SPORT
Mint beszámoltunk róla, péntek este 2-0-s sikert aratott a Dárdai Pál vezette, harmadik helyezett Hertha BSC a Bundesliga 26. fordulójában. A berliniek a közvetlen rivális, a forduló előtt egyetlen ponttal kevesebbet gyűjtő Schalkét győzték le, így egy lépéssel közelebb kerültek a Bajnokok Ligája-szerepléshez.
A találkozó első gólját Vedad Ibisevic jegyezte – Dárdai arcán pedig jól lehetett látni, mennyire is fontos gól volt ez:
Szombati légiós-körkép.
A szombaton 15 óra 30 perckor kezdődő Újpest–DVTK mérkőzést az m4sport.hu online közvetíti – adta hírül a Diósgyőr honlapja.
Verebes József nem egyszer úgy ébred, hogy a csapatát keresi.
A DVSC játékosában tüske nincs, de állítja, az nem volt szép, ahogy elváltak tőle a zöld-fehérek.
A helyszínen tekintette meg a szerdai Chelsea-Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágót David Beckham és fia, Brooklyn. A lelátón Beckham összeszólalkozott a londoni klub alelnökével, Joe Hemanival.
Szerdán este a Paris Saint-Germain a visszavágon is legyőzte a Chelsea csapatát a Stamford Bridge-en, ugyanúgy 2-1-re mint az első találkozón, így 4-2-s összesítéssel továbbjutottak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Angol és francia értesülések szerint a mérkőzés közben éles szóváltás alakult ki David Beckham és fia, Brooklyn és a Chelsea alelnöke, Joe Hemani között.
Beckham Angliában a rivális Manchester Unitedben játszott, míg később a Paris Saint German csapatában is megfordult. Fia Brooklyn elkezdett ünnepelni a PSG vezető góljánál, és ez a mellettük helyet foglaló Joe Hemanit ez feldühítette, aki ekkor mutogatni kezdett, és különféle trágárságokkal illette a Beckham famíliát. A hírt már a Paris Saint-Germain is megerősítette, a francia klub azt viszont cáfolta, hogy nagy veszekedés lett volna.
forrás: blikk.hu
2016. 03. 12. 11:29
Lisztes Krisztiánt nem kérdezték meg Brémában honfitársáról, de ennek kifejezetten örül; Kleinheisler szerinte jó befektetés lesz egykori klubjának.
Guus Hiddink, az angol bajnoki címvédő Chelsea menedzsere megerősítette, hogy belga válogatott játékosa, Eden Hazard hónapok óta sérülten futballozik.
A 25 éves középpályás édesapja, Thierry Hazard a Le Soir című belga lapnak elmondta, hogy fia az elmúlt hónapokban azért játszik korábbi formájához képest gyengébben, mert gyulladásos csípősérüléssel küszködik.
- Ahelyett, hogy biztosították volna számára a szükséges pihenést és hagyták volna felépülni, folyamatosan játszatták, mert fontos mérkőzéseik voltak – közölte.
Pénteki sajtótájékoztatóján Guus Hiddink lényegében megerősítette az újságban megjelenteket.
- Azt hiszem, az édesapának igaza van, az aggodalmai megalapozottak – jelentette ki a 69 éves holland edző. - Ez egy olyan sérülés, amivel lehet játszani, de ha valaki nincs tökéletes állapotban, az befolyással van a frissességére – magyarázta Hiddink.
Hazard-t tavaly az évad legjobb játékosának választották Angliában. A Premier League 2014–2015-ös kiírásában – a 2013–2014-es szezonhoz hasonlóan – 14 gólt szerzett. A mostani idényben a sérülése ellenére eddig már 26 meccsen lépett pályára, de még egyszer sem volt eredményes. A közelmúltban többször is kritizálták őt a szurkolók és az újságírók, legutóbb a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágója után, amikor a Chelsea hazai pályán 2-1-re kikapott a Paris Saint-Germain együttesétől, és kettős vereséggel búcsúzott a BL-től.
Hiddink hozzátette: Hazard elvileg a szombati, Everton elleni FA-kupa-negyeddöntőben szintén bevethető, szeretne is játszani, és egy órán keresztül képes lenne teljes intenzitással futballozni, de a tréner fontosabbnak tartja, hogy játékosa újra a lehető legjobb formába kerüljön.
2016. 03. 12. 11:14
Rafael Benítezt nevezték ki a péntek délelőtt menesztett vezetőedző, Steve McClaren helyére az angol élvonalban a kiesés elkerüléséért küzdő Newcastle United labdarúgócsapatánál.
- Nagy kihívás lesz nemcsak nekem és a stábomnak, de a játékosoknak, a klubnak és a szurkolóknak is - mondta pénteken az 55 éves spanyol szakember, aki hároméves szerződést írt alá. Benítez legutóbb a Real Madridot irányította fél évig, a spanyol fővárosból januárban a gyenge eredmények miatt kellett távoznia.
A korábbi angol szövetségi kapitány, McClaren tavaly nyár óta vezette a Szarkákat, akkor ő is hároméves szerződést írt alá. Az együttes azonban rendkívül gyenge idényrajtot produkált - első nyolc bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt -, s 28 találkozóján mindössze 24 pontot gyűjtött, ezzel a 19., kiesést jelentő helyen áll a Premier League-ben - írja az index.hu
2016. 03. 12. 11:07
Csepelen közel annyi néző lehet vasárnap, mint egy gyengébb NB I-es fordulóban összesen.
Súlyos állapotban kellett Szegedre szállítani Stadler Józsefet két nappal ezelőtt. A Blikk információi szerint a nemrég szabadult hírhedt vállalkozó hasnyálmirigye miatt lett rosszul.
Nem kizárt az sem, hogy egy daganatos megbetegedés áttéte jelentkezett nála, de bizakodik, és mint elmondta: még nem akar meghalni.
– Több vizsgálaton is átestem, CT-n és MRI-n. Az orvosom megvizsgált, és eléggé csóválta a fejét. Remélem, még nincs itt a vég – mondta el a Blikknek a juhászból lett vállalkozó, a Stadler FC egykori tulajdonosa, aki a szakemberek minden kérése ellenére sem maradt bent a szegedi klinikán.
Az elmúlt néhány évben a legsúlyosabb betegségek támadták meg az akasztói férfit, kapott két agyvérzést, hasnyálmirigy-daganatot is találtak nála, és a szíve is rendetlenkedett.
– Tele vagyok tervekkel, de ugyanakkor azt is tudom, hogy meghalni küldtek haza. A sírhelyemet megváltottam, úgyhogy legalább arra nem lesz gondja a gyermekeimnek – mondta a szokásosnál megtörtebb hangon Stadler, akinek az is fáj, hogy régi barátai, ismerősei közül egyre kevesebben keresik. – Örülnék, ha azok, akik szerettek, legalább telefonon keresnének, amíg még nem késő.
Hiába azonban a fenyegető kór és az orvosok utolsó figyelmeztetései, Stadler József javíthatatlan. Az üzleten kívül most sem érdekli más, és mint búcsúzóul elárulta, addig nem akar meghalni, amíg össze nem hoz néhány jó kis bizniszt orosz befektetőkkel. Ez pedig hamarosan meg is fog történni, ahogy most állnak a dolgok.
Mint ismeretes, Stadlert először 2001-ben ítélték el áfacsalásért, majd 2011-ben négy és fél év börtönt kapott különböző csalási kísérletek miatt. Legutóbb 2014-ben marasztalták el, egy engedély nélkül nyitott kocsma, és annak letagadott bevételei, illetve fedezet nélkül felvett jelzáloghitel miatt. Később Stadlernek a börtönben megromlott az egészségi állapota, hasnyálmirigy-problémákkal is kezelték a nagyfai intézet beteg raboknak fenntartott részlegében.
A rossz formában lévő Paks szélsője szerint fontosabb a csapat, mint az ő sikere.
A Bundesliga 26. fordulójában a Hertha BSC a Schalke 04 csapatát fogadta. Dárdai Pál fővárosi csapata 2-0-ra nyert, így 26 találkozó után 45 ponttal áll, míg a Schalke 41 egységgel a negyedik, így Dárdaiék egy lépéssel közelebb kerültek a biztos Bajnokok Ligája-helyezéshez. A tavalyi szezonban a 13. helyen állt a Hertha a Bundesligában 26 kör után, 29 pontot szerezve.
2016. 03. 12. 08:05
A román élvonal alsóházi rájátszásának második körében Bőle Lukács együttese, a CSMS Iasi a Petrolul vendégeként 2-1-es győzelmet aratott. A jászvásáriak magyar légiósa, Bőle Lukács szerezte csapata első találatát már a nyolcadik percben, a hosszabbításban pedig lecserélték.
2016. 03. 12. 00:27
Légiós-körkép hétvégére.
2016. 03. 11. 23:59
Az Atletico és a Wolfsburg meccsére fogadunk ma...
2016. 03. 11. 23:09
A Hertha BSC közvetlen riválisát, a Schalke 04 csapatát verte hazai pályán 2-0-ra a Bundesliga 26. fordulójában.
Magyarjai nélkül, fontos meccsen játszott döntetlent a Slask Wroclaw.
2016. 03. 11. 19:53
A megfiatalodott Dunaújváros viszont továbbra sem tud meccset nyerni.
2016. 03. 11. 19:51
A Slovan Bratislava csatára Pozsonyba várja Bernd Storckot, és gólcsúcsra számít ebben a szezonban. Interjú.
2016. 03. 11. 17:49
Az európai kupák kieséses szakaszában tarolnak a spanyolok, képtelenek betalálni ellenük az ellenfelek.
2016. 03. 11. 16:23
Mint ismeretes, a Fegyelmi Bizottság március 10-i ülésén öt meccses eltiltással sújtotta az NB I szerdai fordulójában a játékvezetőt, Karakó Ferencet meglökő ukrán Dmitro Ljopát, a Puskás Akadémia játékosát. A súlyos ítéletet követően a felcsúti csapat fellebbezést tervez a 92. percben kiállított futballista ügyében.
- Egyértelmű, hogy a klub fellebbez. Az MLSZ Fegyelmi Szabályzata szerinti 82/2/A pont helyett mi a 82/1/A pontot tartjuk jogosnak ebben az esetben és két- vagy hárommeccses eltiltásra szeretnénk, ha mérsékelnék a büntetést. Akadémiáról lévén szó, jó példával kell elöl járnunk, a jelenleg érvényben lévő eltiltást túlzónak találjuk. Mi is megtekintettük, kielemeztük a felvételeket és ennek nyomán alakítottuk ki álláspontunkat - nyilatkozta a Rangadó.hu-nak Takács Bence, a Puskás Akadémia sajtófőnöke.
AZ MLSZ Fegyelmi Szabályzatának két említett pontja:
82/1/: Annak a labdarúgónak a büntetése, aki játékvezető téves, vagy tévesnek vélt döntése, ítélete ellen szóval vagy mozdulattal sportszerűtlen módon tiltakozik, működésére folyamatosan negatív kijelentéseket tesz:
a) eltiltás egy - hat mérkőzéstől
82/2: Ha a labdarúgó a játékvezető személyére sértő kifejezést használ, vagy ilyen jellegű mozdulatot tesz, az /1/ bekezdésben meghatározott fegyelmi vétség súlyosabb
büntetése:
a) eltiltás három - nyolc mérkőzéstől
Jó üzlet lehet a válogatott szélső Európa-bajnokságon való szereplése a Pogon Szczecinnek.
2016. 03. 11. 15:44
Andreas Möller elszólta magát egy Bildnek adott interjúban, ahol arról is beszélt, miként érzi magát a magyar válogatottnál?
2016. 03. 11. 14:14
- 20:30 Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról, mindkettőt elutasították
- 20:21 „Nagyon sajnálom, hogy kiölték belőlem a tájszólást” – Tóth Gabi fájlalja, hogy fiatalon beszédtanárhoz küldték
- 20:06 Anarchisták terveztek merényletet Rómában, ám végül magukat robbantották fel
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 19:10 Mészárszékké vált az angoloknak a BL – de meg kell ezen lepődni?
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 18:09 Pintér Sándor levelet írt a halálra gázolt rendőr szüleinek
- 17:45 CPAC Hungary: Javier Milei lesz a sztárvendég
- 17:34 Szijjártó Péter szerint „valahogy április elején” érkezik Magyarországra az amerikai alelnök
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 17:03 Két futam után távozott egy Forma-1-es csapatfőnök
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 11:45 „Orbán Viktor bukni fog. A Fidesz. Ez az év az utolsó, amikor János Kossuth-esélyes” – sorra szólalnak meg az írók a Lackfi-botrányról
- 10:41 Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 12:33 Gulyás Gergely feljelentést tett választási csalás miatt
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 10:56 Dobrev Klára a visszalépő DK-s jelöltről: „megzsarolták, fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás”
- 13:36 Kopping Rita, a visszalépett jelölt: Reggel még a DK-ra szavaztam volna, most már nem biztos