Az Alkotmánybíróság által pénteken elkaszált 98 százalékos különadóról szóló törvényről vitáznak hétfőn a képviselők a Parlamentben. A törvényt az emberi méltóság alkotmányos jogával történő ütközésre hivatkozva semmisítette meg az AB. A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János korábban úgy nyilatkozott, ellentétes Magyarország érdekeivel az Alkotmánybíróság döntése. Az Országgyűlésben sikerült keresztülvinni a sürgősséghez szükséges 4/5-ös támogatást, így már hétfőn megszülethet a döntés a jogszabályról.
Valószínűleg éjszaka szavaznak az törvény legújabb változatáról, miután sikerült megszerezni a sürgősséghez szükséges négyötödös többséget. Lázár János legújabb verziója már csak a 2010-es adóévtől számított végkielégítésekre vonatkozik, összhangban az Alkotmánybíróság döntésével.
A tervezetet Schiffer Andrásnak a végkielégítéseket polgárjogi úton megoldást kereső javaslatával együtt tárgyalják. Ez utóbbi a 2010 előtti végkielégítésekre is érvényesíthető volna. A Jobbik már előzetesen jelezte, hogy megszavazza a négyötödös többséget igénylő sürgősséget.
Rogán Antal, a parlamenti vita során aktuális kérdésnek nevezte a felháborító végkielégítések rendezését. „Olyan kormánykoalíció volt hatalmon, amelyik eltűrte a pofátlan végkielégítéseket” – mondta. Szerinte a Fidesz „csak a jogos és elementáris választói igényeknek tett eleget” a törvény kidolgozásakor. A fideszes képviselő arra kérte képviselőtársait, fogadják el sürgősséggel a végkielégítések megadóztatásáról szóló törvény legújabb beterjesztett változatát.
Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár fontosnak nevezte a végkielégítések különadójáról szóló törvény normateremtő tulajdonságát. Indoklása szerint a cél nem a végkielégítés kell legyen, hanem a becsületes munkavégzés. „Aki jó, az úgyis talál munkát”, aki rossz, az meg nem érdemli meg a végkielégítést. A piac ezt is megoldja” – mondta Cséfalvay Zoltán államtitkár.
