SPORT
Az elmúlt két idény második legmagasabb értékszámát érte el a Haladás ellen duplázó csatár.
2017. 04. 24. 12:51
A fél világ azon a madridi (?) drukkeren nevet, aki a kezét a magasba lendítve ünnepli a Barcelona győztes találatát.
William Carvalhót nézte ki magának Tony Pulis.
2017. 04. 24. 12:15
Súlyos sérülését követően először nyilatkozott a Manchester United svéd támadója.
2017. 04. 24. 11:55
Régi-új tréner vette át Vincze István helyét.
A madridi szakvezető rendkívül elkeseredett az utolsó pillanatban elbukott El Clásico után.
Hazard-t és Ibrahimovicot is maga mögé utasította a francia középpályás.
Az internet fenegyerekei ismét a felszínre törnek! A világháló mindent elbír és mindenki elmondhatja rajta véleményét, most éppen a magyar válogatott szövetségi kapitány személyének megváltoztatásáért gyűjtenek lájkokat a szurkolók.
Az elmúlt hetekben ugyanis a Facebookon létrejött a „Csertői Aurélt szövetségi kapitánynak” oldal, melynek szerkesztői a Paksi FC trénerét szeretnék Bernd Storck helyén látni.
Mint említettük, az internet mindent elbír, valószínűleg nem kell attól tartania Bernd Storck szövetségi kapitánynak, hogy elveszíti a munkáját.
2017. 04. 24. 10:10
Meccsenként csaknem öt gól a mérleg a Serie A 33. fordulójában.
2017. 04. 24. 10:07
Három ítéletet vett elő a Puskás Akadémia vezetőedzője. Videón az említett esetek.
2017. 04. 24. 09:44
Ignacio Eduardo Neira Guerra nemrég vált el Vidal húgától.
2017. 04. 24. 09:41
Megállíthatta volna Sergi Robertót az utolsó gólnál a madridi hátvéd.
Frantisek Rajtoralra törökországi lakásában találtak rá holtan.
2017. 04. 24. 09:00
A Barca hátvédje szerint a világtörténelem legjobb játékosa ismét jött, és bemutatót tartott.
Schön Szabolcs együttese megnyerte a világszerte nagy becsben tartott Future Cupot.
Az argentin zseni legjobb pillanatai az El Clásicóról.
Bale-t sérülés, Ramost piros lap miatt veszítette el a Real Madrid. Élre állt a katalán együttes. Messi 500. Barca-gólját jegyezte.
A torinóiak négy góllal verték a Genoát, már 11 ponttal vezetik a tabellát.
Pescara-AS Roma 2-es és -4.5
A hazaiak felszabadultan futballozhatnak, ám így sem tudják feltartóztatni a farkasokat. Nyernek a vendégek, de gólparádé azért nem várható..
A delfinek retúrjegyet váltottak az élvonalba, egy esztendő után visszasüllyednek a Serie B-be. Az edzőváltás sem hozott markáns változást a klubnál, Zdenek Zemannal is csak fellángolása volt a társulatnak, de az eredmények hosszú távon elmaradtak. Az utolsó helyen állnak 14 egységgel, ilyen gyatrán az elmúlt tíz esztendőben egy alakulat sem teljesített a talján elitligában. Otthon 1-5-10-es mérlegük sokatmondó, a formájuk pedig még inkább: hét fellépésen két iksz, ebből a Milan elleni hazai azért kiemelendő. A Juve járt nála legutóbb, és a zebrák takarék-üzemmódban győztek 2-0-ra. Pepe és Gilardino régóta sérült, így a Carpari-Bahebeck-Benali csatársorral rohamoznak majd a halványkékek.
A fővárosiaknál a 2. hely megszerzése mellett a kispad körüli bizonytalanság jelent kiemelt fontosságú eseményt. Mint ismeretes, Spaletti távozik a nyáron, az utódjáról pedig egyelőre nem született döntés. A bordó-sárgák 72 pontosak voltak a játéknap előtt, idegenben 9-2-5-ös mérleggel. Dzekóék sorsolása nem egyszerű, a mai kirándulás után találkoznak még a Lazióval, a Milannal és a Juvéval is. A farkasok lendületben voltak, ám a múlt hétvégén az Olimpicóban csak ikszelni tudtkak a szezon meglepetéscsapatával az Atalantával (1-1). Florenzi sérült, rajta kívül nem lesz fontos hiányzója a brigádnak.
Nainggolanék mindenképpen meg akarják szerezni az ezüstérmet, ehhez pedig nyerniük kell ma a delfineknél. Szerintünk nem is borul a papírforma, ám azt kötve hisszük, hogy öt találatig eljutnának a felek. Tippünk így: 2-es és -4.5!
Besiktas-Adanaspor (0-1) 1
Az EL-kudarc után a bajnokságban bizonyíthatnak a fekete sasok!
A török bajnok drámai körülmények között esett ki az EL-negyeddöntőjében: a Lyont ugyan legyőzte hazai pályán 2-1-re, ám a büntetőpárbajban a gallok bizonyultak higgadtabbnak. A fekete-fehérek most már a bajnokságban vigasztalódhatnak, és ott bizony reményteljes a helyzetük. A tabella éléről várhatták a játéknapot, 61 egység áll a nevük mellett, hazai pályán pedig kimondottan kegyetlenek Senol Günes tanítványai: 10-3-0-ás mérlegükhöz erőteljes, 32-11-es gólkülönbséget pakoltak hozzá. A bajnokságban remek formát mutatnak, 2017-ben csak egyszer szenvedtek vereséget, legutóbb a Trabzont verték idegenben fordulatos mérkőzésen (3-4). A házi gólkirály, Cenik Tosun eltiltását tölti, így a helyén Aboubakar kezd majd. Adriano és Quaresma is sérüléssel bajlódott, szereplésük kérdéses.
Az Adanaspor a bennmaradásért harcol, egyelőre kevés sikerrel: Koman Vladimir csapata a sereghajtó, 20 pontjuk van, hét egység volt a lemaradásuk a már vonal fölött tanyázó Kayserisporral szemben a forduló előtt. A társulat idegenben harmatosan teljesít, 1-3-9-es mutatójukhoz 8-24-es gólkülönbséget produkáltak. A brigád rossz passzban van, két vereséggel a háta mögött érkezik a mai ütközetre. Egy balszélső eltiltott lesz, két bekk pedig sérülés miatt hagyja ki a túrát.
Az Adanaspor 1999-ben, tehát csaknem 20 éve tudott nyerni ebben a felállásban, azóta még a pontszerzés sem jött össze a kiscsapatnak. Ma a Besiktas sikerét várjuk, és meggyőződésünk, hogy a végén legalább két gól lesz a különbség Taliscáék javára. Tippünk így hendis H
2017. 04. 23. 22:31
Liverpool-Crystal Palace 1-es és +1.5! 1-es és +2.5
Gólos mérkőzésen nyeri meg a mérkőzést a házigazda
Jürgen Klopp alakulata a játéknap előtt a 3. helyre jött fel a Premier League-ben, a vörösöknek 66 egység áll a nevük mellett. Az Anfielden 11-4-1-es erős mérleget produkáltak Coutinhoék, 41-16-os gólkülönbségük pedig erőt sugároz. Január végétől február végéig hullámvölgybe kerültek Canék, ekkor kikaptak háromszor a bajnokságban, és elbúcsúztak mindkét hazai kupasorozattól is, ám utána összekapta magát a társulat. A legutóbbi hét bajnokin 5-2-0-ás sort hoztak össze, bár meglepetésre néhány hete otthon nem bírtak a Bournemouth-szal, viszont a két túráról hat pontot hoztak (Stoke, WBA). Vannak hiányzóik a liverpooliaknak, Lallana, Henderson és Mané biztosan kihagyja az összecsapást, viszont Lucas, Firmino és Matip már talán ott lehet a keretben. A 4-3-3-as alapfelállás nem változik, elől a Firmino-Origi-Coutinho trió kezdhet.
A londoniak már túljutottak egy edzőváltáson, néhány hónapja Sam Allardyce irányítja a szakmai munkát. A kiesés elől menekült sokáig a Palace, ám az elmúlt heteknek köszönhetően azért sikerült elszakadnia a társaságnak a veszélyes zónától. 35 pontosak a piros-kékek, a vonal alatt álló Swansea 28-nál jár... Idegenben 5-3-8-as statisztikát hoztak össze Cabaye-ék, 24-30-as gólkülönbségük viszont bátor játékra vall. Február végétől csak egyszer hagyták el vesztesen a pályát, viszont győztek ötször is - a múlt hétvégén a bajnokkal leikszeltek (Leicester 2-2). A támadósor erős, Benteke, Zaha és Puncheon egyaránt veszélyes az ellenfelek kapujára. Wickhamm és Scott Dann sérült, ők nem lehetnek ott a mai meccsen.
Londonban 4-2-re nyert a Pool, és ma is a vörösök sikerét várjuk. Emellett találatokkal is kalkulálunk: a Poolnak 20/12, a Palace-nak 18/14 az over/under statisztikája. Ebből adódóan tippünk 1-es és +1.5, bátrabbaknak pedig 1-es és +2.5!
Udinese-Cagliari +2.5
Felszabadult játékot és gólokat várunk a két középcsapat összecsapásán.
A 11. fogadja a 13. helyezettet a Serie A-ban, különösebb tétje nincs már az összecsapásnak, előre és hátra kell sem tekintgetniük a gárdáknak. A rossz rajt után Luigi del Neri felrázta az északiakat, ez azonban ahhoz volt elegendő, hogy biztonságban töltse a tavaszi szezont a csíkos alakulat. A Friuliban 7-3-6-os mérleget produkáltak Zapatáék, akik egy jó sorozatot rontottak el a múlt hétvégén Nápolyban (3-0). A 4-3-3-as felállás marad, sérült Samir és Fofana, elől a De Paul-Zapata-Thereau trió rohamoz majd.
A szárdok magabiztosan maradtak benn a Serie A-ban, a szigetlakók 38 ponttal a középmezőnyben tanyáznak. Idegenben 3-2-11-es mérlegük felettébb szerény, gólkülönbségük a túrákon 13-31. A formájuk szeszélyes, hol nyernek, máskor veszítenek. A keretben Melchiorri és Dessena sérült, Ionita eltiltását tölti. Rastelli mester tartja a 4-3-2-1-es felállást, elől Sau és Joao Pedro előtt Boriello lesz a csúcsék.
Az Udinesének 20/12, a Cagliarinak 21/11 az over/under statisztikája. Ősszel 2-1-re nyertek a szárdok. Ma is találatokat várunk, legalább hármat. Tippünk így: +2.5
2017. 04. 23. 22:30
A vasárnapi El Clásico 28. percében Casemiro góljával tört meg a gólcsend. A brazil játékos egy kipattanóra csapott le villámgyorsan. Sokáig nem örülhettek a madridiak, Messi ugyanis hamar egyenlített, az argentin a 33. percben egalizált.
A második félidőben Rakitic bombájával fordítani tudott a Barca, a horvát a 73. percben vette be Navas kapuját. A Real emberhátrányban sem mondott le a pontszerzésről - Ramos a 77. percben kapott pirosat - hiszen a csereként beállt James góljával a 86. percben egyenlített a Zidane-csapat.
A Real Madrid vezető gólja a Barca elleni rangadón
Messi alig öt perccel később egalizált
Rakitic elképesztő bombája
ABSOLUTE FILTH FROM RAKITIC TO PUT BARCELONA UP pic.twitter.com/BmvYz6KTpE— Herbo (@HerbMcDerb) 2017. április 23.
Sergio Ramosnál a 77. percben a piros villant
James a hajrában egalizált
Gol de #James #Rodriguez 2-2 #RealMadrid - #Barcelona pic.twitter.com/8jwtyyqgEw— Jonathan Rosas (@JonaaRosas) 2017. április 23.
Messi három pontot érő találata a hosszabításban
Gyűjtőcikkünkben a harmadosztály 28. fordulójának összes vasárnapi eredménye megtalálható.
A hazaiak a BBC-vel támadnak.
Egy pontot otthon tartott a Schalke, maradt a nyolcpontos különbség a bajorok és a lipcseiek között a tabellán.
- 12:03 Gyerekek a háború árnyékában a hét képein
- 12:03 Fico fél az esetleges magyar kormányváltástól
- 11:45 „Elvi okból” nem tartanak esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban
- 11:34 Lehajrázta a jamaicai riválist, országos csúcsot futott a vébén a férfi 4x400-as váltó
- 11:32 Hadházy: Tállai felesége milliós Louis Vuitton táskában vonult az egri Békemeneten
- 11:22 20 éve nem látott árhullám csapott le Hawaiira, több ezer embert kellett kitelepíteni
- 11:12 „Reszkettem a félelemtől. Nem tudtam enni, inni, aludni” – hétköznapi szörnyűségek a megszállt területeken
- 10:29 Radics Gigi többet kapott, mint Nagy Feró és Pataky Attila – Magyar Péter dokumentuma szerint 400 milliót költöttek egyetlen DPK-rendezvényre
- 09:35 Derült égből iráni rakétacsapás
- 09:31 Az utca embereként mutatta be a helyi fideszes képviselő Orbánról áradozó fiát a Mediaworks helyi lapja
- 09:12 Szigligeti Ivett szerint földöntúli jelet küldött neki Dudás Miki: „Eddig sosem hittem az ilyen jellegű dolgokban”
- 09:10 „A rendszer rettenetes, ezt azonnal meg kell szüntetni” – teljesen felborította az atlétikai vébét az új szisztéma
- 08:59 Gyarmati Andrea összegömbölyödött
- 08:35 Denise Richards sokkoló előtte-utána fotókat mutatott az arcplasztikájáról
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
- 05:30 Műveltségi kvíz: felismered, melyik irodalmi karakter mondta?
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
- 05:45 Kvíz: Kérem a következőt! – mennyire emlékszel Dr. Bubó kalandjaira?
- 08:35 Denise Richards sokkoló előtte-utána fotókat mutatott az arcplasztikájáról
- 10:29 Radics Gigi többet kapott, mint Nagy Feró és Pataky Attila – Magyar Péter dokumentuma szerint 400 milliót költöttek egyetlen DPK-rendezvényre
- 08:16 Kósa Lajos kihúzatná egy cigánytündér nevét a roma utónévjegyzékből, mert az a marihuána szlengje
- 07:33 Budapestre látogat hétfőn a lengyel elnök, Karol Nawrocki, aki pár hónapja még nem volt hajlandó találkozni Orbánnal
- 06:54 Trump újra élezi a feszültséget, minden eddiginél jobban megfenyegette Iránt
- 09:35 Derült égből iráni rakétacsapás
- 09:31 Az utca embereként mutatta be a helyi fideszes képviselő Orbánról áradozó fiát a Mediaworks helyi lapja