SPORT
A katalánokat három évig erősítő chilei csatár arról győzködi Arsene Wengert, hogy csapjon le Arda Turanra.
Az Európa-bajnokságon remekül szereplő walesi futballválogatott sztárja, Gareth Bale jelenleg Skóciában pihen a családjával. Amíg klubja, a Real Madrid Észak-Amerikában túrázik, addig ő kedvenc időtöltéseinek hódol, többet között golfozik - írja a Bors.
A 27 éves klasszis annyira rajong ezért a sportágért, hogy még egy golfos reklámban is szerepelt vállalt. A félperces hirdetésben dekázni kellett, amelyet a lábával és a golfütővel felváltva tett meg. Íme!
A Leicester City sztárját napokon belül bejelenthetik a londoni klubnál.
A múlt hétvégén debütált a Gyirmót első csapatában Szegi Vince, aki a megyei bajnokság után hívta fel magára a figyelmet. A tehetség mer nagyot álmodni: öt év múlva külföldön bizonyítana.
[p]Az Egyesült Államokbeli túra arra is lehetőséget biztosított a Liverpool játékosainak, hogy meglátogassák a San Franciscóhoz közeli szigetet, és
A Premier League-ben szereplő Sunderland együttese hivatalosan bejelentette, hogy az angol válogatotthoz távozó Sam Allardyce helyét David Moyes veszi át a menedzseri székben.
Az 53 éves skót tréner évekig az Everton sikeredzője volt, majd a Manchester United irányítása túl nagy falatnak bizonyult a számára, és most egy spanyol kitérő után tér vissza a szigetországba, ahol új klubjával négyéves szerződést írt alá.
NEW MANAGER: #SAFC welcomes David Moyes Full story here: https://t.co/dKWLtDTpPF pic.twitter.com/WIZ6V0rXxn— Sunderland AFC (@SunderlandAFC) 2016. július 23.
A Lazio kész pontot Jordan Lukaku leigazolási ügyének a végére, miután a belga baloldali védő orvosi vizsgálatra érkezett az olasz klubhoz - írja az espnfc.com
Romelu Lukaku 21 éves öccse csütörtökön érkezett meg Rómába, ahol hároméves szerződést írt alé, a Lazio pedig 5 millió eurót fizet érte a belga Oostende csapatának.
Questa mattina @J_Lukaku94 in @ClinicaPaideia per le visite mediche pic.twitter.com/6km7M3BINz— SS Lazio (@OfficialSSLazio) 2016. július 22.
2016. 07. 23. 10:27
A válogatott futballista hétfőn Ausztriában csatlakozik a török együtteshez, és még az is előfordulhat, hogy a következő idényben is a zöld-fehéreknél szerepel majd.
2016. 07. 23. 10:18
Edinson Cavani nyitott a klubváltásra.
A Real Madrid kolumbiai középpályása azonban nem akar távozni, harcol a kezdőbe kerülésért.
2016. 07. 23. 08:46
Vajon az új vezető képes lesz rendet teremteni az UEFA-ban?
Hidi Patrik szerint a csapata tele van önbizalommal, és nem írná alá előre a döntetlent.
2016. 07. 23. 08:15
Péntek este a lengyel Ekstraklasa 2. fordulójában az Arka Gdynia vendégeként lépett pályára a Guzmics Richárdot foglalkoztató Wisla Krakow. A magyar válogatott védője csereként nézte végig a találkozót, nélküle pedig teljes csődöt mondott a krakkóiak védelme, a Wisla ugyanis 3-0-s vereséget szenvedett.
Remekül sikerült a balmazújvárosi stadionavató: a helyi NB II-es csapat 3-1-re legyőzte az olasz élvonalban szereplő Palermót.
A spanyol Sport.es információi szerint Robin van Persie felajánlotta szolgálatait a Barcelona együttesének.
A korábban Arsenalban és Manchester Unitedben is futballozó holland csatár a hírek szerint távozni akar a török Fenerbahcétől, de túl magas fizetési igényei miatt a PL-be nem tudott visszatérni. A spanyol forrás szerint a Fenerbahce 10 millió euróért cserébe már elengedné a 32 éves sztárt, aki még csereként is szívesen csatlakozna a Barcelona MSN triójához.
RANGADÓ-EXKLUZÍV: a legendás Mágus szinte depresszióba esett, mert szent ügy volt számára a Győri ETO.
Immár hivatalos, hogy Jürgen Klopp csapatában folytatja Georginio Wijnaldum.
A tavalyi NB II-ben ötödik helyen záró Balmazújváros a stadionavatóján az olasz Serie A-ban szereplő, Balogh Norbertet foglalkoztató Palermo csapatát látta vendégül.
Az edzőmeccset nagy meglepetésre a magyar másodosztályú csapat nyerte 3-1-re az olasz első osztályú klub ellen, amelynek fiatal magyar csatára sérülés miatt nem tudott pályára lépni.
Felkészülési mérkőzés:
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - Palermo 3–1 (2–1)
Balmazújváros, 2000 néző. Játékvezető: Solymosi Péter
Balmazújváros: Horváth L. (Gazsi, a szünetben – Szécsi G., 66.) – Németh Á. (Kapacina K., 85.), Rus (Papp F., 66.), Tamás L. (Bakos B., 66.), Virág (Balogh K., 66.) – Zsiga (Kamarás, 77.), Kiss L. (Kovács M., a szünetben), Sigér (Vólent, 77.) – Varga K. (Fekete Á., a szünetben – Bódis, 77.), Belényesi (Farkas B., 55.), Kovács Á.(Hadházi, szünetben). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Palermo: Posavec (Fulignati, 73.) – Goldaniga (Punzi, 66.), Vitiello (Giuliano, 66.), Andelkovic (Cionek, a szünetben)– Rispoli (Bentivegna, 66.), Jajalo (Toscano, 66.), Hiljemark (Gonzalez, szünetben), Csocsev – Embalo, Nesztrovszkij (Lazaar, a szünetben), Trajkovszkij. Vezetőedző: Davide Ballardini
Gólszerzők: Varga K. (12., 38.), Farkas B. (82.), ill. Rispoli (33.)
Prima del match, per Norbert #Balogh il saluto in tribuna con la mamma, la sorella e la fidanzata! Aria di casa pic.twitter.com/SQssTGP30c— US Città di Palermo (@palermocalcioit) 2016. július 22.
A válogatott támadó bízik benne, hogy javul a Slovan Bratislava teljesítménye.
Az kerülhetett csapatba, aki teljesítette a tréner kívánságait…
Schweinsteiger után Gomez is megnősült.
Három héttel az angol bajnokság rajtja előtt elhagyta a Hull Cityt Steve Bruce vezetőedző.
Kinevezték az új szövetségi kapitányt.
2016. 07. 22. 17:22
A 28 éves támadó a Rangadónak kijelentette, otthagyja a Puskás Akadémiát, és újra légiósnak áll. Több országból is érdeklődnek iránta…
- 00:21 „Ezt a teret még egy óvodai gyerekműsor is megtölti” – Orbán Viktor szentendrei fellépésén sok minden a Tiszára emlékeztetett
- 21:17 Molnár Attila bejutott a fedettpályás világbajnokság döntőjébe 400 méteren
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 21:01 Chuck Norris halálára: amerikanizálta a keleti harcművészetet, talán még Bruce Lee-től is ügyesebben
- 20:53 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 20.
- 20:30 Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról, mindkettőt elutasították
- 20:21 „Nagyon sajnálom, hogy kiölték belőlem a tájszólást” – Tóth Gabi fájlalja, hogy fiatalon beszédtanárhoz küldték
- 20:06 Anarchisták terveztek merényletet Rómában, ám végül magukat robbantották fel
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 19:10 Mészárszékké vált az angoloknak a BL – de meg kell ezen lepődni?
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 15:12 Meghalt Chuck Norris
- 15:56 Meghalt Chuck Norris, a pörgőrúgások királya, a legyőzhetetlenség szinonimája
- 14:00 Meghalt a kórházban a 8-as főúton elütött, 22 éves rendőr
- 16:38 Panyi Szabolcs szerint órákkal a rajtaütés előtt mindent rendben találtak az ukrán pénzszállítóknál a NAV-osok, a Guardian úgy tudja, beinjekciózták az egyik Oschadbank-alkalmazottat
- 17:18 Visszafordult Budapestről Andrej Babiš cseh miniszterelnök, miután egy Izrael-ellenes csoport felgyújtott egy raktárépületet Csehországban
- 16:07 Meghalt Chuck Norris: így búcsúznak tőle pályatársai és csodálói – köztük Orbán Viktor
- 18:10 Gulyás Gergely nyílt színi megalázása még visszaüthet
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 11:45 „Orbán Viktor bukni fog. A Fidesz. Ez az év az utolsó, amikor János Kossuth-esélyes” – sorra szólalnak meg az írók a Lackfi-botrányról
- 17:02 Chuck Norris ikergyerekei megosztották gondolataikat néhai apjukról