Az Izrael elleni csütörtöki döntetlen után hétfőn este Tiranában, Albánia ellen lép pályára korosztályos válogatottunk Euróba-bajnoki selejtezőn. Utánpótlás-válogatottunk szombaton rendben megérkezett Tiranába. A szállás elfoglalása után a játékosok és a stáb együtt nézte meg az A-válogatott esti, Horvátország elleni mérkőzését, amelyen két korábbi U21-es válogatott játékos, Nagy Ádám és Kleinheisler László is pályára lépett. Közvetlenül a közös meccsnézés után, Robert Kilin tanítványai átsétáltak a hotel mellett található Qemal Stafa stadionba, ahol az edzői stáb megtartotta első edzését. A foglalkozáson a kerettagok közül már nem vett részt Novothny Soma, aki térdsérülése miatt el sem utazott a csapattal Tiranába. A csütörtöki meccsen többen is kisebb sérülést szenvedtek, de senkinek nem kellett kihagynia az edzést, a keret összes tagja bevetésre készen várja a hétfő esti mérkőzést. Sőt, vasárnap estére megérkezik a csapathoz Bese Barnabás is, aki az elmúlt hetet az A-válogatottnál töltötte, a horvátok elleni mérkőzés másnapján pedig Albánia felé vette az irányt. Az MTK védőjének csatlakozásával tovább bővülnek Robert Kilin taktikai lehetőségei. Vasárnap délelőtt az edzői stáb videóelemzést tartott a játékosoknak majd a delegáció egy rövid sétát tett a városban. Este 8 órakor a Tiranától délkeletre, egy órányi buszozásra található Elbasan város stadionjában, vagyis a holnapi mérkőzés időpontjában és helyszínén tartja meg utolsó kinti edzését válogatottunk - írja az mlsz.hu.
2016. 03. 27. 20:01
Dzsudzsák Balázs tegnapi csodagólja nem csak idehaza szolgáltat témát. Az UEFA hivatalos honlapja vasárnap este vezércikkben számol be a magyar csapat játékáról, és persze a fantasztikus szabadrúgásgólról. Az UEFA szakírója potenciális veszélyként jellemzi Dzsudzsákot, aki szabadrúgásból bármikor betalálhat. Dicséri Kelinheisler László produkcióját, ellentmondást nem türő játékát. Az UEFA jókat ír a belső védőink produkciójáról is. Guzmicsot és Langot nem említi név szerint, de nyilván róluk van szó. Állításuk szerint a gyors szélsők megállításával lehetnek problémáink, és kételyüket fejezik ki, hogy a védelem meddig bírja a rá nehezedő nyomást.
2016. 03. 27. 19:57
A magyarok csoportellenfele, az osztrák válogatott hazai pályán 2-1-re legyőzte az albán csapatot Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen. A nyári, franciaországi kontinensviadalon a magyar és az osztrák együttes június 14-én Bordeaux-ban találkozik egymással. Eredmények: Oroszország–Litvánia 3-0 (1-0) Ausztria–Albánia 2-1 (2-0) Lengyelország–Finnország 5-0 (3-0) Azerbajdzsán–Kazahsztán 0-1 (0-1) Később: Németország–Anglia 20.45
2016. 03. 26. 20:41
Olvasói sztorik