Lipcsei azzal „húzza” az FTC még mindig kirobbanó formában játszó középpályását, hogy már ő is nyugdíjas.
Jó hírt kaptak az angyalföldi drukkerek, akik már az összes előzetesen kiadott jegyet elkapkodták.
Élő tabella, körkapcsolás színesíti az Európa Liga- és a kiesési harcot.
Videóüzenetében a magyar válogatottnak is sok sikert kívánt a Real Madrid nemzetközi igazgatója.
Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint Francesco Totti, az AS Roma kapitánya jövő nyárig meghosszabbítja szerződését. Olasz lapok információi alapján a 39 éves ikon megállapodott a részletekről James Pallotta klubelnökkel, a szerződését a jövő héten írják alá, és a hivatalos bejelentés is akkor várható.
Totti 27 éve futballozik az AS Romában, de a közelmúltban már szinte biztosnak tűnt a távozása, mert egyrészt sérülései miatt hónapokat kellett kihagynia, másrészt a január közepén visszatérő vezetőedző, Luciano Spalletti a felépülése óta is csak csereként számít rá.
A világbajnok labdarúgó április 20-án a Torino elleni meccs 86. percében, 1-2-es állásnál lépett pályára, de akciógóljával, illetve büntetőjével a Roma 3-2-re győzött. Egy héttel korábban az Atalantának lőtt pontot érő gólt a hajrában.
2016. 04. 29. 13:50
Az utóbbi hónapokban rengeteg találgatás és pletyka jelent meg Paul Pogba jövőjével kapcsolatban. A Juventus klasszisát a Manchester Cityvel, a Barcelonával és a Real Madriddal is szóba hozták.
A torinóiak sportigazgatója, Beppe Marotta azonban most jelezte, egyértelmű döntést hoztak a francia középpályás jövőjével kapcsolatban. A 23 éves klasszist semmiképpen sem szeretnék eladni a nyáron, ez az opció csak akkor jöhet szóba, ha a játékos maga jelzi, hogy szeretne távozni a Zebráktól.
2016. 04. 29. 12:46
Horrorsérülést szenvedett a Sevilla középpályása, Michael Krohn-Dehli a Sahtaar Donyeck elleni Európa Liga-elődöntő első mérkőzésén. A játékos térdkalácsa felcsúszott a combjához, a videót csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.
2016. 04. 29. 12:34
Három vereséget és egy döntetlent követően ismét rangadót vív Dárdai csapata; Kádárékkal kupadöntőzik Nikolics.
Robert Kilin maga jelezte, nem akar hosszabbítani az MLSZ-szel.
2016. 04. 29. 12:19
Szeptemberben kezdődhet a bontás, 2017 októberének végén lehet az átadás.
Az ázsiaiak megdupláznák a brazilnak a Chelsea által kínált fizetést.
2016. 04. 29. 11:20
A kiváló szakember megígérte, hogy visszaviszi az NB I-be a csapatot.
2016. 04. 29. 10:24
Az NB II-es Szeged 2011 vezetőedzője csapata gyenge tavaszi szerepléséről és a magyar futballisták nem megfelelő mentalitásáról is nyilatkozott a Rangadónak.
Június előtt megkezdi a munkát a Debrecen.
A Leicester-City gólvágója, Jamie Vardy a nyáron veszi el párját, Becky Nicholsont, ám a család nem lesz ott az év végi lagzin, mert a szülők ellenzik, hogy összeházasodjanak. A Premier League listavezetőjének támadója már egy éve nem beszél a saját anyjával és apjával, mert azok összevesztek a kedvesével és gyűlölik őt.
- Ez egy igazi szégyen és nagyon sajnálom, hogy így élünk. Én 22 évet áldoztam az életemből a fiam karrierjére, hogy megvalósíthassa az álmát, s most, hogy sikerült neki, nem élvezhetem vele együtt – kesergett Vardy édesapja a The Sun című angol napilapnak.
2016. 04. 29. 09:18
Dárdai ismét vicces kedvében volt a sajtótájékoztatón.
2016. 04. 29. 09:08
A Manchester City elleni Bajnokok Ligája elődöntő első mérkőzés utáni legfrissebb vizsgálatok után biztossá vált, hogy a Real Madrid világklasszisa, Cristiano Ronaldo izomszakadást szenvedett, így nem lehet ott a jövő heti BL-elődöntő visszavágón.
Hasonló a helyzet Karim Benzemával, aki a Manchester City elleni BL-elődöntőn szenvedett combsérülést, a visszatérését illetően pedig igencsak ellentmondásos információk láttak napvilágot. A francia L'Équipe szerint a csatárra legalább egy hónapos pihenő vár, és legközelebb csak a BL-döntőn léphetne újra pályára.
2016. 04. 29. 09:06
A Honvédnál tudják, milyen fontos a szurkolóknak a Puskás elleni meccs.
Az alsóbb osztályú Signa 1914 létesítményének két hét múlva lesz a keresztelője.
A Villarreal a 92. percben nyert a Liverpool elleni elődöntőben.
2016. 04. 28. 23:04
Ez az este nem a védekezésről szól majd egyik pályán sem...
2016. 04. 28. 21:29
A klub egyeztet a magyar szövetséggel egy újabb szektor megnyitásáról.
2016. 04. 28. 21:26
Három vidéki helyszínen is vásárolhatnak szurkolói kártya nélkül az érdeklődők.
A Legia Warszawa ki is kapott, míg a Lech Poznan Lovrencsiccsel a fedélzetén ikszelt.
2016. 04. 28. 21:13
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 18:30 Vigyázat, veszélyes anyag oldódhat ki egy kínai konzervből
- 18:03 Mely ügyekkel foghatóak a NER-esek?
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
- 11:37 „Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 14:50 Molnár Áron Várkonyi Andreának: Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod. Olyan emberi