A korábbi évekhez hasonlóan a 2015-ös őszi szezonban is a német Bundesliga futballmérkőzéseire fogyott el a legtöbb belépő. Az idény első felének 153 meccsét 6 478 680 szurkoló látta a német stadionokban, ez 42 344-es átlagnak felel meg. A 2014-es őszi rekord 42 155 volt. Az angol Premier League találkozóit átlagosan 36 ezren, míg a spanyol Primera División meccseit 27 ezren tekintették meg a helyszínen.
2016. 02. 25. 11:44
Megtörte a jeget az angol Manchester City a labdarúgó-Bajnokok Ligájában. Szinte hihetetlen, de a sztárcsapat szerda estig még egyetlen meccset sem nyert a BL kieséses szakaszában, négyből négyszer legyőzte a Barcelona, ám ez a pechsorozat a Dinamo Kijev otthonában megszakadt. Épp ideje volt felmutatnia egy apró sikert a legrangosabb klubsorozatban is a Citynek, ugyanis a klubot 2008 nyarán felvásároló katari Manszúr sejk sem hiába fizetett ki 210 millió fontot (82,2 milliárd forintot) az egyesületért, s költött azóta szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzt, közel 1 milliárd fontot (391,4 milliárd forintot) játékosokra. A 3-1-es sikert végül az argentin Sergio Agüeronak, a spanyol David Silvának és az elefántcsontparti Yaya Tourénak köszönheti a már szinte csak névlegesen angol csapat, illetve annak is, hogy az ukrán bajnokság szünetelése miatt a kijeviek december eleje óta nem játszottak tétmeccset. – Nagyon boldogok vagyunk, mert jó eredményt sikerült elérni. Még nem lefutott a párharc, de szerintem idegenben két góllal nyerni több mint biztató. Sok helyzetet kihagytunk, és 2-1-nél talán kicsit megremegtünk, de végül sikerült megszerezni a harmadik találatot. Nagyon fontos, hogy évről évre fejlődjön a csapat a Bajnokok Ligájában. A meccs előtt elmondtam, hogy eddig balszerencsések voltunk, mert mindig a Barcelonát kaptuk a nyolcaddöntőben. Most remélem, a Dinamo ellen egy körrel tovább jutunk. A negyeddöntőben már Európa legjobb csapatai szerepelnek, ott bármi megtörténhet – nyilatkozta Manuel Pellegrini (62), a manchesteriek chilei menedzsere.
2016. 02. 25. 11:21
Szlovénia, Törökország és Szerbia csapatával méri össze erejét a magyar kispályás válogatott a harminckét csapatos székesfehérvári Európa-bajnokságon – derült ki a sorozat szerdai sorsolásán. Az augusztus 21-től 28-ig tartó eseményen harminckét nemzet válogatottja vesz részt. A nívós tornára kvalifikált együtteseket az Európai Kispályás Labdarúgó Szövetség rangsora alapján négy kalapba tették, ezt követően nyolc négyfős csoportba sorsolták ki a csapatokat – a magyar válogatott, mint házigazda a legerősebbnek számító első kalapba került. Székesfehérvár vezetésének képviseletében Cser-Palkovics András polgármester köszönte meg a lehetőséget, hogy házigazdái lehetnek ennek a rendezvénynek, és megígérte, hogy a város méltó helyszín lesz. Tanosz Papadopulosz, az Európai Kispályás Labdarúgó Szövetség (EMF) ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy 2012 óta az Európa-bajnokság a legnagyobb ünnepe a sportágnak, Székesfehérvár várhatóan tökéletes választásnak bizonyul, és úgy gondolja, a város lakói is örülnek majd az Eb-nek. A sorsoláson eldőlt, hogy a magyar válogatott az A jelű csoportba került, és Szlovénia, Törökország, valamint Szerbia legjobbjaival kell megküzdenie a csoportelsőségért. Az Európa-bajnokság mérkőzései a régi piactéren felépített kispályás stadionban lesznek megrendezve – tette hozzá a dunaujvaros.com.
2016. 02. 25. 10:09
Elmaradt a svájci bravúr az Európa-Liga mai játéknapján. A svájci Sion a portugál Braga otthonába látogatott, és játszott 2-2-es döntetlent. Vanczák Vilmos kezdő volt, és végig játszotta a meccset. Az első meccset a Braga nyerte 2-1-re, így összesítésben 4-3-al jutottak tovább.
2016. 02. 24. 21:52
FC Porto-Borussia Dortmund Mindkét csapat betalál: IGEN! A luzitánoknak nincs nagyon más választásuk, mint menni előre. Ez azonban életveszélyes lehet a remekül kontrázó németekkel szemben... Az első mérkőzésen a Dortmund 2-0-ra nyert a Signal Iduna Parkban. A Porto jelenleg a 3. hazája bajnokságában, a Sportingot és a Benficát üldözi, utóbbit két hete legyőzte Lisszabonban. A múlt hét végén is sikerrel vette az akadályt a kék-fehér együttes, ekkor otthona Sárkány Stadionban a Moreirensét fektették két vállra, ha nem is könnyedén (3-2). Jose Peseiro vezetőedző néhány helyen belenyúlt a múlt csütörtöki kezdőcsapatába, a tréner igyekszik rotálni csapatát. A mai mérkőzésen két fontos visszatérője lesz a luzitánoknak: Danilo és Maxi Pereira letöltötte eltiltását, így velük kalkulálhat a szakmai stáb. Mi lenne a siker záloga? Egy biztos, a szakmai stáb számára beszédes adat, hogy míg a korábbi BL-meccseken a Porto átlagosan 53 százalékban birtokolta a labdát, addig ez Dortmundban csak 37 százalékban sikerült. Ma tuti, hogy többet lesz a házigazdánál a labda, nagy kérdés, hogy mennyi helyzetet sikerül ma kidolgozniuk Brahimiéknak. A Borussia az EL-ben egyenletes teljesítményt nyújtott, és a Bundesligában sem lehet panasz a Tuchel-legénység produktumára. A bajorok elsőszámú kihívói, a formájuk nagyon rendben van, a hét végén Leverkusenben nyert rangadót. A támadófutball a sárga-feketék erőssége, a bajnokságban 22 fellépésen 54-szer voltak eredményesek. A keretbe visszatérhet a múlt héten vírusos beteg İlkay Gündoğan, így jószerivel Papastathopouloson kívül mindenki bevethető a gárdában. Tuchel mester is tartalékolt némiképp a hétvégén, a BaYarénában csak csereként lépett pályára Reus, Kagawa pedig végpadozta a kilencven percet. Erős a vendégek állománya, túl erős a portóiaknak... A Portonak nem nagyon van más választása, mint nekimenni a sárga-feketéknek. Ezt a villámgyors középpályásokkal felálló vendégek könnyedén kihasználhatják. Érzésünk szerint ezúttal a legjobb fogadási opció erre a mérkőzésre a mindkét fél betalál! Mi ezt játsszuk! Liverpool-Augsburg 1 A Pool nagyon kiszámíthatatlan Kloppal a kispadon is. Ma mégis bizalmat szavazunk a vörösöknek, ők jutnak a legjobb 16 közé Egy héttel ezelőtt a WWK ARENA-ban gólnéküli döntetlenre végeztek egymással a csapatok. A Liverpool érdekes szezont fut az idén. A Premier League-ben mindössze a 8., az EL-t érő pozíció még ugyan összejöhet Firminóéknak, de a BL-ről megint le kell mondaniuk, olybá tűnik. Ami a társulat formáját illeti, nos, arra nehéz szavakat találni. Februárban kikaptak simán a Leicestertől, porig alázták idegenben a Villát, de ugyanakkor búcsút intettek az FA Kupának a West Ham ellenében. Az Anfielden sem brillíroztak különösebben Origiék, a kiesőjelölt Sunderland például kétgólos hátrányt dolgozott le ellenük néhány hete. Persze, mondhatjuk, hogy a sok sérült miatt eddig még nem tudta a német tréner a legjobb összetételben pályára küldeni övéit, ám a hiányzókra nem szabad fogni a hektikus teljesítményt. Kevés az igazán kreatív focista a Mersey-partján, sokkal inkább ez az oka a hullámzó produkciónak. Az Augsburg ellen is tartalékosak lesznek a hazaiak, Allen, Ings, Gomez, Lallana, Lovren, Skrtel és Smith nem lehet ott a keretben. Elől a Sturridge-Coutinho-Firmino hármas kezdhet, azért ez a trió nem hangzik olyan rosszul. Markus Weinzierl együttese már azzal meglepetés okozott, hogy továbbjutott csoportjából. A német együttes pocsékul kezdte az idei pontvadászatot, úgy tűnt, a többfrontos harcra nincs kellően felkészülve a piros-fehér sereg. Altintopék november végétől kezdték meg a felzárkózást, amelynek eredményeként ma már viszonylag nyugalmasabban tekinthetnek hátra az augsburgiak. Érdekesség, hogy idegenben jobban megy a Bundesligában Oparééknek. Az első ütközetben valamelyest többet birtokolták a labdát a németek, helyzet mégis a vendégek előtt adódott több. Callsen-Bracker, Baier és Framberger kihagyja a mai találkozót, Bobadillát le kellett a hétvégén cserélni, bevetése erősen kérdéses. Ugyancsak bizonytalan még, hogy pályára tud-e lépni Hong Jeon-Ho és Moravek - utóbbi kettő szerintünk ott lesz az Anfielden... A Liverpool sokszor kibabrált velünk már ebben a kiírásban, ám ma mégis bizalmat szavazunk a vörösöknek. Azt gondoljuk, hogy a lelkes germánokat otthon legyőzik, és így Milnerék jutnak tovább az Európa Liga következő körébe. Tippünk így: 1-es!
2016. 02. 24. 21:48
Novák Csanád már teljes értékű edzésmunkát végez, így akár pályára is léphet a Paks elleni szombati bajnokin - írja a Vasas honlapja. Mint ismeretes a játékos a február 6-i Dorog elleni felkészülési mérkőzés utolsó percében szenvedett combizom húzódást. Van rossz hír is Angyalföldről. Czvitkovics Péter a Haladás ellen szenvedett térdsérülést, a héten még nem is edzett. Kérdéses a játéka. Grúz Tamás továbbra sem százszázalékos, és könnyített mozgásokat végez, ezért nagy valószínűséggel még ő sem állhat Michael Oenning rendelkezésére a Paks ellen.
2016. 02. 24. 15:26
Olvasói sztorik