SPORT
A Goal legfrissebb értesülései szerint a Real Madrid nem tárgyal Álvaro Morata kérőivel, mivel meg szeretné tartani a kiváló spanyol támadót.
A hírek szerint a válogatott csatár biztosan Madridban marad, és már minden tárgyalás megrekedt, mivel Morata 75 milliós kivásárlási ára azt jelentené, hogy csak átigazolási rekordösszegért tudná őt megszerezni a Chelsea vagy épp az Arsenal.
A Bajnokok Ligája címvédője az Eb előtt hozta vissza 30 millió euróért a csatárt, akit két évvel korábban 20 millióért szerzett meg a Juventus. A királyi gárda eleinte fontolgatta Morata eladását, azonban senki nem akart 75 milliót adni érte, a Chelsea is csak 60 millió fontig ment el. Morata volt a spanyol válogatott első számú csatára az Eb-n, miután 93 meccsen 27 gólt szerzett a Juventus színeiben, amellyel két bajnoki címet is nyert.
2016. 07. 13. 08:49
A Rangadó.hu információi szerint ma mutatják be a Debreceni Labdarúgó Akadémia új szakmai igazgatóját, a portugál Luís Castrót.
Az 54 éves szakember a játékoskarrierje zömét a portugál alacsonyabb osztályokban töltötte, majd pályafutása befejezése után edzősködni kezdett. Castro az FC Porto korosztályos csapatai után legutóbb az FC Porto B együttesét irányította.
A kuvaiti kapus, Saleh Mahdi már 1997 óta követi Király pályafutását, és számára is nélkülözhetetlen felszereléssé vált a mackónadrág a kapuban.
2016. 07. 13. 08:15
A védő extra szabadságot kapott a lengyelektől.
2016. 07. 12. 22:37
Az NB II-es Cegléd negyedik edzőmérkőzését a szintén másodosztályú Szolnok otthonában játszotta kedd este. Az első félidőben kiegyenlített játék zajlott a pályán egy-egy helyzetecskével. Egyik csapat sem tudta átvenni az irányítást és komolyabb lehetőség sem alakult ki a kapuk előtt. A 33. percben azonban egy szöglet után a Szolnok megszerezte a vezetést, de az első félidő végéhez közeledve egy szabadrúgás után Csordás Szabolcs fejjel egyenlített.
A második játékrész első felében a Szolnoknál volt többet a labda, de fölényüket nagy helyzetre nem tudták beváltani. A félidő második felében folyamatosan a Cegléd alakított ki helyzeteket, aminek eredményeként egy gyors ellentámadás után Albert Ádám szerezte meg a vezetést, majd egy gyönyörű támadás után Kovács Botond alakította ki a 3:1-es végeredményt. A Cegléd mérlege 1 döntetlen és 3 győzelem a felkészülés során - írja a cegledfoci.hu
Felkészülési mérkőzés
Szolnoki MÁV FC - Ceglédi VSE 1-3 (1-1)
Cegléd: Horváth G. – Albert I., Nánási, Makrai – Csordás Sz. – Wild, Markó, Popovics, Babolek – Szabó V., Dunai A. A második félidőben csereként beálltak: Farkas V., Farkas A., Asztalos, Albert Á., Kozák, Valkovszki, Kovács, Horváth B., Simon, Jakab.
Tovább alakul a Gyirmót kerete.
2016. 07. 12. 22:21
Spanyol és francia sajtóértesülések szerint Lucas Digne 20 millió euróért igazolhat a Paris Saint-Germainből a Barcelonába - írja a goal.com
A 22 éves balhátvéd a tavalyi szezont az AS Románál töltötte kölcsönben, ahol alapemberévé vált a harmadik helyen végző együttesnek. Bár Digne a Paris Saint-Germainben nem tudta állandósítani a helyét és a válogatottban sem jutott szóhoz az Eb-n, az RMC információ szerint a katalánok mégis ötéves szerződés szeretnének kötni vele.
Az AS értesülései szerint már csütörtökön bemutathatják a szurkolóknak az új igazolást, aki Samuel Umtiti után a második francia érkező lehet a nyáron a katalánoknál.
Kedden mutatták be az idegenbeli felszerelést.
Csehországba utazott át az ausztriai edzőtáborból az NB II-re készülő Puskás Akadémia FC, ahol a másodosztályú FK Viktoria Zizkov ellen játszott felkészülési mérkőzést. A meccs 1-1-re végződött – írja a klubhonlap.
Viktoria Zizkov (cseh)–Puskás Akadémia FC 1–1 (0–0)
Felkészülési mérkőzés, Hluboká nad Vltavou.
Puskás Akadémia FC: Pogacsics – Fényes, Tar, Spandler (Fodor, 45.), Tóth – Zsidai, Polonkai (Óvári, 45.) – Molnár, Szabó B., Nagy (Makrai, 67.) – Péter (Gajdos, 45.). Vezetőedző: Szijjártó István.
Gólszerzők: Elias (75.), ill. Szabó B. (46.).
2016. 07. 12. 20:47
A Legia Warszawa döntetlent játszott idegenben.
2020-ig hosszabbított a Chelsea együttesével Willian. A brazil szélső 2013 augusztusában igazolt az Anzsi Mahacskalából Londonba, 35.5 millió euróért.
Az évek alatt klasszissá váló játékos a 2015/16-os szezonban 49 meccsen 11 gólt és 10 asszisztot jegyzett, nem csoda hát, hogy a szurkolók őt választották az Év Játékosának.
Végre nem a kurvákról és a zsarolásról szólt a francia csapat versenye, ez egy csapat volt - véli a francia futball szakértője.
2016. 07. 12. 19:32
A világbajnoki címvédő német válogatott szövetségi kapitánya, Joachim Löw az elveszített Eb-elődöntő után napokig nem állt a sajtó rendelkezésére, és olyan hírek is felmerültek, hogy távozik posztjáról. A német szövetség a szakemberrel történő egyeztetések után megerősítette: Löw marad a szövetségi kapitány, kitölti 2018-ban lejáró szerződését.
2016. 07. 12. 19:30
A Nemanja Nikolicsot foglalkoztató lengyel Legia Warszawa a bosnyák Zrinjski Mostar otthonában játszik Bajnokok Ligája selejtezőt kedden este fél héttől. A varsóiaknál az együttes irányítását június elején átevő vezetőedző, Besnik Hasi a kezdőcsapatba jelölte a magyar válogatott csatárát.
Ez leginkább azért érdekes, mert Nikolics így már nem léphet pályára más klubban a BL selejtezők folyamán. Márpedig a gólvágó távozása a hírek szerint napirenden van...
Sjoerd Overgoor érkezése előtt lét napig bújta az internetet a magyar futballról és a Haladásról.
A franciaországi Európa-bajnokságon élményszámba illő gólt lőtt a walesi színekben Hal Robson-Kanu. A 27 éves támadó az elmúlt szezont a Championshipben töltötte a Reading színeiben, a remek Eb-teljesítmény után azonban a legmagasabb angol osztályból is érdeklőnek iránta.
A Hull City szakvezetője, Steve Bruce a SkySports kérdésére elárulta: a klub feltett szándéka leigazolni a walesi játékost, ezért az ügyeit intéző édesapával és testvérével már egyeztettek is. A lap ugyanakkor úgy tudja, a regnáló bajnok, a Leicester City is beállt a kérők sorába.
– Érdeklődünk Hal iránt, szeretnénk vele leülni és beszélgetni a folytatásról. Fantasztikus teljesítményt nyújtott a francia tornán, tudjuk, nem lesz könnyű őt leigazolni. Meglátjuk, sikerrel járunk-e a következő hetekben – mondta a Hullt irányító Steve Bruce.
NEWS: Hull City manager Steve Bruce says free agent Hal Robson-Kanu would be a "good addition" for the club. #hcafc pic.twitter.com/4IPrQSCr4c— Shoot (@_shootfootball) 2016. július 11.
A Double Pass átfogó jelentését teljes terjedelmében nyilvánosságra hozta az MLSZ.
2016. 07. 12. 16:50
Nyilatkoztak arról a felvetésről is, hogy az első pár fordulóban engedjék be ingyen a szurkolókat a magyar bajnokikra.
2016. 07. 12. 16:49
Hatalmas ünneplésben részesült a Lisszabonnba visszatérő Eb-győztes portugál válogatott. A játékosoknak saját színpad állt a rendelkezésükre, ahogy együtt dalolhattak, énekelhettek a szurkolókkal. Cristiano Ronaldo énektudása és hangja meg sem közelíti a futballtudását, Nani viszont nagyon tehetségesnek tűnik beatboxolásban. Íme a videók
Bozsik Péter elemezte az NB I-es csapatokat és bajnoki esélyeiket az új szezon előtt.
A magyar középpályás megérkezett Málagába.
A grúz Murtaz Daushvili az ukrán élvonalból jött.
Az elsők között kötött szerződést a Nyíregyháza Spartacus Hermány Bencével. A kapus korábban a Ferencvárosban, legutóbb pedig a Vasasban védett
- Túl van az első mérkőzésén a Városi Stadionban. A kapusok számára mennyire fontosak az edzőmeccsek?
- Nagyon fontosak. Össze kell szoknunk, és számunkra is meghatározhatja az egész szezont ez az időszak. Ha a felkészülési mérkőzéseken jól megy a védés, akkor az önbizalmat ad - mondta a hálóőr a Szpari hivatalos honlapjának.
- Hogy fogadta a Nyíregyháza megkeresését?
- Nagyon örültem neki, hiszen egy komoly hagyománnyal rendelkező klub. Mindenki tudja, hogy nem kiesett az élvonalból, és szeretne visszakerülni az NB-I-be, ez a cél pedig egyezik a személyes céljaimmal.
- Néhány éve a Ferencvárossal - és Pölöskey Péterrel - jártál Nyíregyházán. Gondoltad volna akkor, hogy rövidesen a Szpariban játszol?
- Nem, de akkor azt sem gondoltam, hogy a Vasas kapusa leszek. A futballisták élete ilyen. Először hagytam el Budapestet, eddig minden oda kötött, de jól érzem magam a Spartacusnál, ismerkedek a várossal is, remélem minden úgy alakul, ahogy elterveztük.
- Azaz feljutás ?
- Egyértelmű.
2016. 07. 12. 15:41
A Sporting kiválósága lenyűgözte Antonio Contét.
2016. 07. 12. 15:39
- 17:27 „Évente körülbelül 156 órát töltök edzéssel” – Szandi videóval szemléltette, hogyan tartja magát formában
- 17:23 Pszichiátriára került a putyinista blogger, aki nemrég háborús bűnösnek nevezte az orosz elnököt
- 17:21 Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók
- 16:46 Elkezdték felélni a benzinkutak Magyarország stratégiai üzemanyag-tartalékait
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 16:25 „Az egyik szórakozóhelyén csak úgy kellett kérni a kólát, hogy üvegeset vagy zacskósat akar valaki” – Kocsis Máté cégek tönkretételével és drogozással vádolja a Tisza egyik jelöltjét
- 15:58 Nagyon súlyos munkaügyi visszaéléseket tártak fel a szegedi BYD-építkezésen
- 15:49 Apró, de hasznos változás jön a Google Térkép alkalmazásba
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 15:33 Egy hét alatt ötvenezren látták a Magyar Péter-dokumentumfilmet
- 15:21 Jön a frissítés, amivel még kényelmesebbé válik a BudapestGO alkalmazás
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:04 A 2030-as években elolvadnak Németország utolsó gleccserei
- 15:04 Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást
- 09:34 Két rendőr rendkívül súlyos állapotban van, miután elütötték őket a 8-as főúton
- 10:08 300 macska és 200 kutya foglalta el egy hétvégére a Lurdy Házat
- 12:40 „Számunkra ez egy megalázó ítélet!” – megdöbbentek a bíróság döntésén a drogos ámokfutó áldozatainak rokonai
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 09:24 Bencsik András: Szeretném pofán verni Magyar Pétert
- 05:58 A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
- 09:49 Balázsékat 22 millióra, a TV2-t a Megasztár miatt 3 millióra büntette a Médiatanács
- 11:02 Majka a visszatérő Heti hetesről beszélt – az is kiderült, ki ül majd a balján
- 13:14 Élő eseményen kérdeztük Török Gábort a választásról – galéria
- 12:18 Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak