A német Hertha ezzel a videóval köszöntötte ma 41 éves magyar vezetőedzőjét.
2017. 03. 16. 10:23
A spanyol AS beszámolója szerint a Real Madridnál megtalálták Pepe utódját. A Blancók sajtóhírek szerint biztosra veszik, hogy nyáron a 34 éves portugál védő távozik a klubtól, ezért szeretnék minél előbb megoldani pótlását.
A lap úgy tudja, a madridiak szóbeli megállapodást kötöttek Felipe Monteiro ügynökével, melynek értelmében a Porto-játékos a következő szezonban már Zidane csapatát erősíti. A Realnak tehát már csak a portugál vezetőkkel kell megegyeznie a 27 éves védő klubcseréjéről. A két egyesület kifejezetten jó viszonyt ápol egymással, ezért minden valószínűség szerint hamar nyélbe üthetik a transzfert. Az AS beszámolója szerint nyáron a Portónak ráadásul százmillió eurós pluszbevételt kell produkálnia, ezért (is) hajlandóak megválni a brazil bekktől.
Felipe egyébként tavaly nyáron a Corinthianstól igazolt a portugál csapathoz, szerződése 2021-ig él a klubnál, kivásárlási árát pedig ötven millió euróban határozták meg. A portugál klubhoz közeli forrás ugyanakkor azt nyilatkozta az AS-nek, hogy már 25-30 millió euró ellenében is megválnának a játékostól.
Felipe Porto-játékosként kapott első ízben meghívót a brazil válogatottba. A Real Madrid játékos-megfigyelői az elmúlt időszakban több ízben nézték meg élesben kiszemeltjüket, az AS pedig úgy értesült: Zidane mester is áldását adta a nyári transzferre.
A válogatott szünet alatt edzőmérkőzést is vív a Vasas.
Az OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest labdarúgócsapatát működtető részvénytársaságnál, a még hatékonyabb működés érdekében, szétválasztják a gazdasági társaság vezetői feladatait - olvasható a fővárosi klub közleményében.
Az eddigi elnök-vezérigazgató, Deutsch Péter a jövőben a részvénytársaság elnöki teendőit látja el. Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. vezérigazgatójává Zakor Sándort nevezték ki.
Az új vezérigazgató – aki évek óta tagja a Magyar Testgyakorlók Köre Budapest sportegyesület elnökségének – az üzleti életből érkezik a részvénytársasághoz. Zakor Sándor az egyik meghatározó magyar vállalatcsoport, a Profólió társtulajdonosa.
A DVSC játékosai tegnap, a nemzeti ünnepen sem pihentek, készültek a következő feladatra, a Vasas elleni megmérettetésre. Ez kicsit még távolabb van, hiszen a magyar válogatottra fontos összecsapás vár március 25-én, Lisszabonban Portugália legjobbjai ellen a világbajnoki selejtezősorozat részeként – írja a klub honlapja.
Arról is beszámolnak: Leonel Pontes ma egy foglalkozást tart a játékosoknak, pénteken és szombaton szintén egy-egy tréning lesz a pallagi edzőközpontban. Holman Dávid továbbra is a válogatottal készül, rajta kívül a sérültek nem edzenek a csapattal.
Szóval ma még Pontes tartja a Loki edzését, pedig ahogy már beszámoltunk róla, a kiesés elől menekülő klubnál változás várható a vezetőedzői poszton.
2017. 03. 16. 09:31
Együtt állhat tovább a liverpooliak két alapembere.
A brazil klub jogi útra vinné a tizenegy éves Manu ügyét, és a FIFA-hoz fordul.
A City védelmét és támadósorát is kritizálja az angol sajtó. A kérdés, történt-e előrelépés Guardiolával?
2017. 03. 16. 08:47
A magyar szélső csapata már pénteken pályára lép, még nem dőlt el, Stieber játszhat-e.
2017. 03. 16. 08:39
Készen áll a megmentő szerepére.
2017. 03. 16. 08:36
Az Alternatíva Németországért helyi szervezetét akár negyedmillió euróra is perelhetnék.
2017. 03. 16. 08:27
A csütörtöki és pénteki élő futballközvetítések a hazai televíziókban.
2017. 03. 16. 08:12
Pénteken rendezik a sorsolást a Bajnokok Ligájában.
2017. 03. 16. 07:45
A legjobb nyolc között öt ország csapatai képviseltetik magukat: három spanyol és két német mellett egy-egy angol, olasz és francia együttes jutott be a negyeddöntőbe.
2017. 03. 15. 22:52
Mönchengladbach-Schalke 1-es és +1.5!
Az első meccsen jött a gólváltás, ma hazai sikerrel és legalább két találattal kalkulálunk!
Az első mérkőzésen a Veltins Arénában 1-1re végeztek a felek.
A Gladbach Dieter Heckinggel a kispadon rátalált a helyes útra, tavasszal szárnyal - ez a remek sorozat szaladt meg vasárnap a Hamburg vendégeként (2-1). Összességében így sincs ok panaszra, hiszen a zöld-feketék tavaszi teljesítményük alapján az előkelő 3. helyet foglalnák el a tabellán. Összességében a a 9. pozíciót foglalják el, de az EL-t érő 6. helyet elérhetik még simán Rafaelék. A BL-ben a 3. helyen zárták a csoportkört a Barca és a City mögött, viszont a Celticet maguk mögött tartották Hofmannék. Az EL-ben a Fiorentinától odahaza ugyan kikaptak, de a violáknál 4-2-re nyertek! A keret nem lesz teljes, Stindl, Doucoure és Hazard sérült, Traore és Schulz bevetésére halvány esély azért mutatkozik.
Markus Weinzierl együttese az EL-ben megnyerte csoportkörét, majd a PAOK sem jelentett akadályt a királykékeknek. A Bundesligában csak a 11. helyen tanyáznak Burgstallerék, idegenben 1-4-6-os igencsak gyengécske mérleggel. A formája szeszélyes, legutóbb például magabiztosan intézték el Caligiuriék az Augsburgot (3-0), de előtte több héten keresztül nem tudtak nyerni Nastasicék. A keretben Di Santo, Avdijaj, Baba és Naldo biztosan kimarad, Coke, Uchida és Embolo talán ott lehet a padon.
A Gladbach néhány hete otthon 4-2-re elverte a Schalkét - a zöldek ma is győzhetnek. Emellett várunk legalább két-három találatot, többet természetesen a hazaiaktól. Tippünk így: 1-es és +1.5!
Anderlecht-APOEL 1
A belga együttes a szigeten is nyerni tudott 1-0-ra, és ma is esélyesként lép pályára a Constant Vanden Stock-ban.
A lila-fehérek jó formában várhatják a visszavágót, a bajnokságban az élről várhatják a play offot, a hétvégén gáláztak a lila-fehérek a Beveren ellen (3-0). Az EL előző körében a Zenitet ejtették ki René Weiler fiai, akik hazai pályán nem igazán ismernek kegyelmet: a bajnokságban és a csoportkörben is csak egyszer botlottak. Brunóéknél friss sérült nincsen, így erős kezdőcsapatot küldhet pályára a svájci szakvezető.
A ciprusiak az Olympiacost, a Young Boyst és az Asztanát utasították maguk mögé a csoportkörben, majd az Athletic Bilbao skalpját is begyűjtötték. A rájátszást a bajnokságban az élről kezdték, sé az első mérkőzésen is győztesként hagyták el a pályát. Thomas Christiansen együttese idegenben azért sebezhető, ezt mind az EL-ben, mind pedig a pontvadászatban mutatott produkciója is bizonyítja. Ma muszáj lesz támadnia a sárga-kékeknek, ez viszont veszélyes lehet az Anderlecht ellen. A csapatban egy belső védő sérült, egy védekező középpályás pedig eltiltását tölti.
A belga sztárcsapat nagy lépést tett a továbbjutás felé egy hete Cipruson. Viszont az 1-0 veszélyes eredmény, az az érzésünk, hogy Teodorczykék ismét legyőzik a vendégségben azért visszafogottabb teljesítményre képes szigetlakókat. Tippünk így: 1-es!
2017. 03. 15. 21:33
A hercegség csapata 3-1-re legyőzte a Manchester Cityt.
2017. 03. 15. 21:03
A Barcelonát szeretné elkerülni a Juventus argentin csatára.
2017. 03. 15. 20:24
Octavio Zambrano lett a kanadai válogatott szövetségi kapitánya. Az 59 éves ecuadori edző 1990 és 2002, illetve 2009 és 2011 között az Egyesült Államokban dolgozott, de a 2008‒2009-es idényben például a másodosztályú Tatabánya trénere volt. Európában ezen kívül csak Moldovában tevékenykedett.
Az észak-amerikai profiligában (MLS) neki van Bruce Arena után a legtöbb meccse (587) vezetőedzőként.
A kanadai válogatott jelenleg a 117. helyen áll a világranglistán, a világbajnoki selejtezősorozatban már nincs versenyben, mert az előző fázisban Mexikó és Honduras mögött zárta csoportját.
2017. 03. 15. 20:11
A jegyek kevesebb, mint a felét kapják meg a résztvevő csapatok az Európa Liga döntőjében.
A május 24-én, Stockholmban sorra kerülő fináléra a 48 ezer belépőből mindkét résztvevő együttes 10-10 ezret kap. Az európai szövetség (UEFA) honlapján 17 ezer jegyet értékesít majd, míg a további 11 ezer helyen a szervezet szerdai közlése szerint a „helyi rendezőbizottság, a nemzeti szövetségek, a kereskedelmi partnerek és jogtulajdonosok” között osztják majd szét. A jegyárak 45-től 150 euróig (14 ezertől 47 ezer forintig) lesznek kaphatók.
Az előző szezonban számos kritika érte az UEFA-t az andalúz együttes sikerével zárult Sevilla-Liverpool finálé jegyeloszlása kapcsán: a 35 ezer férőhelyes bázeli St. Jakob-Parkban rendezett mérkőzésre mindkét fél 9 ezer belépőt kapott, további 9 ezret értékesítettek, míg 8 ezer jutott a támogatóknak és partnereknek.
A sorozat jelenleg a nyolcaddöntőnél tart, a csütörtöki visszavágókat követően pénteken sorsolják ki Nyonban a legjobb nyolc párosítását.
A kolumbiai nem épült fel csipősérüléséből. Szerdai BL-kezdők.
2017. 03. 15. 19:52
Ricardo Moniz aktuális csapata szokás szerint leigazolta Leonardót.
Egy svéd másodosztályú csapatnál drasztikus akcióra készülnek.
2017. 03. 15. 18:59
Raiola közbeszólt: a svéd karrierje egészen más utat is vehetett volna.
A fentiek ellenére a CVSE elnöke hosszú távon is számolt volna a távozó Nagy Mihállyal.
- 19:57 Mennyire jó úti cél a színes-szagos Peking, ha előtte még sosem jártunk Ázsiában?
- 19:54 Nem tudott nyerni a Fradi Kisvárdán, otthon simáztak Dzsudzsákék
- 19:19 Ruszin-Szendi Romulusz: Elfogadhatatlannak tartom, hogy Orbán Viktor az erőszakról mint lehetséges politikai eszközről beszél
- 19:10 Érkeznek a leggyorsabban száguldó hullócsillagok
- 18:54 „Az elmúlt 13 évben nem emlékszem ilyen sikeres szereplésre” – négy érmet szereztek a magyar szumósok a vébén
- 18:25 A félperiféria új játékosgyára: mit tanulhat Magyarország a görög futballtól?
- 18:19 Hatos lottó: itt vannak az október 18-ai nyerőszámok
- 18:02 Meghalt Bíró Yvette
- 17:47 Veszélyben a magyar pásztorok: ezt kérik megmaradásuk érdekében
- 16:59 Álomkezdés a Premier League-ben: már a 7. percben jött egy félpályás gól
- 16:58 „Intimitásról már a ChatGPT-t kérdezik, nem a szüleiket” – mit gondol a szexről a Z generáció?
- 16:57 Havasi Bertalan szerint Magyar Péternek feljelentést kellett volna tennie, ha valóban fegyveres lázadásról szerzett tudomást
- 16:44 Ezért lőtt le az ÁVH egy embert a repülőn ’56-ban
- 16:26 DPK: Nem kértük fel előadóként Ferencz Orsolyát
- 16:01 Egy hét múlva már délután 5-kor sötét lesz
- 12:34 Élő közvetítésben láthatták a pap halálát: mise közben rázuhant a feszület
- 09:26 Népszabadság: Kihúzták Ferencz Orsolyát a DPK-tábor előadói közül
- 14:43 Magyar Péter szerint fegyveres lázadásról beszélt Orbán Viktor
- 10:12 Orbán a DPK-táborban: A Fidesz történelmi kormányzópárt, a Tisza egyelőre múló jelenség
- 14:52 Időjárás: nagyobb eső érkezik, már látszanak a részletek
- 18:02 Meghalt Bíró Yvette
- 10:40 Tömeges dróntámadás érte Szentpétervárt
- 13:37 Megsemmisítették a Sóskúton működő dél-koreai akkuipari gyár környezethasználati engedélyét
- 15:01 Kastéllyal együtt eladó egy spanyol sziget
- 13:09 Jámbor András szerint a miniszterelnök a migránsozást választotta a tájékozódás helyett