SPORT
A Haladás és a Fradi sikere volt a legbiztosabb.
A Nice megverte a PSG-t; Di María brutális becsúszásért, Motta fejelésért kapott piros lapot.
A milánóiak zsinórban hatodik bajokijukon maradtak nyeretlenek.
Könnyű préda volt a Celta Vigo a baszk együttesnek.
2017. 04. 30. 22:35
Nem a rossz eredmények miatt távozik a tréner.
Urbán Flórián ezúttal sem kertelt. Szerinte ő is elérne annyit az NB I-ben, mint Horváth Ferenc és nem érti, miért kapott munkát Urbányi.
Az NB III 29. fordulójának vasárnapi eredményei.
2017. 04. 30. 20:11
Az ágyúsok újfent távol kerültek a Bajnokok Ligája indulást érő pozícióktól.
Vasárnap este 19 órakor indul útjára a már szokásosnak mondható adásával a Semleges Térfél, amelyben minden héten az NB I-es klubok szurkolói mondják el véleményüket az adott élvonalbeli fordulóról. A Semleges Térfél egy független futballszurkolói közösség, ami a magyar foci fejlődéséért kíván tenni.
Ezúttal is lesz miről beszélgetniük a szurkolóknak, hiszen az NB I huszonkilencedik fordulójában több érdekes mérkőzést is láthattunk. A Bódog Tamás kinevezése óta megtáltosodó Diósgyőr a bajnoki címért harcoló Vasast is legyőzte, a kiesés ellen küzdő DVSC nagy harcra késztette a bajnokesélyes Videotont, ám végül vereséget szenvedett. A Fradi könnyedén gyűrte le a Mezőkövesdet, az Újpest otthon maradt alul az MTK ellen, a Honvéd pedig a hajrában szenvedte ki a győzelmet a Gyirmóttal szemben.
A műsorban megszólaló szurkolók:
- Kolárik József (Ferenczvárosi C-közép szurkolói portál szerkesztője)
- Emődi Zoltán (amigeleken.hu, DVTK szurkolói portál szerkesztője)
- Csirke József (lokiblog.eu)
- Juhász Kristóf (Vasas-szurkoló)
- Borsche Gábor (Újpest-szurkoló)
A műsor moderátora: Bíró Dávid (Maxi Rádió, a Gólterápia műsorvezetője )
Az adás IDE KATTINTVA is nézhető.
2017. 04. 30. 18:58
Az utolsó pillanatban harcolta ki a győzelmet a Szpari, a Vác megállította a Békéscsabát.
A 21 éves magyar góllal segítette csapatát.
A Manchester City ismét értékes pontokat veszített.
Balogh nem játszott a Fiorentina ellen, kiesőjelölt otthonában bukott pontokat a Milan.
2017. 04. 30. 16:55
Luke Shaw és Eric Bailly is sérülten hagyta el a pályát.
2017. 04. 30. 16:11
Újabb védő dőlt ki a Las Palmas elleni bajnokin.
2017. 04. 30. 15:51
Kádár és Vécsei is örülhetett. Vasárnapi légióskörkép.
Guardiola kész új szerződést adni a rutinos középpályásnak.
2017. 04. 30. 15:22
Hiába az ajándéktizenegyes, csak egy pont jött össze a kiesőjelölt ellen.
2017. 04. 30. 14:56
Majd' két évet várt a pillanatra Batik.
Az első félidőben még döntetlenre álltak a felek, a fordulás után viszont csak a Lazio talált gólokat.
Sokba kerülhetett volna a Honvédnek a gólkirály-jelölt szenvedése.
Lucas Leiváért 2,5 millió eurót fizet a Galata.
2017. 04. 30. 13:23
Lemaradt a feljutásról a patinás klub, Monknak is búcsút inthetnek.
2017. 04. 30. 12:31
A Juventus hálóőrét az elnök mindenesetre biztatja. Szerződése 2018 nyarán jár le Torinóban.
- 15:01 Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
- 14:23 Átment a nemi teszten, a nők között bokszolhat Helif sorstársa
- 14:00 Kvíz: felismered a magyar celebes műsorokat egyetlen pillanatképről?
- 13:58 Agyvérzése miatt tűnhetett alkalmatlannak Ulászló királyunk
- 13:56 Támadás érte Irán legfontosabb nukleáris létesítményét
- 13:49 Negyedmillió embert várnak a BTS visszatérő koncertjére
- 13:32 Tóth Gabi Tóth Veráról: Ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt, mert nem feltétlenül gondoljuk ugyanazt a világról
- 13:17 Hosszú távon tervez a mesterséges intelligenciát használó célzószoftverrel a Pentagon, melyet Iránban már most is használnak
- 12:27 Szépséges magyar betonszörnyek – képgaléria brutalista építészetünk gyöngyszemeiről
- 12:20 Demonstrálni szeretett volna a Kutya Párt CPAC Hungary helyszínén, a rendőrök nem engedték
- 12:11 Itt mi történik? Hallal a kezében futott át egy férfi a triatlonversenyző előtt
- 12:06 Meg akart szökni a veszprémi kórházból egy fogvatartott
- 11:48 444: 145 jegyet vásárolt fel a kormányhoz kötődő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség a Magyar Péter-film vetítésére, hogy lefotózhassák az üres termet
- 11:00 A magyar gazdaság vergődik – Balogh Petya a Dellában
- 10:53 Orbán a CPAC Hungaryn: Make Europe Great Again!
- 10:31 Washington Post: Az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy Orbán Viktor elleni merényletet
- 05:45 Kvíz: régi fotók, ismerős arcok – kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen?
- 05:45 Kvíz: földrajzi tévhitek és a térképek rejtett torzításai – mennyire ismered valójában a világunkat?
- 08:03 Chuck Norris emlékére itt a filmes kvíz, amit kötelező 10/10-re kitölteni
- 06:03 A Coldplay-koncerten lebukott nő szerint volt főnöke könnyen megakadályozhatta volna a botrányt
- 08:11 Háromhavi gázszámla jöhet egyben? – az MVM reagált olvasóink aggodalmaira
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
- 11:48 444: 145 jegyet vásárolt fel a kormányhoz kötődő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség a Magyar Péter-film vetítésére, hogy lefotózhassák az üres termet
- 06:58 Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója: a választások után 60 milliárdot emelhetnek le Budapest számlájáról
- 07:02 Nagy Dávid: Ha én most azt mondom a választóinknak, hogy szavazzatok a Tiszára, akkor neadjisten leszavaznak a Mi Hazánkra vagy a Fideszre, mint a huzat