SPORT
Előbb az Újpest–Békéscsaba, majd a DVSC-Teva–Ferencváros találkozót közvetíti a televízió.
2016. 03. 10. 14:22
Nem értenek egyet FIFA szabályváltoztatásaival a Rangadó.hu által megkérdezett szakemberek.
Az Újpest szerdán Sopronban lépett pályára és játszott 1-1-es döntetlent a Haladás ellen, mivel a szombathelyi stadiont éppen felújítják. A lila-fehér drukkerek szép számmal jelentek meg a mérkőzésen, amelyre aztán jó néhányan nem jutottak be, mert elfogyott a vendégek számára biztosított jegy...
A sportfaktor.hu szerint mérkőzés második félidejében még Halmosi Péterrel is meggyűlt a lila-fehérek baja. A Haladás ballábas csapatkapitánya Kecskés Ákos mellett próbált meg előretörni, de nem sikerült, elesett. Ezen jót derültek az újpestiek, majd Halmosi egy ismert nemzetközi jelzéssel élt. A felvételt az Újpest FC Shop meccsen készült videójából vágták ki.
„Szükségünk van a vénaszkennerre a kapuknál történő biztos ellenőrzésre.”
A Real Madridtól a télen menesztett Rafa Benítez angol lapértesülések szerint még a most is zajló bajnokság során leülhet egy Premier League-csapat kispadjára. Az angol Sky szerint a vezetők bizalma megingott a Newcastle United jelenlegi menedzserében, Steve McClarenben és már fel is vették a kapcsolatot a spanyol szakember menedzsmentjével.
McClaren addig maradhat a pozíciójában, míg Benítezt ki nem nevezik, hogy próbálja megmenteni a csapatot a kieséstől. McClaren nyár óta vezeti a Szarkákat, legutóbbi bajnokiján a Bournemouth-tól szenvedett vereséget, így a csapat kieső helyen van.
A vezetők elbeszélgetésre várták McClaren, de végül csak telefonon egyeztettek, annyi biztos, hogy a csütörtöki edzést még a korábbi angol szövetségi kapitány vezényli majd. McClaren csapata egyébként a bajnoki éllovas Leicester Cityvel találkozik majd következő hétfőn. Benítez mellett, aki korábban a Chelsea és a Liverpool csapatait is vezette, felmerült David Moyes neve is.
forrás: sport365.hu
2016. 03. 10. 12:14
Cristiano Ronaldo szerint nincs jelentősége, hogy kit kap a Real Madrid, amikor kisorsolják majd a Bajnokok Ligája-negyeddöntő párosításait. A Real 4-0-s összesítéssel búcsúztatta a Romát a legjobb 16 között, és mindkét találkozón a portugál szerezte a madridiak vezető gólját. Keddi találata már a 13. volt a BL-szezonban, amivel toronymagasan vezeti a sorozat góllövőlistáját és mindössze négy egységre jár a BL-csúcstól, amelyet szintén ő tart.
- Minden célunk teljesült ezen az estén. Nyertünk és ott vagyunk a negyeddöntőben. Hogy ki ellen szeretnénk játszani? Teljesen mindegy, jön, aki jön. Tudjuk, hogy hosszú út vezet a döntőig, és egyre nehezebb párharcok következnek, de készen állunk a feladatokra" - nyilatkozta a meccs után Ronaldo.
A háromszoros aranylabdás kiegyenlítettnek látta a meccset az első félidőben, amelyben a Romának is volt pár lehetősége a gólszerzésre, de hozzátette, hogy szerinte a másodikban már egyértelműen fölénőttek a riválisnak, és ez az eredményben is megmutatkozott - írja a sport365.hu
2016. 03. 10. 11:58
Lionel Messi, a Barcelona klasszisa nyolcévesen lőtte azt a gólt, amelyet most töltöttek fel a legnépszerűbb videómegosztó portálra. Messi hazájában, az argentin Central Cordobában játszott, és a húsz évvel ezelőtt szerzett gólja is mutatja elképesztő tehetségét: egészen finom esernyőcselt eresztett meg, mielőtt a kapuba bombázott volna.
2016. 03. 10. 11:44
A Wolfsburg kedden este hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Gentet, így 4-2-es összesítéssel, története során először bejutott a nyolc közé a Bajnokok Ligájában. Ám egy belga szurkolónak nem csak a vereség és a kiesés miatt volt szomorú az este. A vendégek egyik drukkerét ugyanis kiemelték a biztonságiak a szektorból, és kivezették a stadionból. Hogy mi volt a szurkoló bűne? Nem petárdázott vagy verekedett, hanem egy transzparenst tartott fel, amelyre németül – szabad magyar fordításban – ez volt írva: „Mi nem csalunk a szoftverekkel.”
A belga drukker a Wolfsburg főszponzora, a Volkswagen dízelbotrányára utalt. A német autógyár olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszották a károsanyag-kibocsátásról szóló amerikai előírásokat. A VW elismerte a csalást, az ügy világszerte mintegy 11 millió gépjárművet érint, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.
A németek azonban nem vették a – szerintünk kreatív – poént a belga drukkertől, aki gyakorlatilag hiába utazott Belgiumból Wolfsburgba, nem tudta végignézni a meccset - írja cikkében a vs.hu
2016. 03. 10. 11:36
Zlatan Ibrahimovic egy reklámfilmben egy fiatalt felvételiztetett. A PSG svéd klasszisa, Zlatan Ibrahimovic a svéd vitaminital, a Vitamin Well reklámjában HR-esként is bizonyított. A sztárcsatár egy állásinterjúra érkező fiatalt, Philipet tesztelt, akit alaposan megizzasztott az egyébként nem túl bonyolult kérdéseivel.
– Nem vártam, hogy találkoztunk itt ma - mondta az állásra jelentkező.
2016. 03. 10. 11:26
A korábbi évekből kiindulva még nyerniük kell pár meccset, hogy BL-helyen végezhessenek a szezon végén.
A folytatásban Walter Novellino irányítja az olasz Palermót.
A Haladás cáfolja a drukkerek állításait.
Mariusz Rumak érkezett a Slask Wroclawhoz; dolgozott együtt Lovrencsics Gergővel is.
Van, aki felköszöntötte, de olyan is, aki visszavonulásra biztatta a 31 éves támadót.
Megírtuk: egy hosszabbításban lőtt góllal győzte le 2-1-re a DVTK a címvédő Videotont az NB I hétközi fordulójában. A meccs után újra együtt ünnepelt a csapat és a tábor.
2016. 03. 10. 08:46
Amikor nem engedték el az egyiptomi U20-as vb-re, lelkileg mély pontra került.
2016. 03. 10. 08:28
Valencia, Schweinsteiger, Rooney és Jones sem játszik a Liverpool ellen.
Fabian Lustenberger további három évre, 2019-ig írt alá a berliniekhez.
Priskin Tamás lett a Slovan Bratislava mai bajnokijának hőse. A magyar válogatott csatára 60. percben állt be, a 92. percben pedig győztes gólt rúgott a Michalovce együttesének.
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));Víťazný gól Tamása Priskina z 92. minúty zápasu!Vychutnajte si parádny víťazný gól Tamása Priskina z 92. minúty zápasu!Közzétette: ŠK Slovan Bratislava – 2016. március 9.
2016. 03. 09. 22:48
De csak az Európa-bajnokság után...
Ha választásra kényszerülne, inkább az olimpián, mint a két hónappal korábbi Copa Americán játszatná Neymart Dunga, a brazil válogatott szövetségi kapitánya.
„Nehéz választani, de úgy vélem, az olimpia az elsődleges, mivel az az egyetlen, amelyet Brazília még nem nyert meg, ráadásul itthon játszunk” – nyilatkozott az Esporte televízióban.
A szakvezető szerint meg kell találni azt megoldást, amely megfelelő a támadó klubjának, a Barcelonának, magának a játékosnak és a válogatottnak is.
Dunga jelenleg azokat az európai klubokat látogatja végig, amelyekben a jelöltjei futballoznak.
A Copa Americát júniusban rendezik az Egyesült Államokban, két hónappal a riói játékok előtt, így előfordulhat, hogy a Barcelona azt kéri majd Neymartól, válasszon a két torna közül.
A kluboknak nincs kötelezettségük arra vonatkozóan, hogy elengedjék a játékosaikat az olimpiára, melyen az U23-as csapatokban három-három túlkoros is szerepeltethető.
2016. 03. 09. 22:38
A beruházás végeztével a nemzetközi normáknak is megfelel majd a létesítmény.
A jelenleg az olasz válogatottat irányító szakember egyre közelebb Londonhoz.
Svédország szerezte meg az utolsó kvótát a riói olimpia női labdarúgótornájára.
A 12 válogatottat számláló ötkarikás mezőny szerdán, az európai selejtezőtorna utolsó játéknapján vált teljessé. Svédország, Norvégia, Hollandia és Svájc küzdött az utolsó kvótáért, a svédeknek a zárónapon már az 1-1-es döntetlen elég volt a sikerhez Rotterdamban a házigazdák ellen.
Korábban Ausztrália, Kína, Kolumbia, Franciaország, Németország, a Dél-afrikai Köztársaság, Zimbabwe, Új-Zéland, Kanada és az Egyesült Államok csapata vívta ki a részvételt, míg Brazília házigazdaként induló.
- 00:21 „Ezt a teret még egy óvodai gyerekműsor is megtölti” – Orbán Viktor szentendrei fellépésén sok minden a Tiszára emlékeztetett
- 21:17 Molnár Attila bejutott a fedettpályás világbajnokság döntőjébe 400 méteren
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 21:01 Chuck Norris halálára: amerikanizálta a keleti harcművészetet, talán még Bruce Lee-től is ügyesebben
- 20:53 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 20.
- 20:30 Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról, mindkettőt elutasították
- 20:21 „Nagyon sajnálom, hogy kiölték belőlem a tájszólást” – Tóth Gabi fájlalja, hogy fiatalon beszédtanárhoz küldték
- 20:06 Anarchisták terveztek merényletet Rómában, ám végül magukat robbantották fel
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 19:10 Mészárszékké vált az angoloknak a BL – de meg kell ezen lepődni?
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 11:45 „Orbán Viktor bukni fog. A Fidesz. Ez az év az utolsó, amikor János Kossuth-esélyes” – sorra szólalnak meg az írók a Lackfi-botrányról
- 10:41 Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 12:33 Gulyás Gergely feljelentést tett választási csalás miatt