Közélet

Megfojtotta hat újszülöttjét, és a testeket kartondobozokban tárolta

Beismerte, hogy rögtön a szülés után megölte gyerekeit a nő, akinek garázsában hét, bedobozolt csecsemőholttestet találtak.

Ahogy arról már tegnap beszámoltunk, a halott újszülötteket a nő tőle külön élő férje találta meg, amikor lomtalanította a Utah állambeli Pleasant Grove városában található ház garázsát, ahova többéves távollét után akart beköltözni. A rendőrség másnap délelőtt tartóztatta le West feleségét, a 39 éves Megan Huntsmant, akinek első bírósági meghallgatását hétfőn tartották, ahol hatmillió dolláros óvadékot állapítottak meg ellene – írta a Salt Lake Tribune. (A helyi sajtóban megjelent első hírekben még az szerepelt, hogy a házaspár elvált, de a legújabb információk szerint csak különélő házastársak)

A rendőrségi jelentés szerint Huntsman a kihallgatása alatt elismerte, hogy rögtön az otthoni szülések után megfojtotta hat kisbabáját, 1996 és 2006 között. A hetedik gyerek halva született. A holttesteket ezután takaróba csavarta, majd külön dobozokba rakta és a garázsban, egy szekrényben tárolta azokat, más dobozok mellett. A nőnek legközelebb április 21-én kell megjelennie a bíróság előtt, amikor várhatóan hivatalosan vádat emelnek ellene a csecsemőgyilkosságok miatt.


Megan Hunstman – beismerte, hogy megfojtotta hat gyermekét, rögtön a szülés után 
Fotó:  Pleasant Grove Police

A ház, ahol a holttesteket megtalálták, West szüleinek a tulajdona, és jelenleg a Tribune információi szerint Huntsman három lánya élt benne, akik közül a legidősebb 19, a legfiatalabb 13 éves. A szomszédok a csecsemőgyilkosságokkal gyanúsított nőt kedves, szerető embernek ismerték meg, aki mindig jó volt a gyerekekhez. A szomszédos házban élő idős házaspár a KUTV-nek elmondta: rendszeresen Huntsman gondjaira bízták unokájukat, csakúgy, mint egy másik környéken élő nagymama.

A rendőrség szerint a megölt csecsemők apja West lehet, de még várják a DNS-vizsgálatok eredményét. A férjet a rendőrök nem gyanúsítják semmivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik