32 km/h-s sebességével a belga Origit, az angol Sterlinget és a portugál Nanit is megelőzi a magyar védő.
A több mint tízezres tábor többi tagja azonban mintaszerűen viselkedett.
Az Izland ellen gyengén játszó Ronaldo bezzeg befért az Eb-csoportkör első fordulójának válogatottjába az UEFA szerint.
Lapértesülés szerint támadót igazol az Egervári-csapat.
A Bologna és a Trabzonspor is felkerült a lehetséges kérők listájára.
Magyarország 2-0-ra verte Ausztriát az Európa-bajnokság F-csoportjának első fordulójában. A mérkőzést egy osztrák kapufa nyitotta, majd a következő nagyobb momentum Szalai Ádám vezető gólja volt. Ezt követően az ellenfél lesállás és szabálytalanság után talált a kapuba, amit kiállítás követett, végül pedig Stieber Zoltán döntötte el a meccset a második góllal.
Ezeket a főbb mozzanatokat választotta ki a 2DF tévécsatorna, és most az is kiderül, hogyan reagáltak erre a szövetségi kapitányok, illetve a kispadok.
Euro 2016: a kispadok az Ausztria... by ulloi129
Több tucat randalírozó brit szurkolót őrizetbe vettek szerdán Lille-ben a francia rendőrség tájékoztatása szerint.
A hatóság csütörtökre virradóra azt közölte, hogy a szerdai nap folyamán legalább harminchat brit szurkolót vett őrizetbe. Tizenhatan kórházba kerültek.
Az angol válogatott csütörtökön Lens-ban játszik a walesiekkel, de több ezer szurkolója szerdán a közeli Lille-ben tartózkodott, ahol este játszották a Szlovákia–Oroszország Európa-bajnoki mérkőzést.
Az angol és az orosz szurkolók a múlt héten összecsaptak Marseille-ben, a francia hatóságok szerdán mindenáron távol akarták tartani őket egymástól.
A rendőrség este mintegy 200 hangoskodó, randalírozó, oroszokat gúnyoló, kötekedő brit szurkolót igyekezett megfékezni a vasútállomás környékén, miután hangos robbanás hallatszott, és a huligánok palackokat kezdtek dobálni. Olyannyira elfajult a helyzet, hogy a rendőrség könnygázt, paprikasprayt és hanggránátokat vetett be, hogy megfékezze a brit drukkereket, akik nem sokkal éjfél után az Albánia felett aratott 2-0-ás francia győzelmet ünneplő helyiekre rontottak, így újból a hatóságok beavatkozására volt szükség a britek lecsillapítására.
A magyar utas cukkolja a sógort, aki jól tűri.
2016. 06. 16. 07:57
Ezt egy helyi lap állítja.
A csereként beállt Griezmann a 90. percben, míg Payet a ráadásban vette be az albánok kapuját. Franciaország készülhet a nyolcaddöntőre.
A szerdai átmozgató edzés mellett a kikapcsolódásra is maradt idő Franciaországban.
2016. 06. 15. 22:35
Ukrajna-Észak-Írország 1
A C csoport két vesztese találkozik a 2. fordulóban: szerintünk az ukránok javítanak.
Mykhailo Fomenko alakulata nem vallott szégyent a nyitó fordulóban. Az ukránok a világbajnok német alakulattal találkoztak, és kaptak 2-0-ra egy olyan mérkőzésen, amelyben simán benne volt a pontszerzés lehetősége. A sárga-kékek nem álltak be bekkelni, felvállalták a nyílt sisakos játékot. A következő csapattal szerepeltek vasárnap este: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk – Szidorcsuk, Sztepanenko – Jarmolenko, Kovalenko (Zincsenko, 73.), Konopljanka – Zozulja (Szeleznyov, 66.).
Jarmolenkóék bő negyed óra után hátrányba kerültek, de az első játékrész második felében lefocizták Khediráékat. Sorra jöttek a ziccerek, de vagy Neuer, vagy Boateng mentett óriásit.
A fordulást követően rendezte sorait a német védelem, ekkor már ritkábban kerültek helyzetbe Konopljankáék, de összességében igyekeztek nyomást gyakorolni a germán védelemre. Ahogy teltek a percek, úgy váltak egyre hitehagyottabbá Szidorcsukék. A ráadásban egy kontrát bevertek még Özilék, így 2-0 lett a vége. A látottak alapján az ukrán válogatott valóban erős, fizikailag tökéletesen felkészített, és kreatív megoldásokból sincs hiány.
Az észak-ír válogatott ugyan sokáig tartotta magát a lengyelek ellen, végül 1-0-ra kikapott. A zöld-fehérek ugyan azt a játékot nyújtották, mint a selejtezők során: futottak, robotoltak, ütköztek, íveltek, de ezúttal nem voltak hatékonyak Bairdék. Laffertyt nem tudták megjátszani, helyzetük jószerivel nem is adódott a kilencven perc során. A védelmük stabil, a három belső bekk mellett két szélső hátvéd zárta a vonalak melletti területet. Előttük négy középpályás szűrt - nem csoda, hogy nem tudtak ziccereket kialakítani a lengyelek kapuja előtt. Ezzel a csapattal szerepeltek O'Neill fiai az első fordulóban: McGovern – McLaughlin, Cathcart, J. Evans, McAuley – McNair (Dallas, a szünetben), Norwood, S. Davis, Baird (J. Ward, 76.), Ferguson (Washington, 66.) – K. Lafferty
Ukrajna lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint mai riválisa. Rakickijék győzelmi kényszerben lépnek pályára, és szerintünk el is bírják a terhet a sárga-kékek: legyőzik a lelkes észak-íreket. Tippünk így: 1-es!
Anglia-Wales 1-es és -4.5!
Igazi brit rangadót rendeznek a B csoportban: A nagytestvér nem hibázhat, kevés gólos meccsen nyer a sárkányosok ellen!
Roy Hodgson csapata csak önmagát okolhatja azért, hogy nem három, hanem csak egy egység áll a csapata neve mellett a nyitó fordulót követően. A háromoroszlánosok meggyőző játékkal rukkoltak elő Marseille-ben az oroszok ellen, helyzetek sokaságát dolgozták ki Lallanáék, de egy szabadrúgáson kívül nem sikerült betalálniuk. És milyen a sors? a Ráadásban az oroszok kiegyenlítettek. Anglia a Hart – Walker, G. Cahill, Smalling, Rose – Alli, Dier, Rooney (Wilshere, 78.) – Lallana, Kane, Sterling (Milner, 87.) összetételben szerepelt, és a helyzetkihasználáson kívül nem is lehetne mást kritizálni Rooney-ék játékán.
Chris Coleman csapata meglepetésre megverte a másik meccsen a Szlovákokat. Wales a Ward – Gunter, Chester, A. Williams, Davies, N. Taylor – Allen, Ramsey (J. Richards, 88.), Edwards (Ledley, 69.), J. Williams (Robson-Kanu, 71.) – Bale összetételben szerepelt, és a találkozó nagyobb részében jobban is futballozott ellenfelénél. Bale-ék többet nyújtottak a várakozásnál - sokan azzal "vádolták" a gárdát, hogy túlságosan defenzív taktikával lép pályára, a kritikusok e véleményüket a selejtezőkön mutatott teljesítményükre alapozták. Most viszont valóban jól pörögtek Ramsey-ék, igaz, hogy zártan védekeztek, de labdaszerzés után nyomban igyekeztek megjátszani az elől lévőket.
Az ötletesebb futballt az angolok játsszák, és összességében jobb futballisták is alkotják a keretüket. Kevés gólos mérkőzésen Kane-ék sikerét várjuk!
2016. 06. 15. 22:02
A biztonsági szakértő lesújtó véleménnyel van a franciák felkészültségéről a Marseille-ben történt utcai és stadionon belüli erőszak alapján.
A katalán klub hónapok óta dolgozik a Sevilla francia csatárának megszerzésén.
Az Eb-keretből kimaradó orosz védőért 10 millió eurót fizetett a spanyol klub.
2016. 06. 15. 20:51
Komoly érvágás Lengyelországnak!
2016. 06. 15. 20:30
Ráadásul az oroszok meccse után.
Az A csoport második fordulójában a házigazda franciák Albániával meccselnek a pontokért. A találkozó 21 órakor kezdődik, íme a kezdők:
Franciaország: Lloris - Sagna, Rami, Koscielny, Evra - Kante, Matuidi - Coman, Payet, Martial – Giroud
Albánia: Berisha – Hysaj, Ajeti, Mavraj, Agolli, - Kukeli, Xhaka, Roshi – Abrashi, Sadiku, Lenjani
Martial and Coman replace Griezmann and Pogba for France.#EURO2016 #FRAALB pic.twitter.com/j5cUj9R13S— UEFA EURO 2016 (@UEFAEURO) 2016. június 15.
2016. 06. 15. 20:04
Nehéz helyzetbe került a román válogatott, amely két kör után a harmadik helyen áll az A-csoportban.
2016. 06. 15. 19:58
A 19 éves fiatal támadó visszatér az NB I-be, 2016-ban az angyalföldieket erősíti.
2016. 06. 15. 19:37
Nem a magyar az első csapat, amely nagy meglepetéssel kezd egy tornát, van, aki egészen a végső győzelemig jutott...
2016. 06. 15. 19:17
A Chelsea spanyolja bevallotta, szíve szerint visszatérne a katalánokhoz.
Új kihívásokat keres a belga szűrő.
- 21:58 Elúszott az Eb és az olimpia is a magyar U21-es válogatottnak
- 21:29 Betiltották a holokauszt áldozataira emlékező botlatóköveket egy német városban
- 20:36 A Hanta boy gyerekszínésze: Felnőtt férfi rabok írtak nekem leveleket, hogy milyen cuki gyerek vagyok
- 20:32 A nap legfontosabb hírei - 2026. 09. 26.
- 20:11 Újabb játékos sérült meg az ukránok ellen
- 20:06 Rakonczay Gábor: Az ultrafutásban benne vagyok egy szuperfókuszban, benne vagyok a jelenben
- 19:51 Gajdos László bejelentette, hogy átvilágítják az állatmenhelyeket, és életszerűbbé teszik az örökbefogadást
- 19:46 Ötös lottó: itt vannak a 39. heti nyerőszámok
- 19:32 Magyar Péter: Javaslom, hogy ha már a Fidesz maradéka kirendel dobálni embereket, akkor előtte szervezzen gyakorlatot kislabdával
- 19:25 „Az ilyen versenyzőknek nem a Forma–1-ben lenne a helyük” – Lando Norris eltiltatná az őt kiejtő pilótát
- 19:14 Trump döntött: Elutasította a Hormuzi-szoros megnyitására vonatkozó iráni javaslatot
- 18:30 Takács Péter stroke-os poénnal reagált Schummer Orsolya gombnyomására
- 18:28 Így ajánlották fel életüket és vérüket a magyar nemesek
- 17:49 Fagyasztott hallal akart Angliába csempészni 600 kiló kokaint négy férfi
- 17:16 Golovin a norvégok elleni vereségről: A játékosok időnként nem hasonlítottak saját magukra
- 12:41 Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
- 16:58 Tojással akarták megdobni Szolnokon Magyar Pétert, aki a tervezettnél szigorúbb vagyonadót jelentett be
- 11:12 „Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
- 10:53 Megszólalt a párttársa helyett szavazógombot nyomó tiszás képviselőnő
- 11:04 Molnár Áron: Vannak személyek, akik érinthetetlenek – ilyen Orbán Viktor is
- 19:46 Ötös lottó: itt vannak a 39. heti nyerőszámok
- 10:34 Kézbe temetett arc, térden támaszkodó magyarok – ilyen volt az ukránok elleni mérkőzés
- 14:33 Egy mentő is belekeveredett a magyar–ukrán balhéba
- 19:32 Magyar Péter: Javaslom, hogy ha már a Fidesz maradéka kirendel dobálni embereket, akkor előtte szervezzen gyakorlatot kislabdával
- 11:46 Harminc alulöltözött, ételekkel összekent férfit találtak egy pincében