Mégsem minden fenékig tejföl Kínában.
A portugálok kikosarazták a futballünnepre készülő görögöket.
2017. 07. 26. 17:27
Egy kicsit trollkodott a kolumbiai focista.
2017. 07. 26. 17:09
Talán még soha nem adott ilyen módon gólpasszt Kleinheisler László, mint tette azt az Asztana BL-selejezőjén a Legia Warszawa ellen. A kazah csapat első góljánál a magyar játékos a 173 centis magasságával - vagy alacsonyságával - szinte már olyan magasra ugrott, mint a levegőben verhetetlen Cristiano Ronaldo. Harcossága és felemelkedése után pedig vezetést szerzett az Asztana Nagy Dominikék ellen.
A hármas sípszó után is Kleinheislerék örülhettek, az Asztana végül 3-1-re legyőzte a lengyeleket a harmadik kör odavágóján. A gólpasszt fejelő honfitársunk a 80., míg Nagy a 62. percig tartózkodott a pályán.
Kleinheisler gólpassza
2017. 07. 26. 16:52
A DVSC „eltűnt” játékosa a Rangadónak elárult néhány érdekes részletet távozásának körülményeiről.
Már csak a székesfehérváriakért szurkolhatunk az európai porondon.
Uralná a Videoton elleni rangadót a villámgyors középpályás.
"Tolódik" az eltiltás, mert a liláknak 15 napjuk van fellebbezni.
Diego Costa ügynöke az olasz sztárcsapattal tárgyal.
2017. 07. 26. 14:02
Sajtóhírek szerint a válogatott középpályás megegyezett a bajor klubbal.
2017. 07. 26. 13:36
Az is kiderült, hogy miért cserélték be egyszerre Lovrencsics Balázst és Böde Dánielt.
2017. 07. 26. 13:22
Mozgalmasak voltak az utolsó percek.
2017. 07. 26. 11:02
Heteket kell kihagynia a védőnek.
2017. 07. 26. 10:51
Matyóföldi invázió a Groupama Arénában.
2017. 07. 26. 09:38
A portugál menedzser a posztokról is beszélt.
A fiatal játékos egyértelműen nyilatkozott jövőjéről.
143 millió fontos, hivatalos ajánlatot tettek Mbappéért.
Katalán források tényként közlik a hírt.
2017. 07. 26. 06:11
A franciáknál még azt is megtiltották, hogy Neymarról kérdezzenek. Egy időben tartott sajtótájékoztatót a PSG és a Barcelona.
Fiola Attila az előző szezon végén, az utolsó hazai bajnoki mérkőzésünk alkalmával (Vidi - FTC 4-1, 2017. május 20.) szenvedett sérülést. Válogatott védőnk jobb lábának belső oldalszalagja sérült meg, és napokkal az FTC elleni meccs után meg is operálták.
- Védőnk rehabilitációja immár kompletté vált, az előző héten már labdás edzéseken is részt vett Attila, míg ezen a héten már bekapcsolódott a csapat munkájába, és ismét teljes értékű edzésmunkát tud elvégezni. A szakmai stáb döntése értelmében szerdán ő is elutazik Bordeauxba, hogy a következő napokban is együtt készülhessen a csapattársakkal. Amint minden szempontból utoléri magát, már tétmérkőzésen is számíthat rá Marko Nikolics vezetőedző - tájékoztatta a Vidi honlapját dr. Kovács Tibor csapatorvos.
2017. 07. 25. 22:10
A Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében kedden hat mérkőzést rendeztek.
Eredmények:
Slavia Praha (cseh)–BATE Boriszov (fehérorosz) 1–0 (1-0)
Qarabag (azeri)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 0–0
Vardar Szkopje (macedón)–FC Köbenhavn (dán) 1–0 (0-0)
Partizan Beograd (szerb)–Olympiakosz (görög) 1–3 (1-1)
AEK Athén (görög)–CSZKA Moszkva (orosz) 0–2 (0-1)
FCSB (román)–Viktoria Plzen (cseh) 2–2 (1-1)
2017. 07. 25. 21:20
A Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzig a török Konyaspor ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen. A lipcseiek Forsberg hetedik percben szerzett góljával 1-0-ra nyertek az edzőmeccsen, megyek a magyar válogatott hálóőre kezdőként végig a pályán volt.
2017. 07. 25. 20:55
A Paris Saint-Germain és a Barcelona is sajtótájékoztatót hívott össze.
- 00:00 30 éves a Pólus – és egy egész évnyi élményt ad ajándékba
- 00:00 Nem csak a szemüveglencse számít
- 21:48 Skóciai bravúrja után Nyíregyházán csak ikszelt a Fradi
- 21:45 Magyar Péter: Bátaszéken a Tisza Szigetek által támogatott jelölt nyert
- 21:02 Ez történt 2026. szeptember 20-án
- 20:50 Putyin pártja tarolni fog az orosz választáson az exit pollok szerint
- 20:30 Robert Fico olyat mondott a NATO-ról, hogy saját államfőjének kellett korrigálni
- 20:00 Mennyiből jön ki egy hosszú hétvége Berlinben, és mi minden vár ránk a német fővárosban?
- 19:46 Kármán András: El kell szomorítanom a bukott miniszterelnököt
- 19:24 A szezon legbutább góljával bukott el Újpesten a ZTE
- 18:57 Az exit poll szerint az AfD nyerheti az újabb német tartományi választást is
- 18:48 „Azok akarják eltüntetni a Terror Házát, akik soha nem voltak ellenzékben!” – képeken Bayer Zsolték tüntetése
- 19:02 Fotókon a népszerű víztározó siralmas állapota, egészségügyi kockázat miatt tilos a horgászat
- 18:34 Megvan Magyar Péter október 23-i megemlékezésének helyszíne
- 18:22 Madridi derbit veszített, már hat pont a Real hátránya
- 18:48 „Azok akarják eltüntetni a Terror Házát, akik soha nem voltak ellenzékben!” – képeken Bayer Zsolték tüntetése
- 15:13 „A hetvenedik évfordulón itt vannak az új kommunisták, akik ugyanazt akarják, mint gyűlölt elődeik” – a Terror Házánál tüntetett a fideszes oldal
- 19:46 Kármán András: El kell szomorítanom a bukott miniszterelnököt
- 11:53 Szakadékba esett gyermeke után indult, a halálba zuhant egy apa Szlovéniában
- 13:24 Ruszin-Szendi Romulusz: Újabb csontváz került elő
- 17:45 Molnár Áron Bayernak: Mély megdöbbenéssel láttam, hogy senkit nem akarsz kirángatni a taknyán és a vérén sehonnan
- 11:39 Bayer Zsolt: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, amennyit én okoztam
- 18:34 Megvan Magyar Péter október 23-i megemlékezésének helyszíne
- 20:30 Robert Fico olyat mondott a NATO-ról, hogy saját államfőjének kellett korrigálni
- 16:16 Olaszországban, egy nagykereskedelmi divatáruközpontban is járt falubusz