A bajnokság előtt nem sokkal csatlakozott a mezőkövesdi kerethez Tarmo Kink. Az észt válogatott csatár második bajnokiján első gólját szerezte, amellyel meg is nyerték az MTK elleni összecsapást. – Először is vissza kell néznem a gólom, mert nem emlékszem pontosan rá. A lábak között jött a labda, én pedig jókor voltam jó helyen – mondta a lefújás után a támadó a klubhonlapnak. Gyorsértékelésében elárulta, talán az MTK magasabb fokozatra kapcsolt a gól után, de szerinte kiegyenlített volt a mérkőzés, 50-50 százalék volt az esély. – Azon múlt, hogy egy kicsit jobban akartuk a győzelmet. Erre hívta föl a figyelmünket edzőnk is a félidőben, hogy az fog győzni, aki jobban akar, s aki több ideig tud várni. Mi egy kicsivel jobban akartuk a sikert és egy kicsivel türelmesebbek voltunk az MTK-nál – tette hozzá Kink.
2016. 08. 01. 10:00
A The Sun értesülései szerint a Tottenham Hotspur szerződtetné Danny Drinkwatert, a Leicester City háromszoros angol válogatott középpályását, aki még nem kötelezte el magát a Rókákhoz. A Leicester csak a közelmúltban ült le tárgyalni a hosszabbításról a 26 éves Drinkwaterrel, akit 20 millió fontért vásárolna meg a londoni klub. Drinkwater alapembere volt a tavaly bajnoki címet szerző együttesnek, de N'Golo Kantéhoz hasonlóan távozhat, ha nem tud rövid időn belül megegyezni a klubbal.
2016. 08. 01. 08:49
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl. A húszéves Szántó Tamás a 63. percben lépett pályára a Rapid Wienben az Altach elleni bajnokin. Az osztrák Bundesliga második fordulójában csapata egy 76. percben kapott góllal maradt alul 1-0-ra. A lengyel bajnokság harmadik fordulójában a Cracovia Kraków 0-0-t játszott a Leczna vendégeként. A krakkóiaknál Litauszki Róbertet a cserék közé nevezték, de nem küldték pályára. Priskin Tamás végig a pályán volt a Slovan Bratislavában, de a magyar csatárnak és csapatának sem ment a gólszerzés: az együttes a Podbrezová otthonában kapott ki 2-0-ra a szlovák első osztály harmadik fordulójában. Adorján Krisztián kezdőként vette ki a részét klubja, az olasz másodosztályra készülő Novara sikeréből. A csapat a Pro Piacenza ellen nyert edzőmeccset 3-2-es különbséggel. A KRC Genk 2-1-re verte az Oostendét a belga bajnokság első fordulójában. Köteles László a kispadról nézte végig csapata idei első bajnoki sikerét. Forgács Dávid gólja is kellett az Ancona továbbjutásához az Olasz Kupában. A magyar játékos a 65. percben volt eredményes a Südtirol elleni találkozón, melyet 4-3-ra nyert meg a csapata.
2016. 07. 31. 18:20
Zlatan Ibrahimovic nyáron írt alá a Manchester Unitedhez, az első kisebb botrányig pedig nem is kellett sokáig várni. A Daily Mail úgy értesült, hogy a Vörös Ördögök által kínált ötcsillagos Lowry Hotelt elhagyta családjával a svéd támadó, mert a szálló nem rendelkezett a medencével. Az Ibra-család messze nem költözött, hiszen a medencével felszerelt Radisson Blu-ba csomagoltak át – melynek szolgáltatásait jellemzően a Manchester City játékosai veszik igénybe. Ibrahimovic egyébként csak ideiglenesen költözködik egyik hotelből a másikba feleségével és három gyermekével, hiszen a lap megtudta: egyelőre keresik új manchesteri álomotthonukat, ahol aztán letelepedhetnek.
2016. 07. 31. 17:45
Mint arról korábban beszámoltunk, a Bajnokok Kupája sorozaton belül megrendezett Liverpool-Milan összecsapás első játékrészében nem született találat. A második félidőben az angolok Origi és Roberto Firmino góljaival 2-0-ra eldöntötték a mérkőzést. A brazil játékos csapata egyik legjobbja volt, góljának kívül ilyen megmozdulásokkal hívta fel magára a figyelmet: Roberto Firmino's slow-mo nutmeg v AC Milan pic.twitter.com/wEY2Qmzkda— 101 Great Goals (@101greatgoals) 2016. július 31. Firmino having some fun https://t.co/sYcw3SrQqv— LFCMostar (@LFCMostar) 2016. július 31.
2016. 07. 31. 16:55
Nem mindennapi jeleneteknek lehettek szemtanúi a helyszínen jelen lévők a szombat esti FTC–DVTK mérkőzésen – számolt be a 6-2-es Fradi-győzelemmel zárult OTP Bank Liga-meccsről a Borsod Online. A diósgyőri tábor melletti szektorban az angol West Bromwich Albion címerével ellátott pólóban feszítő fiatalok foglaltak helyet, akiknek szemmel látható módon csak nyűg volt a mérkőzés megtekintése. Jobb híján a mobiltelefonjukat bámulták és nyomkodták, majd néhányan ezt megunva a diósgyőri szurkolóknak kezdtek el mutogatni és hergelni a több száz fős vendégtábort. Érdekes jelenetek voltak ezek Magyarország mintastadionjában, ahol vénaszkenneres beléptetés van, és rendről, fegyelemről áradoznak, addig az angol fiatalok kényük-kedvük szerint provokálhattak, biztonsági személyzet híján ezt meg is tehették – teszi hozzá a cikk szerzője. Azt nem tudni, hogy ki vezényelte ki a Gera Zoltán egykori klubjának, a WBA pólóját viselő srácokat és miért éppen a diósgyőri szurkolók mellé, mindenesetre kíváncsian várja a lap az MLSZ fegyelmi bizottságának soron következő ülését, ahol téma lehet az eset, vagy nem. Az a cikkből nem derül ki, hogy az angol fiatalok tagjai-e a WBA U19-es csapatának, mely ezen a hétvégén éppen a Honvéd-Penta Kupán szerepel, hétfőn pedig pont a házigazda kispestiekkel játszik a bronzéremért.
2016. 07. 31. 15:51
Olvasói sztorik