Pénzügy

Kedvezményektől búcsúzhat a közszféra

A közalkalmazottak és köztisztviselők jogviszonyának módosítására benyújtott törvényjavaslat értelmében a közszféra dolgozói a versenyszférában dolgozókhoz hasonló státuszba kerülnének. A módosításokkal az elbocsátások miatt keletkező jelentős kiadások időben eloszlanának.

Sok kedvezményt vonna meg a köztisztviselőktől és közalkalmazottaktól a kormány által beterjesztett törvényjavaslat, így például nem lenne kötelező képzettségüknek megfelelő munkakört felajánlani nekik elbocsátásuk esetén. A FigyelőNet által megkérdezett jogi szakértők szerint a változtatások egy része indokolt, mivel így a versenyszférában, munkaviszonyban foglalkoztatottakra vonatkozó szabályokat alkalmaznák a közszféra dolgozóira. Tagadhatatlan célja ugyanakkor a törvénytervezetnek, hogy az elbocsátások miatt keletkező anyagi terhek időbeli eloszlatásával megkíméljék a költségvetést a súlyos pénzügyi zavartól, de a jogászok szerint mindezt úgy teszik, hogy ezzel nem okoznak jelentős sérelmet az alkalmazottaknak.

Könnyebb lenne elbocsátani

A kormány javaslata kibővítené a leépítéssel kapcsolatos döntéseket elrendelő szervek körét, így köztisztviselők esetében a közigazgatási szerv vezetője, illetve közalkalmazottak esetében a költségvetési fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője is dönthetne az elbocsátásról, amennyiben arra átszervezés vagy a költségvetési támogatás csökkentése miatt van szükség. Ez mindenképp megkönnyíti az elbocsátásokról szóló döntések meghozatalát, mivel eddig a köztisztviselők esetében például az Országgyűlés, a kormány, vagy épp az önkormányzati képviselőtestület döntésére volt szükség.

Nem jár mentőöv

A javaslat mindkét jogviszonyban fenntartja ugyan a vezetői megbízás visszavonását, vagy határozott idejű megbízás esetén a határozott idő lejártát követően a továbbfoglalkoztatás kötelezettségét, azonban a továbbiakban a munkáltatók nem kötelesek a köztisztviselő, illetve a közalkalmazott képzettségének megfelelő munkakör felajánlására, sőt a munkáltatók nem lesznek kötelesek ezentúl más munkakört felajánlani a köztisztviselőknek és közalkalmazottaknak, ha a munkakörük megszűnik.

Részletfizetést kér az állam

A köztisztviselőknek és a közalkalmazottaknak eddig a felmentési időre járó átlagkeresetet ki kellett fizetni az utolsó munkában töltött napon. Ha figyelembe vesszük, hogy a köztisztviselők esetében a felmentési idő egységesen 6 hónap, az átlagkeresetek kifizetése nem kevés terhet jelentene az államháztartásnak egy tömeges elbocsátás esetén. A törvénytervezet viszont azt javasolja, hogy ezentúl a közszférából felmentett alkalmazottak havonta, egyenlő részletekben kapják meg a felmentési időre járó átlagkeresetüket. Ezt a rendelkezést a módosítás kiterjeszti a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalókra is.

Nem járna duplapénz

A köztisztviselőkről és a közalkalmazottakról szóló törvényben – ahogy a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók esetében is – újítás, hogy az elbocsátott alkalmazott nem kapna további átlagkeresetet, ha állami költségvetésből gazdálkodó, vagy költségvetési szerv befolyása alatt álló munkáltatónál helyezkedne el. A módosítás szintén a leépítéssel járó tetemes állami költségvetést terhelő kifizetések csökkentésére irányul, ugyanakkor nem nélkülöz minden logikai alapot. Eddig ugyanis, ha a közszférából elbocsátott a felmentési ideje alatt újra elhelyezkedett a közszférában, a volt munkáltatójától átlagkeresetet kapott a felmentési idő alatt, az új munkáltatójától pedig illetményt. Ez a rendelkezés a Munka törvénykönyvének hatálya alá eső munkavállalóknál már 1992. óta érvényesül, időszerű volt a bevezetése a közszférában is.

Teljesítményalapokon

Eddig is gyakorlat volt a köztisztviselők esetében az év végi teljesítményértékelés, ezentúl azonban a törvény kötelezően előírná, hogy a köztisztviselőt soron kívül minősítsék, amennyiben a munkáltató által meghatározott teljesítménykövetelményeket nem, vagy csak nagyon csekély mértékben teljesítette. Így lehetővé válik a köztisztviselő alkalmatlanná minősítése és felmentése. A változtatásnak egyben pozitív hozadéka lehetne a minél magasabb színvonalú munkavégzésre való ösztönzés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik