SPORT
A Mezőkövesdről távozó szakember megbánta, hogy elvállalta a munkát, több játékosban pedig csalódott.
2017. 05. 10. 11:45
Csak költségtérítést kap a szlovák Kamil Kopúnek a Törökbálinti TC-nél.
Az alelnök egyelőre nem hajlandó elárulni az új vezetőedző nevét.
2017. 05. 10. 11:09
Cristiano Ronaldo az Atlético Madrid elleni BL-elődöntőben szerzett mesterhármasa után a hétvégi, Granada elleni bajnokira pihenőt kapott Zinédine Zidane vezetőedzőtől. A Real Madrid portugál klasszisa egyik kedvenc üdülőhelyére, Ibizára ruccant ki szépséges barátnője Georgina Rodriguez társaságában, hogy rápihenjen a szerda esti visszavágóra. Íme
Némelyiknek már esélye sincs az NB I-es szereplésre.
Állítják, hogy a Juventus a fináléba kerülés ellenére még semmit nem ért el a szezonban.
2017. 05. 10. 10:29
Félmillió forintra büntették a harmadosztályú klubot.
Már tárgyalásban állnak a felek.
A spanyol sajtóban futótűzként terjed egy videofelvétel, amelyen a Real Madrid kispadon helyet foglaló sztárjai nagyon durván kicikizik a Granada edzőjét, Tony Adamset.
Az Arsenal védőlegendája szezon közben vette át a Granada irányítását, nem túl nagy sikerrel, a csapat vele is csont nélkül kiesett az élvonalból. A már biztos kiesés tudatában nem volt meglepő Real Madrid elleni hétvégi 4-0-s zakó, ám az angol szakember még a csapatánál is nagyobbat égett, legalábbis a Real-játékosok körében.
A már-már extravagánsan elegáns Adams ugyanis a meccs folyamán levetette zakóját, így megmutatta a világnak divatos mellényét, amivel sikerült a teljes madridi kispad figyelmét felkeltenie. A ruhadarabon jót mosolygó játékosok azt találgatták, hogy egészen pontosan mit látnak.
- Krupié vagy pincér? – kérdezték egymás között a cserék, Isco pedig a spanyol sajtó szerint egészen odáig merészkedett, hogy oda is kiabált az edzőnek:
- Pincér, egy kólát kérnék szépen
2017. 05. 10. 09:41
Jean Fernandez lehet a katari al-Garafa SC vezetőedzője.
A 2026-os világbajnokságra eddig csak egy jelentkezés érkezett.
Kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája fináléjába az elődöntőben Monacót búcsúztató Juventus együttese. A Zebrák játékosai a találkozó után hatalmas ünneplést rendeztek az öltözőben. Íme!
Simeone nem hisz az Atlético bravúrjában.
2017. 05. 10. 08:49
A FIFA vizsgálatot indít Paul Pogba tavaly nyári átigazolása körül. Mint ismert, a francia középpályás világrekordnak számító összegért került a Manchester Unitedhez.
Pogbát az MU több mint 89,3 millió fontért (105,2 millió euró) vásárolta vissza az olasz Juventus csapatától, és német újságírók által írt könyvből kiderült, hogy a klasszis ügynöke, Mino Raiola összesen 41 millió fontot tehet majd zsebre a Pogba-üzletért cserébe. 23 millió fontot állítólag már megkapott, a maradékot pedig öt év alatt utalja át neki a klub.
Az AFP információi szerint összeférhetetlenség miatt indít vizsgálatot a FIFA az átigazolás ügyében.
2017. 05. 10. 08:30
Huszonhét meccs jutott Piolinak a csapat élén.
Amit kedden délelőtt előrevetítettünk, délután megtörtént: menesztették a Real Betis vezetőedzői posztjáról Victor Sanchez del Amót.
A 41 éves edző november óta irányította a sevillai csapatot, amelynél 2018 nyaráig szóló szerződése volt.
A kispadra a hátra lévő két fordulóban segítője, Alexis Trujillo ül le azután, hogy a csapat a legutóbbi tíz bajnoki mérkőzéséből hetet elveszített.
A Real Betis – amely a szezont az uruguayi Gustavo Poyet irányításával kezdte – 15. a spanyol bajnokságban, de már nem eshet ki.
Mbappé ugyan megszakította az olaszok kapott gól nélküli sorozatát, de Mandzukic találatával és Dani Alves fantasztikus góljával a Juve odahaza is nyert a Monaco ellen.
2017. 05. 09. 22:40
A brazil mellett Mandzukic is beköszönt, Mbapppé csak szépíteni tudott.
2017. 05. 09. 21:30
Javi Martinez hegymászás közben vállsérülést szenvedett.
2017. 05. 09. 21:18
Áll a bál a Csepel FC-Puskás Akadémia II harmadosztályú bajnoki meccs után. Előkerült egy olyan felvétel, amelyen mintha a bíró lökne jókorát az egyik hazai futballistán…
Nagy kérdés: mennyire „altatja el” a Juventust a kétgólos előny? A hercegségbeliek edzője szerint egy gyors gól izgalmassá teheti a BL-elődöntőt.
Matthew Fearnley ezúttal is látványos találatot jegyzett.
Ricardo Rodriguezt kivásárolná kontraktusából az AC Milan.
A PSG már tárgyal a Real veterán bekkjével.
- 09:46 Több százmillió iPhone lehet veszélyben egy újfajta kártevő miatt
- 09:36 Erszényes állat fészkelte be magát egy reptéri üzletbe
- 09:27 Vitézy: Lázár teljesen leállította a csepeli és ráckevei HÉV fejlesztését
- 09:12 Visszalépett a választáson egy DK-s politikus
- 09:12 Majka elárulta, visszakapta-e már a jogosítványát
- 08:51 Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
- 08:50 Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását
- 08:46 Leállás jön a hétvégén az Ersténél: sok funkció elérhetetlen lesz
- 08:35 Hadházy arra kéri a követőit, dobjanak neki össze kétmillió forintot, mert Kövér László megbüntette
- 08:29 Visszalépett a választástól Földi István jobbikos képviselőjelölt, akit az alelnök élettársa még 2022-ben szexuális erőszakkal vádolt
- 08:23 Az ellenfél szurkolói mindent bevetettek, hogy megzavarják Marozsánt, és ez végül bejött nekik
- 08:18 Hónapok óta nem kapott új szerepet a Hunyadi sztárja
- 08:16 Életveszélyes agyhártyagyulladás-járvány tört ki Angliában
- 07:38 Elnöki közpénzadományok: árulkodó értékválasztások
- 07:29 Von der Leyen Ukrajna támogatásáról: „ígéretünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy”
- 21:07 Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
- 06:45 Orbán Gulyás Gergely kijelentéséről: „ez egy marhaság!”
- 22:04 Kocsis Máté az MNB-botrányról: „Nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit”
- 06:30 Miért hordanak méretekkel nagyobb cipőt Trump emberei?
- 06:00 Kvíz: 7 érdekes tény magyar királyokról, tudod, kire igaz az állítás?
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 05:55 Csatatér lett a NER szívcsakrájából, ahol a kegyelmi ügy és Hatvanpuszta árnyéka is rávetül a választásra
- 06:21 „Szeretlek” – úgy néz ki, új párja van Muri Enikőnek
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás