Az Arsenal hatalmas lehetőséget szalasztott el a felzárkózásra, miután szerda este kikapott hazai pályán a Swansea ellen a Premier League 28. fordulójában. Arsene Wenger csapata képtelen volt csökkenteni a Leicesterrel szembeni hátrányát, így továbbra is hat pont távolságra van a listavezetőtől, a Swansea ellen pedig sorozatban harmadik vereségüket könyvelhették el az Ágyúsok, miután múlt héten vereséget szenvedtek a Barcelona és a Manchester United ellen is. Alexis Sánchez, a csapat egyik legnagyobb sztárja úgy gondolja, hogy az együttesben nincs meg az arra való képesség, hogy bajnok legyen, hiányzik az a plusz, ami rendszeresen győzelemre vezetné a gárdát. A chilei támadó hozzátette, szerinte tehetsége alapján ez a keret képes lenne bajnokságot nyerni, de nem vágynak eléggé a sikerre, és nem bíznak eléggé önmagukban. Szerinte minden meccsen olyan önbizalommal kellene pályára lépniük, mintha már a kezdő sípszótól 1-0-ás előnyben lennének, és ha így tesznek, akár komoly eredmények elérésére is képesek lehetnek. Sánchez kritikája talán még épp időben érkezett, az Arsenal ugyanis létfontosságú mérkőzést játszik szombaton, a jelenleg a tabella második helyén álló Tottenham ellen, a rangadó pedig nagyon fontosnak bizonyulhat a bajnoki versenyfutás végeredménye szempontjából.
2016. 03. 03. 16:11
A magyar kapus szerdán a lelátóról nézte végig a Real Madrid – CSZKA Moszkva Euroliga mérkőzést, melynek a végén egy közös kép és mezcsere erejéig találkozott a mérkőzés MVP-jének választott Kyle Hines-szel. A CSZKA Moszkva – többek között Hines 16 pontjának és 4 lepattanójának is köszönhetően – 96-87-re győzte le a madridiakat az F csoport rangadóján.
2016. 03. 03. 13:07
A Bayern München szerda este hazai pályán 2-1-re kikapott a Mainz együttesétől a Bundesligában. A Liverpool irányító Jürgen Klopp korábban a bajorok riválisát, a Dortmundot irányította, valamint játékosként és edzőként is ezer szállal kötődik a Mainzhoz, így érthető, hogy kitörő örömmel és kacagással fogadta a müncheniek vereségének hírét. Íme a reakció
2016. 03. 03. 11:54
A labdarúgó-Görög Kupa PAOK–Olympiakosz elődöntőjének első meccse félbeszakadt a 89. percben, a hazai szurkolók beözönlöttek a pályára, pirotechnikát dobáltak, s összecsaptak a rendőrökkel. A PAOK és a már bajnok Olympiakosz mindig kőkemény mérkőzést vív egymással. A szurkolók ezúttal is alaposan felkészültek. A meccs előtti görögtüzek teljesen elborították a hazai tábort. A hazaiak Robert Mak góljával kerültek előnyben a meccs elején, Esteban Cambiasso és David Fuster góljaival fordított az Olympiakosz, majd miután Robert Makot a 89. percben kiállították a PAOK-ból, elszabadultak az indulatok, a meccset pedig félbeszakították, a visszavágót valószínűleg le sem játsszák.
2016. 03. 03. 11:39
A német másodosztály 24. fordulójában Kalmár Zsoltra kezdőként számított az FSV Frankfurt. A magyar játékos góllal hálálta meg a bizalmat: a 48. percben az ő góljával vezetett 2-0-ra a csapata, mely végül 3-3-ra végzett az MSV Duisburg ellen. Kalmárt a 71. percben cserélték le, 3-1-es vezetésnél.
2016. 03. 03. 08:06
A lengyel élvonal 25. fordulójában 2-0-ra nyert a címvédő Lech Poznan a Górnik Zabrze vendégeként. Lovrencsics Gergő és Kádár Tamás végig a pályán volt a vendégeknél, utóbbi egy sárga lapot gyűjtött be. Gyurcsó Ádám 68 percet kapott a Pogon Szczecinben: csapata 0-0-ra végzett a Jagiellonia otthonában szerdán este.
2016. 03. 03. 00:47
Nem sikerült a döntőbe jutás Vanczák Vilmos csapatának a Svájci Kupában. Az FC Sion szerdán este, sima, 3-0-s vereséget szenvedett az FC Zürich ellen – a válogatott védő végigjátszotta az elődöntőt.
2016. 03. 03. 00:43
A Vidoton és Fradi összecsapás után a Pancho Arénában megtartották a Magyar Kupa elődöntőjének sorsolását. Az elődöntő párosítása: Újpest–Békéscsaba Debrecen–Ferencváros A párharcok két mérkőzésen dőlnek el. Az első találkozót az elől álló csapat otthonában játsszák március 16-án, a visszavágót április 13-án rendezik.
2016. 03. 02. 23:55
Olvasói sztorik