SPORT
Az eredetinél később kezdődik, így később is ér véget az új Sóstói Stadion felépítése.
2016. 08. 02. 11:24
A francia játékos örömmel hosszabbított, Madridban minden kívánságát teljesítik.
2016. 08. 02. 11:22
Az egész Lech Poznant lehúzzák a szurkolók az újabb vereséget követően.
2016. 08. 02. 11:06
Török lapértesülések szerint célegyenesbe fordult a magyar szélső ügye. Az arab érdeklődő mellett ismét „képbe” került Dárdai Pál csapata…
Az előző hétvégén hivatalossá vált, hogy Sallai Roland Palermóban folytatja pályafutását. A szicíliai klub 300 ezer eurót (93,7 millió forint) fizetett a Puskás Akadémiának, amely együttes egy idényre adta kölcsön a 19 éves támadót. A játékos már meg is érkezett Olaszországba, ahol a mai délelőtt egy orvosi vizsgálaton vesz részt, délután pedig egy edzés vár rá az új csapatában.
A „kanárik” is bepróbálkoztak, de a portugálokkal nem tudnak versenyezni.
Korábban beszámoltunk arról, hogy Mervó Bence csapata a lengyel bajnokság harmadik fordulójában legyőzte a Gyurcsó Ádámmal felálló Pogon Szczecínt. Mervó kezdőként 62 percet kapott a bizonyításra. A fiatal támadó Instagram oldalán mutatta meg, az öltözőben hogyan ünnepelték a 2-0-s győzelmet.
WKS @slaskwroclaw.pl #3pointsbolondpontok M E R V Ó B E N C E (@mervobence) által közzétett videó, 2016. Aug 1., 13:12 PDT
A szicíliaiak legfőbb szurkolói lapja gyakorlatilag tényként közli a magyar válogatott támadó érkezését.
Edgardo Bauza felettébb hálátlan feladatra vállalkozik.
Az AS Roma 2-1-re verte a Liverpoolt az amerikai felkészülési meccsen.
Hiába az összefutballozott mesés vagyon, bandákkal barátkozik az egykori gólzsák.
A nyergesújfalui Búzás-hegy alatt található komplexum a városban született futballista nevét kapja.
2016. 08. 02. 08:50
A Celta Vigo a visszavágó előtt elcsaklizta a dánok egyik legjobbját.
A Werderrel bajnoki címet szerző Lisztes Krisztián biztos benne, a magyar válogatott középpályás jól teszi, hogy kitart a brémaiak mellett.
A hírek szerint a Kaislerslauternnel egyeztetett.
Arkadiusz Milik aláírt.
Vállalja a felelősséget a hat meccse gólképtelen csapat kapitánya.
Van, hol sok gólt várunk, másutt pedig keveset...
2016. 08. 01. 21:13
„Remek” születésnapi ajándékot kapott a 32 esztendős német világbajnok…
Terjedelmes interjút adott az egyik érintett – a francia klasszis rosszkor volt rossz helyen.
2016. 08. 01. 20:23
A lengyel bajnokság harmadik fordulójában a Pogon Szczecín a Slask Wroclawot fogadta. A hazaiaknál Gyurcsó Ádám, a vendégeknél Mervó Bence volt kezdő, míg a Wroclaw másik magyarja, Gosztonyi András a kispadon kezdett. A találkozót a Slask nyerte 2-0-ra – Mervót a 62. percben cserélték le, Gyurcsó végig a pályán volt, Gosztonyi viszont nem állt be.
2016. 08. 01. 20:07
A katalán sport.es szerint Douglas, a Barcelona brazil futballistája kerülhet az Alavéshez Hanga Ádámért cserébe.
Elgurult a korábbi Chelsea-sztár gyógyszere: a játékvezető orra előtt rúgott bele az ellenfelébe.
Sajtóértesülések szerint ő a legesélyesebb.
- 07:04 „Ne rázzuk le azzal, hogy ez csak politika” – így beszéljünk a gyerekekkel a kampányban
- 06:54 Trump újra élezi a feszültséget, minden eddiginél jobban megfenyegette Iránt
- 06:03 Egy éve ilyenkor: brutális börtönőrként bántalmazta a gyerekeket az orosz óvónő
- 05:45 Kvíz: Kérem a következőt! – mennyire emlékszel Dr. Bubó kalandjaira?
- 05:30 Műveltségi kvíz: felismered, melyik irodalmi karakter mondta?
- 03:33 Elek Gábor az Európa Liga-negyeddöntőről: Az olló kinyílt
- 22:05 Max Verstappenék nyertek, de utólag kizárták őket
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 20:48 Trump ünnepel, és örül annak, hogy meghalt az FBI egykori igazgatója
- 20:41 Egy tengerész véletlenül a futóalkalmazásával lebuktatta, merre van az egyetlen francia repülőgép-hordozó
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 20:02 Hazai vereség után komoly bravúr kellene a debreceni kézisektől, hogy meglegyen a BL-továbbjutás
- 20:01 Ha ekkora az igény egy férfiak nélküli bulisorozatra, át kell gondolnunk, hogy mivel szembesülnek a nők a szórakozóhelyeken
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 20:48 Trump ünnepel, és örül annak, hogy meghalt az FBI egykori igazgatója
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 17:43 „Attól, hogy valaki tiszás, nem ment el az esze” - Orbán többször is Magyar Péter szavazóihoz beszélt Miskolcon
- 16:21 „Ne álljatok meg félúton. Nyugodtan zárjatok ki engem is” – írja Dobrev Klárának a DK-s politikus, aki védelmébe vette visszalépő társát
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 18:36 A német szélsőjobb vezetője felugrott Lotfi Begi mellé dj-zni a budapesti CPAC-on
- 15:37 Zelenszkij „halálos fenyegetésével” reagált a kormánykommunikáció az Orbán elleni merényletről író Washington Post cikkére
- 20:01 Ha ekkora az igény egy férfiak nélküli bulisorozatra, át kell gondolnunk, hogy mivel szembesülnek a nők a szórakozóhelyeken