SPORT
Nem épült fel sérüléséből John Terry, a Chelsea kapitánya, aki így kedden nem léphet pályára a Paris Saint-Germain elleni BL-nyolcaddöntő első felvonásán.
Marcos Angulo 2014 óta irányította a szombathelyieket.
Jagodics Márk el sem hiszi, amit a kapustól lát.
Példátlan sérüléshullám sújtotta a Vasast, még a 38 éves, már visszavonult csatárt is be kellett vetni.
A német sportszergyártó kevéssel a Bajnokok Ligája tavaszi folytatása előtt rántotta le a leplet.
Magánokból hagyja el a Diósgyőrt a sportigazgató.
Szűk húsz perc alatt dolgozta le ötgólos hátrányát a Gold City Coast, majd a hosszabbításban sem állt le.
A török futballt jól ismerő újságíró szerint a magyar szélsőt még mindig imádják a Bursaspor szurkolói.
A Barcelona-Celta meccs után mindenki Messiék trükkös 11-eséről beszél, pedig „lazaságban” Neymar járt az élen…
Lelátót nevez el stadionjában Sir Bobby Charltonról a Manchester United futballcsapata. Az egyesület hétfőn közölte, hogy az Old Trafford déli tribünje a 78 éves világbajnok nevét viseli majd. Az avatóünnepségre április 2-án, az Everton elleni mérkőzés előtt kerül sor.
- Nagy megtiszteltetés ez nekem, büszke vagyok magamra és a családomra” – mondta meghatottan Charlton, aki 1956 és 1973 között 758 mérkőzésen 249 gólt szerzett az MU-ban, amellyel egy BEK-trófeát és három bajnoki címet szerzett. A 106-szoros válogatott csatár 1984 óta tagja a klub igazgatótanácsának.
2016. 02. 15. 14:44
Ahol nyilvános vetítést szerveznek, ott fizetnie kell a tulajdonosnak.
2016. 02. 15. 14:24
Csaknem négy hónappal súlyos térdsérülése után, a Vasas fiatal tehetsége Osváth Attila visszatért a pályára és elkezdte a könnyített edzéseket - írja a Vasas honlapja.
Mint ismert, a védő elülső és oldalsó keresztszalag-szakadást szenvedett a 2015. október 24-i Újpest elleni idegenbeli mérkőzésen. A november 30-án elvégzett műtét jól sikerült, komplikáció nem lépett fel.
- Hétfőtől ismét a Fáy utcában vagyok. Elkezdtem az egyenes irányú futásokat és a combra történő erősítő gyakorlatokat. Meg tudom erősíteni az információt, hogy orvosaim szerint két hónappal előrébb jár a gyógyulásom, az egyéb hasonló sérültekhez képest. Nagyon sokat köszönhetek Fazekas Dénes mozgásterapeutának, gyógy masszőrnek, aki az elmúlt 6-7 hétben napi több órában foglalkozott velem. Március végére várhatóan már pályára léphetek, ha Michael Oenning vezetőedző is úgy dönt – mondta el Osváth.
2016. 02. 15. 13:52
Felszabadultan játszott első újpesti bajnokiján a gólpasszt adó csatár.
2016. 02. 15. 13:38
A hetek óta tartó káosz után hétfőn ismét Giuseppe Iachinit nevezték ki a Balogh Norbertet is foglalkoztató Palermo labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
Szokatlan lépésre szánta el magát Claudio Ranieri, az angol labdarúgó-bajnokságban éllovas Leicester City vezetőedzője, aki az Arsenaltól elszenvedett hétvégi vereség után egyhetes szabadságot adott a játékosainak.
A tabellát óriási meglepetésre vezető Leicester vasárnap 2-1-re maradt alul az Ágyúsok vendégeként úgy, hogy a szünetben még 1-0-ra vezetett, majd az 54. perctől emberhátrányban küzdve előbb a 70., majd a 95. percben kapott gólt.
- Volt egy megállapodásunk a játékosokkal. Ők azt mondták, ha az utóbbi három meccsen kilenc pontot szereznek, akkor adjak nekik egy hét pihenőt. Hat pont lett belőle, én ennek ellenére boldog vagyok. A Manchester City és az Arsenal ellen összesen egy ponttal már elégedett lettem volna, hármat szereztünk. Ezért azt mondtam nekik: utazzatok el, jövő hétfőn találkozunk! - árulta el az olasz tréner.
A mostani hétvégén FA Kupa-fordulót rendeznek Angliában, a Rókák pedig már kiestek ebből a sorozatból, s a nemzetközi porondon sem érdekeltek. A következő bajnoki meccsükre jövő szombaton, a Norwich City ellen kerül sor.
A tavaly még kiesés ellen küzdő Leicester City a vasárnapi vereség ellenére élen áll a Premier League-ben, előnye azonban két pontra csökkent a második és harmadik helyen azonos pontszámmal álló Tottenham Hotspurrel és Arsenallal szemben.
2016. 02. 15. 13:15
Az élen továbbra is a 24 gólos Gonzalo Higuaín.
Szombaton a Honvéd – Haladás meccs 2. percében Holender Filipet le kellett cserélni, miután egy csúnya rúgást kapott a jobb lábára. A fiatal játékost hordágyon kellett levinni a pályáról, az első vizsgálat még a törést sem zárta ki, így kórházba kellett szállítani, ahol szerencsére az MR-vizsgálat nem állapított meg traumás elváltozás.
A diagnózis szerint a szárkapocscsont felső harmadában erős zúzódás, vérömleny látható. Holender néhány nap múlva kezdheti el a rehabilitációs edzéseket - írja a Honvéd hivatalos honlapja.
2016. 02. 15. 13:09
Az Újpest által elrendelt belső vizsgálat megállapította, hogy a biztonsági szolgálat hibázott.
Holger Badstuber bokatörést szenvedett.
2016. 02. 15. 11:53
Kis híján összetörte Audiját a Real Madrid francia csatára, Karim Benzema. A királyi gárda támadója éppen elhagyta autójával a valdebebasi edzőközpontot, amikor a kereszteződésben körül sem nézett, a szurkolóknak integetett, és kihajtott egy balról érkező kocsi elé. Centiken múlott az ütközés. Íme!!
2016. 02. 15. 11:38
A hírek szerint az egymillió euróra taksált ukrán játékost, a Dnipro Dnipropetrovsk U21-es válogatott szélsőjét, Andrij Bliznyicsenkót szemelte ki magának a klub.
Az elefántcsontparti Serge Aurier-t felfüggesztette a párizsi klub.
2016. 02. 15. 11:03
Újabb hihetetlen jelenet a katalán sztárcsapattól: Leo Messi lepasszolta a 11-est Suáreznek a Celta ellen.
A frankfurti Huszti Szabolcsnak volt a legjobb meccse a hétvégén.
- 21:26 Szlovén exit poll: nem Orbán szövetségesének áll a zászló
- 20:37 Nagy Feró szerint csak papíron létezik a másfélmilliós gázsi, amit a DPK-buliért kapott
- 20:21 „Ezt a játékot fideszesek is megveszik” – közpénzt lopva nyerhetünk az Állami Mutyiban
- 20:03 Hamarabb szabadulhat a diósjenői gyilkos, aki megölte és elásta élettársa két lányát
- 19:38 Tusk szerint senkit nem lep meg, hogy Orbán emberei részletesen tájékoztatják Moszkvát
- 19:16 Bugyiban és pólóban dolgozott a tótkomlósi bölcsőde vezetője, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény
- 18:47 Ezért hemperegnek leggyakrabban a kutyák a fűben
- 18:35 Akkora itthon a Csengetett, Mylord?-láz, hogy nálunk mutatták be először a színpadi verziót – megnéztük, milyen lett
- 18:30 Panyi: Az orosz titkos hálózat Orbán elleni merénylet kamuvideóját kezdte terjeszteni
- 18:26 Halálos fenyegetéseket kapott a Pitont játszó Paapa Essiedu
- 17:59 Szijjártónak és Rétvárinak a porcukorról mindig a por jut az eszébe
- 17:14 „Meg kell tanulni hallgatni és a csöndet kezelni” – így néz ki a kiskorú gyermekek kihallgatása a gyakorlatban
- 17:13 Szoboszlai Dominik hatalmas meglepetést okozott a Margitszigeten
- 17:12 Fütyülés, kiabálás, fekete paraván Orbán hódmezővásárhelyi gyűlésén
- 17:05 Lezuhant egy helikopter Katarban, heten meghaltak
- 17:12 Fütyülés, kiabálás, fekete paraván Orbán hódmezővásárhelyi gyűlésén
- 19:16 Bugyiban és pólóban dolgozott a tótkomlósi bölcsőde vezetője, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény
- 10:29 Radics Gigi többet kapott, mint Nagy Feró és Pataky Attila – Magyar Péter dokumentuma szerint 400 milliót költöttek egyetlen DPK-rendezvényre
- 15:46 Magyar Péter: Húszcentis késsel támadtak Radnai Márkra a kesztölci fórumán
- 13:02 A Doktor Szöszitől a kőkemény túrázóig – az ötvenéves Reese Witherspoon karrierje képekben
- 11:45 „Elvi okból” nem tartanak esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
- 18:30 Panyi: Az orosz titkos hálózat Orbán elleni merénylet kamuvideóját kezdte terjeszteni
- 12:03 Gyerekek a háború árnyékában a hét képein
- 11:32 Hadházy: Tállai felesége milliós Louis Vuitton táskában vonult az egri Békemeneten