SPORT
A legjobb négy közé jutásért rendeztek milánói derbit az Olasz Kupában: az AC Milan az Internazionale csapatát fogadta. A rendes játékidő döntetlent lett, hosszabbításban dőlt el, hogy a csereként beállt Patrick Cutrone gólja után a Milan jutott tovább (1-0).
Az első kilencven percben nem született gól, mármint olyan, amelyet meg is adtak. Merthogy a 23. percben az interes Ivan Perisic betalált ugyan, de a játékvezető a videobíró ítélete alapján érvénytelenítette a gólt.
Perisic érvénytelenített találata
A második félidőben a Milannak volt nagyobb lehetősége: egy beadást Samir Handanovic éppen Giacomo Bonaventura elé ütött ki, a támadó azonban az üres kapu ellenére sem tudott gólt fejelni.
Bonaventura kihagyott ziccere
Jöhetett a hosszabbítás, ahol már csapattársa, Patrick Cutrone nem hibázott: a csereként beküldött 19 éves támadó Suso passzát lőtte közelről a hálóba. Bár a gól lesgyanús helyzetből esett, a lassításból egyértelmű, hogy szabályos körülmények között szerezték.
Korábban egyébként megírtuk, hogy több olasz beszámoló is azt állította, ha a Milan a kupa negyeddöntőjében nem jár sikerrel az Inter ellen, máris kirúgják az egy hónapja kinevezett a vezetőedzőt, Gennaro Gattusót. Nos, ezzel a sikerrel valószínűleg nem kerül sor ilyen döntésre.
Patrick Cutrone gólja (1-0)
2017. 12. 27. 22:40
Az év vége közeledtével a csakfoci.hu már harmadik alkalommal jelentkezik exkluzív szavazásával: a 12 NB I-es klubtulajdonos, illetve első számú vezető szavazata alapján választotta meg 2017 legjeit öt kategóriában. A legjobb játékvezetőkkel kezdtek, akik között Szabó Zsolt a szavazatok egyharmadának megszerzésével végzett az élen.
Ezt olvastad már?
Beperelték a magyar bajnokcsapat edzőjét
Az is igen érdekes része volt a voksolásnak, hogy Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke Kassai Viktort nevezte meg a legjobbnak. Ki ne tudná, hogy a játékvezető és a klub között komoly „háború” folyt az utóbbi hónapokban. A tavalyi NB I-es szezon tizenhatodik fordulójában például Kassai három tizenegyest ítélt a Fradi ellen, valamint kiállította Cristian Ramírezt.
Ezt követően Thomas Doll vezetőedző az alábbit nyilatkozta a leghíresebb magyar játékvezetőről: „Olyan érzésem van, mintha nem lehetnénk bajnokok. Talán a kilencedik tizenegyest ítélték meg ellenünk, ilyet még sosem tapasztaltam, se játékosként, se edzőként, hihetetlen. Semmi extrát nem mondtam Kassainak, fogalmam sincs miért küldtek el a kispadról, nem sértettem meg senkit, nem gesztikuláltam.”
De nem maradt le a kritizálásban Kubatov Gábor sem, aki az alábbiakat mondta Kassai Viktorról: „Nagy kár, hogy nincs benne annyi emberi nagyság, hogy beismerje a hibáit. Reméljük, hogy egyszer ez is megtörténik”.
Augusztusban jelentették be hivatalosan, hogy a modellként és színésznőként is sikeres Görög Zita a Honvéd 22-szeres válogatott labdarúgójával, Laczkó Zsolttal alkot egy párt. Zita is aktív a közösségi médiában, néhány napja pedig egy igazán szexi képet posztolt: félmeztelenül, háttal a kamerának pózol, a „ruháját” pedig csupán a beszűrődő fény adja.
By dawn's early light.. #blush #sun #morning #lights # Görög Zita (@gorogzita) által megosztott bejegyzés, Dec 19., 2017, időpont: 2:35 (PST időzóna szerint)
Micsoda nemes gesztus az NB II-es klub ultráitól.
Az NB II-es listavezető MTK támadója, Torghelle Sándor legutóbb Miamiból jelentkezett Instagramján, azóta viszont utazott egy nagyot, mert most Dubajból, a világ legmagasabb épületének számító, 828 méteres Burdzs Kalifa lábától posztolt. Íme
Burj Khalifa#burjkhalifa #holiday #travel #christmastime #family #footballeroninstagram Torghelle Sándor Official (@torghelle14) által megosztott bejegyzés, Dec 26., 2017, időpont: 10:59 (PST időzóna szerint)
- 22:50 A csapatkapitány gyatra tizenegyese után még fájhat ez a pontvesztés a Juventusnak
- 22:05 Max Verstappenék nyertek, de utólag kizárták őket
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 20:48 Trump ünnepel, és örül annak, hogy meghalt az FBI egykori igazgatója
- 20:41 Egy tengerész véletlenül a futóalkalmazásával lebuktatta, merre van az egyetlen francia repülőgép-hordozó
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 20:02 Hazai vereség után komoly bravúr kellene a debreceni kézisektől, hogy meglegyen a BL-továbbjutás
- 20:01 Ha ekkora az igény egy férfiak nélküli bulisorozatra, át kell gondolnunk, hogy mivel szembesülnek a nők a szórakozóhelyeken
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 19:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.21.
- 19:01 A színpad felett felfüggesztve ájult el a rapper, majd a kórházból bejelentette új turnéjukat
- 18:47 „Hogy a pályán nem találkoztam az érmesekkel, megütött” – Molnár Attila világbajnoki hatodik 400 méteren, a lebonyolítást kritizálta
- 18:36 A német szélsőjobb vezetője felugrott Lotfi Begi mellé dj-zni a budapesti CPAC-on
- 18:32 „Ivanka miatt az egész világ ismeri a falunkat” – Trumpék tervei Albániában
- 16:21 „Ne álljatok meg félúton. Nyugodtan zárjatok ki engem is” – írja Dobrev Klárának a DK-s politikus, aki védelmébe vette visszalépő társát
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 20:48 Trump ünnepel, és örül annak, hogy meghalt az FBI egykori igazgatója
- 17:43 „Attól, hogy valaki tiszás, nem ment el az esze” - Orbán többször is Magyar Péter szavazóihoz beszélt Miskolcon
- 15:37 Zelenszkij „halálos fenyegetésével” reagált a kormánykommunikáció az Orbán elleni merényletről író Washington Post cikkére
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 10:31 Washington Post: Az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy Orbán Viktor elleni merényletet
- 15:01 Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
- 15:11 Szijjártó Péter a Washington Post-értesülésről: Érdekes módon a Tisza Párt elnöke néhány héttel vagy hónappal ezelőtt pont önmerényletekről beszélt
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
