Kedden délelőtt számoltunk be róla, hogy a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim együttese azon fáradozik, hogy hétfőig túladjon a magyar válogatott csatáron. A támadó ügyeit intéző játékosügynök, Lars-Wilhelm Baumgarten a Kickernek jelezte, Szalai nem akarja elhagyni a klubot.
- Szalai vállalja ezt a sportszakmai kihívást Hoffenheimben, és nem akar távozni a csapattól. Voltak klubok, amelyek már érdeklődtek Ádám iránt, a Bundesligából is - nyilatkozta Lars-Wilhelm Baumgarten, aki hozzátette: a center Markus Gisdol vezetőedzőtől azt a feladatot kapta, hogy nyáron javítson edzettségi állapotán.
Szalai Ádám jelenleg Kevin Kuranyi, Mark Uth, Kevin Volland és az újonnan szerződtetett Eduardo Vargas csak az ötödik számú csatárnak számít a Hoffenheimnél, amely a Bundesliga első két fordulójában nem is nevezte a játékost.
A Diósgyőr a Balaton partjára megy, nehéz ellenfelet kapott a Vasas és a Békéscsaba.
A Juventus pedig hivatalosan is bejelentette Juan Cuadrado szerződtetését. Frissítve
2015. 08. 25. 12:03
Matricákat ragasztanak a Groupama Aréna környékén.
A Chelsea kegyvesztett játékosáért a West Ham tett ajánlatot, aki így maradhat a fővárosban.
Lesznek még érdekességek az NB II-ben, de az elvesztett pontok már sosem jönnek vissza.
2015. 08. 25. 11:24
Az első törökországi mérkőzése után ideges volt, ezért éjjel nem is tudott aludni.
A vörös ördögök összesen 240 millió fontot sem sajnálnának költeni a Barcelona brazil sztárjára.
Megvannak a teremlabdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező helyszínei.
Az Aston Villa közel áll ahhoz, hogy szerződtesse az AS Roma sokoldalú játékosát.
2015. 08. 25. 10:25
Hétfőn beszámoltunk róla, hogy korábbi klubja, a német Mainz lehet Szalai Ádám következő állomáshelye, hiszen jelenlegi csapata, a szintén élvonalbeli Hoffenheim már nem tud neki játéklehetőséget biztosítani.
Az fr-online.de cikke szerint a Hoffenheimnél most az a feladat, hogy augusztus 31-ig megszabaduljanak a komoly összeget kereső magyar csatártól. A sportigazgató mindezt egyelőre nem erősítette meg, de egyértelmű, hogy addig nem tudnak tovább erősíteni, amíg az ő pénze nem szabadul fel.
Az Európai Labdarúgó Szövetség illetékesei szerint szurkolói rendbontás történt a Rosenborg elleni meccsen.
Az élvonalbeli csapatok a 32 közé jutásért sem kerülhetnek szembe egymással.
A londoniak szélsője visszatérhet Olaszországba.
A Haladás vezetőedzője szerint tovább kell javítaniuk a helyzetkihasználásukat.
A horvát Mateo Pavlovic az FTC helyett továbbra is Németországban szeretne futballozni.
Törőcsik András továbbra sem tudja ellátni magát, a vécére sem tud egyedül kimenni.
Csorba Szabolcs előbb Cigándra igazolt, de onnan máris távozott; nem sokáig lesz klub nélkül.
2015. 08. 25. 07:46
A Bp. Honvéd újpesti mérkőzésén egy rendbontó szurkoló feltépett egy műanyagszéket.
Nem volt gól az Arsenal és a Liverpool hétfő esti rangadóján.
A BL-selejtező mellett egy bajnokit szemeltünk ma ki...
2015. 08. 24. 22:30
Szinte biztos, hogy horvát szakember veszi át a Videoton irányítását; három jelölt van.
Kapust és középpályást igazolt a gyengélkedő bajnokcsapat.
A Videoton középpályása szerint a játékosoknak saját magukban kell keresniük a hibát.
- 18:47 Tarr Zoltán: Felülvizsgáljuk a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézettel kötött közszolgáltatási szerződést
- 18:39 A német rendőrség nyomoz: egy robot fogdosott meg egy 16 éves lányt
- 18:12 Zacher Gábor elmondta, van-e értelme a Magyar Péter által felvetett alkohol- és drogtesztnek a parlamenti képviselőknél
- 18:12 Miután Polt leváltotta Fejes Pétert, Varga Zs. András utazott le Veszprémbe „rendet rakni”
- 18:11 Fehér Renátó kapta az idei Margó-díjat
- 17:50 Életveszélyessé vált, ezért lezárják és elbontják a népszerű kilátót
- 17:33 Ruszin-Szendi javaslatára felmentettek egy katonai titkosszolgálati dandártábornokot
- 17:17 Olyan teniszmeccset nyert meg Gálfi Dalma, amilyenre idén még nem volt példa
- 17:14 Mégsem közvetítik élőben a Fort Hood-i tömeggyilkos kivégzését
- 17:10 Forintosítható tanácsok, így add el az autódat
- 17:01 Vége van, Zelenszkij bejelentette, újra támadni kezdik az orosz finomítókat
- 16:41 Budapesten rendezne eltivébét a Magyar Jégkorong Szövetség
- 16:38 Kövesdi Veronika vezeti majd az NMHH-elnök kabinetjét, a két elnökhelyettesről is döntött Polyák Gábor
- 16:29 „Nagyon súlyos bűncselekményről van szó” – a lakosság segítségét kéri az NNI az iskolai bombafenyegetések miatt
- 16:23 Színpadra állítják Karikó Katalin önéletrajzi könyvét, főszerepben Udvaros Dorottyával
- 05:30 Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 13:40 Szirtes Tamás a 123 milliós fizetéséről: Meg tudom érteni, ha valaki ezen megütközik
- 10:57 Magyar Péter Brüsszelben: Orbán blődségeket beszél
- 07:00 Orosz nyelvi kvíz - II. felvonás. Most jobban sikerül?
- 12:28 Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét
- 08:12 Rubint Réka: Az alapdaganatom eltűnt
- 09:28 Orbán Viktor is elutazott Brüsszelbe, ahol az uniós vezetők találkozóját tartják
- 15:56 200 milliónál is több fizetést kapott tavaly a Semmelweis Egyetem rektora
- 11:21 17 év fegyházat kapott a novajidrányi rém, aki megerőszakolta és árokban hagyta áldozatát
- 11:10 Ítéletet hozott az EU bírósága az Orbánék által szabadon engedett embercsempészek ügyében