SPORT
A Groupama Arénában a legdrágább a sör, Felcsúton és Gyirmóton már 500 forintért is lehet belépőt váltani.
A Bologna mestere a fiatal magyar középpályást méltatta.
A fiatal védő alig várja, hogy horrorisztikus sérülése után tétmeccsen is pályára lépjen.
2016. 07. 16. 13:21
Szinte hihetetlen, de mindössze egyetlen olyan tréner van hazánkban, aki legalább három éve vezeti a csapatát az élvonalban.
A kolumbiai játékjogáért sorban állnak a kérők.
2016. 07. 16. 12:34
Az olasz Internazionale cserekapusa, Juan Pablo Carrizo csapata felkészülési mérkőzésén rohant ki és támadt rá saját szurkolóira. A többnyire csak epizódszerephez jutó argentin hálóőr vélhetően azon dühödött fel a CSZKA Szófia ellen 2-1-re elveszített felkészülési mérkőzést követően, hogy a szurkolók már egy egyszerű barátságos mérkőzés alatt is folyamatosan támadják a csapatot. A hálóőr a meccs után kirohant a szurkolókhoz, majd a lelátót a pályától elválasztó kerítésre felugorva kezdett el ordibálni a fanatikusokkal. Íme
A válogatott csatárt élő szerződés köti a Slovanhoz, a fehérváriaknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha meg akarják szerezni.
Lionel Messi és Andrés Iniesta el sem utazott a helyszínre.
Az Eb nyitómeccsén és döntőjén is közreműködő magyar bíró már a magyar bajnokikra készül, ahol senkit nem fog érdekelni, éppen honnan jött. Interjú.
Hetek óta erősen rebesgetik, hogy rekordösszegért igazolhat a Manchester Unitedhoz a Juventus francia középpályása, Paul Pobga. Most azonban az olasz klubtól is megszólaltak.
A torinói klub általános igazgatója, Giuseppe Marotta egy olasz tévéműsorban nyilatkozott az állítólagosan tervezett transzfer kapcsán. A pletykák eddig arról szóltak, hogy 120 millió euró körüli, átigazolási rekordnak számító áron válthat csapatot a fiatal klasszis.
A United-szurkolókat első körben Pogba ügynöke keserítette el, aki azt állította, ügyfelének egyáltalán nem sietős, hogy elhagyja jelenlegi csapatát, ahol új szerződést kötnének vele. Péntek este a Sportitaliában szereplő Marotta pedig egészen meglepően nyilatkozott. Azt állította, a Manchester United és a Juventus között még kapcsolatfelvétel sem történt.
A Juventus egyébként igen erős kerettel vághat neki az új idénynek, kölcsönszerződéssel elhozták Medhi Benatiát a Bayerntől, a nyár folyamán pedig már Dani Alvest és Miralem Pjanicot is leigazolták. Ráadásul a goal.com értesülései szerint Gonzalo Higuaín megvásárlásáról is megszülethet az egyezség a Napolival.
- Kocsis Gergő érkezését az utolsó felkészülési meccsen összeszedett súlyos sérülése árnyékolta be, több hónapos kihagyás vár rá. Nagyon jól mutatkozott be, és nagyon sajnálom, hogy megsérült, már meg is mütötték - nyilatkozta Németh Krisztián az FC DAC edzője a Parameter.sk-nak.
Mint ismert, Kocsis Gergő a Puskás Akadémiától, többek között a kevés játéklehetőség miatt távozott és állt légiósnak.
A DAC másik játékosa a Hollandiából visszatérő 21 éves Vida Kristopher minden bizonnyal ott lesz a kezdőcsapatban a vasárnapi bajnoki rajton.
A Dunaszerdahely a Zsolna otthonában kezdi a pontvadászatot.
2016. 07. 16. 08:57
Ma ünnepli a születésnapját Mészöly Kálmán válogatott labdarúgó, edző, aki játékosként 61-szer ölthette magára a címeres mezt, szövetségi kapitányként pedig 1982-ben kivezette a válogatottat a világbajnokságra.
Zoran Spisljak vezetőedző tájékoztatása szerint, a Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábja úgy döntött, hogy az időjárási viszonyok miatt és a sérülések elkerülése érdekében a mai napra tervezett felkészülési mérkőzéseket elhalasztja - írja az NB II-es csapat szűkszavú közleménye.
A Békéscsaba a Várfürdő-Gyulai Termál FC és a Hódmezővásárhely ellen is pályára lépett volna.
2016. 07. 16. 08:46
Jó lenne, ha a válogatottal kapcsolatos elkötelezettség a bajnoki meccseken is megmutatkozna az új szezonban, mondja Sallói István.
2016. 07. 16. 08:19
Mervó még nem volt nevezve, Gosztonyi pedig a padról nézte végig a gól nélküli találkozót.
A klub MLSZ-el és FIFA-val folytatott tárgyalásai sikerre vezettek.
A Bayern védője kölcsön+opcióval érkezik Torinóba.
2016. 07. 15. 21:21
Ügynöke szerint kitaláció volt a francia maradásról szóló nyilatkozata.
Az Eb-csoportban négy magyar ponttal számolt, sohasem felejti el a franciaországi hangulatot, és a portugál világsztár is szóba került.
A mezőkövesdi edző elégedett a nyári igazolásokkal.
2016. 07. 15. 20:00
Fiatal középpályást szerződtettek a fővárosiak.
Jelen állás szerint kijelenthető, hogy a szeptember eleji vb-selejtező előtt nem játszik felkészülési meccset a magyar válogatott.
2016. 07. 15. 17:59
Hétvégén rendezik meg a Red Bull Air Race budapesti futamát, a verseny előtt pedig a magyar válogatott támadója, Németh Krisztián közelebbről is megismerkedhetett a repülőgépekkel.
A Ferencváros csapatától igazolt játékost a Budaörs: Gyurácz András mostantól az NB II-es gárdánál folytatja - jelentette be a csapat hivatalos honlapja.
A 21 éves középhátvéd az elmúlt szezonban 31 mérkőzésen lépett pályára az NB III-ban szereplő Fradi II-ben, melyeken három gólt is szerzett.
Szentpéteri Viktor ugyanakkor távozik Budaörsről, miután a csapat nem hosszabbította meg a kapus lejáró szerződését.
- 04:10 Puccsal vette át a hatalmat Kun Béla
- 03:59 Jól átverte a licitálókat a villantós gyorskorcsolyázó világsztár
- 03:40 Rothadt, bűzös volt a középkori emberek lehelete?
- 03:33 Biztosan távozik egy magyar kézis a Melsungen csapatától
- 22:55 Csoda lenne, ha nem Szerbiával játszana vb-selejtezőt a magyar férfi kéziválogatott
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 21:13 A Mol 9 százalékkal több osztalékot fog fizetni, mint tavaly
- 21:08 Hoppon maradt az Oscaron, de ez sem törheti le Timothée Chalamet határtalan ambícióit
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 21:00 Területkontroll és hullámok – hogyan vesztette el előnyből a Fradi a Braga elleni párharcot?
- 20:57 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 19.
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 20:23 Orbán Viktor az ukrán zászlós provokációról: „Nem vizsgálok semmi ilyet, a kérdést is nevetségesnek tartom”
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 19:30 Válaszolt a legfőbb ügyész arra a kérdésre, hogy volt-e kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 17:21 Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók
- 16:25 „Az egyik szórakozóhelyén csak úgy kellett kérni a kólát, hogy üvegeset vagy zacskósat akar valaki” – Kocsis Máté cégek tönkretételével és drogozással vádolja a Tisza egyik jelöltjét
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 18:21 Kórházba került Chuck Norris