Az Atletico Madrid csatára Antoine Griezmann azt mondta, hogy mivel Diego Simeone vezetőedző továbbra is bízik benne, nem távozik a klubtól. A francia szélsőt a spanyol sajtóban összefüggésbe hozták a Manchester United és a Chelsea csapatával is, de – mint mondta – nem tervezi, hogy elhagyja jelenlegi együttesét. „A főnök azt nyilatkozta a sajtóban, hogy fontos játékos vagyok. Ez is azt mutatta, hogy érdemes maradnom. Nem keresek másik csapatot, mostanság még a korábbiaknál is kevésbé gondolok ilyesmire” – mondta az RMC Sportnak.
2016. 01. 28. 12:03
A másodosztályú BFC Siófok szerdán lejátszotta negyedik felkészülési mérkőzését, az ellenfél a Véber György által irányított Rákosmente KSK volt – számolt be a somogyi klub honlapja. A találkozót jól kezdték a hazaiak, már a 10. percben megszerezték a vezetést: Elek és Gréczi kényszerítőzött a vendég 16-oson belül, majd Gréczi lőtt Szűcs Lajos hálójába (1-0). A 18. percben növelni tudták előnyüket a siófokiak: egy szögletet követően a kipattanót Berki lőtte laposan a kapuba (2-0). A második játékrészben is a hazai csapat dominált, a 70. percben Kozma szépségdíjas gólja hozta meg a harmadik találatot: a 16-os bal sarkához közelítve, mintegy 20 méterről lőtte ki a hosszú felső sarkot (3-0). A 74. percben Berki megszerezte második, csapata negyedik gólját: Futó passzolt be egy remek labdát két ember között a védők mögé, Berki egy az egyben vihette a kapusra, majd higgadtan passzolt a hálóba (4-0). A 85. percben a fiatal Vasas Kubalás Kovács Dávid szerezte meg a végeredményt jelentő utolsó találatot: az RKSK 16-osának jobb oldalán kapott egy labdát, amit a hosszú felső sarokba lőtt (5-0).
2016. 01. 28. 10:51
A Dunaújváros vendége volt a szintén másodosztályú Soroksár szerda délután. Az első félidő derekán Pandur révén sikerült megszereznie a vezetést a vendégeknek, az eredmény azonban a szünetig már nem változott. A fordulás után szinte azonnal a csereként beállt Márki talált be, és a lefújás előtt szintén eredményes volt a fiatal szélső, kialakítva a – vendég szempontból – 3-0-ás végeredményt – tudósított a soroksáriak honlapja.
2016. 01. 27. 18:58
Olvasói sztorik