Az átigazolási időszak utolsó napján eldőlt, hogy távozik a Mezőkövesd házi gólkirálya. Szerződést bontott, s Gyirmótra igazolt Máté János, klubunk utóbbi időszakának legeredményesebb játékosa - írja a csapat honlapja. Mátét 2014-ben szerződtették, első szezonjában 21 bajnokin 12-szer volt eredményes. Idén ősszel 12-szer lépett pályára az NB II-ben, s kilencszer talált az ellenfelek hálójába.
2016. 02. 09. 21:56
Tanácskozott az MLSZ elnöksége, amely továbbra is elkötelezett a magyar tehetségek szerepeltetésének ösztönzése ügyében. Közel száz hazai nevelésű játékos rendszeres pályára lépése várható. Az MLSZ elnöksége megvitatta a hivatásos labdarúgó-bajnokságok megújulásának, fejlődésének helyzetét. A korábbi döntések, melyek közül kiemelkedik az OTP Bank Liga tizenkét csapatosra szűkítése, elsősorban a nagyobb gazdasági stabilitás megteremtését, a keretek megfelelő kialakítását szolgálták. A magyar fiatalok több játéklehetőségének elősegítését mindenki támogatja, és ez olyan irányelv, amely – párosulva a felelős vezetői magatartással és stratégiai gondolkodásmóddal – garancia a hosszabb távú fejlődéshez - írja az MLSZ hivatalos honlapja. Ezért a következő idényben folytatódik a tehetséges, karrierje elején álló hazai labdarúgók játékának elősegítése. Az alapvető cél, hogy az ügyesebb játékosok 23 éves korukra jelentős felnőtt versenytapasztalattal is rendelkezzenek. Rendszeres pályára lépésük pedig segítse a szurkolók klubjukkal való azonosulását. A most zajló szezonban úgy alakult, hogy igen magas, 73 százalék volt a magyar játékosok aránya a pályán és mindössze 27 a külföldieké. A korábbi szezonokban, az intézkedések és a cél érdekében történt összefogás előtt, 60-40 százalék volt a megszokott arány. A fiatalok szempontjából leginkább érintett másodosztályra vonatkozó szabály, hogy kötelező két-két U19-es, vagy fiatalabb korú játékos folyamatos szerepeltetése. Mindez bekerül a Merkantil Bank NB II jövő évi versenykiírásába. Aki idegenlégióst szerepeltet, továbbra is jelentős összegektől esik el. Ami az OTP Bank Ligát illeti, folytatódik a korábban az elnökség által elindított stratégiai szabályozás. Balogh Norbert, Kleinheisler László vagy Nagy Ádám játéka mindenkit meggyőzött arról, hogy a fiatalok szerepeltetése a színvonal emelkedését is segíti. Ezért növekszik az a pénz, amelyet a központi bevételből a csapatok ezzel összefüggésben megszerezhetnek. A másodosztályhoz hasonlóan kizárólag két fiatal (1996-ben vagy később született) hazai futballista szerepeltetése esetén jut hozzá az adott élvonalbeli klub a maximális összeghez. Ennek, hasonlóan az idei bajnokságra vonatkozó döntésekhez, amelyben a szövetség vezetése egy fiatal játékos szerepeltetését írt elő, bizonyosan további ösztönző hatása lesz. Így az első két osztályban összesen közel száz tehetséges fiatal folyamatos versenyeztetése várható, amely a korosztályos válogatottak merítési lehetőségeit is nagyban segíti. Azon klub, amely vállalja, hogy legfeljebb három külföldi játékost küld pályára, anyagilag is jól jár. Továbbra is fontos a nemzetközi versenyképesség elősegítése, ezért a kupákban induló csapatok idén is kedvezményt kapnak, és öt külföldit szerepeltethetnek. Aktuális nem BL- vagy EL-szereplő ellenfelük ehhez alkalmazkodva az adott bajnokin szintén élhet az öt külföldi labdarúgó játszatásának lehetőségével. Az új szabályok mellett a csapatoknak továbbra sem lesz érdekük az idegenlégiósok ésszerűtlen igazolása, és a figyelem mindinkább a saját tehetségek felkutatása felé terelődik.
2016. 02. 09. 19:40
A Szombathelyi Haladás ma hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta az erdélyi Kovács Lórántot. A focista ma már a csapat fotózásán is részt vett. Korábban úgy volt, hogy Debrecenbe szerződök, ám ez a lehetőség meghiúsult, az okokról most már felesleges beszélni – mondta Kovács Lóránt a www.haladas.hu-nak. – Aztán megkeresett a Haladás, szimpatikus volt számomra a felvázolt jövőkép, és nem tudtam nemet mondani az ajánlatukra. Elsősorban védekező középpályásként számíthat rám Mészöly Géza, ez a kedvenc posztom. Ami egyéni céljaimat illeti, legfontosabb, hogy egészséges legyek, elkerüljenek a sérülések, minél többet játszhassak és segítsem a csapatot. Az erősségeimről sosem szoktam beszélni, nem szavakban, hanem a pályán akarok bizonyítani. A Halival jó lenne minél feljebb végezni a tabellán,de miután még csak két napja edzek a csapattal, konkrét helyezést nem mondanék. Mindenesetre nagyon közel vagyunk a dobogóhoz, tehát bármi elképzelhető. Képben vagyok a magyar futballt illetően, tudom, hogy az FTC a legjobb csapat, erős a Debrecen is – nem beszélve Haladásról.
2016. 02. 09. 19:31
Az előzetes várakozásokkal ellentétben nincs ott a Werder Bremen csapatának kezdőjében Kleinheisler László. Mint ismert a Werder a Leverkusennel játszik a Német Kupában. A találkozó 19 órakor kezdődik. Werder Bremen: Wiedwald - Gebre Selassie, Vestergaard, Djilobodji, S. Garcia - Fritz, Gálvez, Grillitsch, Öztunali - Bartels, Pizarro.
2016. 02. 09. 18:06
Fantasztikus gólt szerzett a teremlabdarúgó élvonalban szereplő Göcsej SK kapusa, Balikó Milán. A hálóőr a Déli FC elleni bajnoki hajrájában 3-2-es vezetésnél előbb kivédett egy tízméterest, majd kicsivel később bevette a kapusát mezőnyjátékosra cserélő ellenfél üres kapuját.
2016. 02. 09. 17:10
Mint ismert, a nyártól Carlo Ancelotti veszi át Pep Guardiola helyét a Bayern München vezetőedzői posztján. Az olasz szakember sajtóhírek szerint a Juventusos Paulo Dybala leigazolásával indítana a bajorok kispadján, abban az esetben, ha Robert Lewandowski távozik a gárdától. A nagyszerű formában lévő Lewandowskit az utóbbi időben gyakran összeboronálják a Real Madriddal, de Ancelottinak állítólag már meg is van a terve lengyel pótlására. A La Gazetta dello Sport információi szerint 22 éves Paulo Dybala az olasz tréner kiszemeltje. A 22 éves támadó ebben a bajnokságban 19 meccsen 13 gólnál és nyolc gólpassznál jár.
2016. 02. 09. 13:22
Azok után, hogy a hétvégén meglőtte az Európa-bajnokság legszebb találatát, ismét varázsolt a portugál futsal válogatott sztárja, Ricardinho. Döntsék el önök, melyik volt a nagyobb gól! Ez pedig az előző csodagólja!!!
2016. 02. 09. 13:11
Olvasói sztorik