfelelőség miatt”
- 14:03 Két napja elindult az iskolába egy 12 éves kislány, azóta nincs meg
- 14:00 Reklámokkal kémkedhetett több százmillió ember után egy izraeli cég
- 13:40 Szirtes Tamás a 123 milliós fizetéséről: Meg tudom érteni, ha valaki ezen megütközik
- 13:18 Agyonverte az apját egy nagykanizsai férfi, majd lefeküdt aludni
- 13:15 Varga Barnabás szívta meg a csapattársa butaságát
- 13:11 Megműtötték Galla Miklóst: „A professzor olyan volt, mint Michelangelo”
- 13:07 Így foglalták el Berlint magyar huszárok
- 12:49 Magyar Péter üzent: A „cselédpropaganda” árulást követett el a gyerekek ellen
- 12:35 Új olvasnivalókkal és friss podcastokkal bővül a kétéves 24 Extra
- 12:28 Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét
- 12:00 „Öt éve koldusként járok, kimerültünk” – az ukrán kézisek az életben maradásért küzdenek
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 07:00 Orosz nyelvi kvíz - II. felvonás. Most jobban sikerül?
- 09:28 Orbán Viktor is elutazott Brüsszelbe, ahol az uniós vezetők találkozóját tartják
- 12:28 Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét
- 08:12 Rubint Réka: Az alapdaganatom eltűnt
- 10:57 Magyar Péter Brüsszelben: Orbán blődségeket beszél
- 06:54 Százmilliárdos gázmaffia: a befolyásos szervezőket két éve nem találják
- 11:10 Ítéletet hozott az EU bírósága az Orbánék által szabadon engedett embercsempészek ügyében
- 08:29 Többmilliós fizetésért volt utazó nagykövet a kormányváltásig az Orbán bankáraként emlegetett Nagy István
- 08:19 Orbán feleségéhez köthető egyesületeket pénzelt a közpénzből felhizlalt Mészáros-cég