Belföld

Büntetnék a cigánybűnözés tagadóit

Börtönnel büntetné a Jobbik, ha valaki nem fogadja el azt, hogy létezik a cigánybűnözés - közölte a Népszabadság.

Az Apáti István, Szávay István és Volner János által jegyzett egyéni képviselői indítvány szerint az, aki nagy nyilvánosság előtt tagad, kétségbe von, vagy jelentéktelennek tüntet fel olyan köztudomású tényt, ami egy büntetőjogilag releváns társadalmi viszonnyal, például a közbiztonság állapotával, valamely bűnözési formával, illetve jellemző bűnelkövetői körrel kapcsolatos, három évig börtönnel büntetendő.

Ha ugyanezt hivatalos eljárásban hivatalos személy követné el, őt akár öt évre is bezárhatnák.

A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a normaszöveg tervezetében a cigánybűnözésről nem esik szó, de az előterjesztés indokolásának első mondatából kiderül, hogy miről van szó. A „közbeszéd évtizedek óta akadályozza a társadalmat feszítő problémák megoldását, a közösség előtt jól ismert, de állami szinten el nem ismert bűnözési formák – így pl. a cigánybűnözés – feltárását, okainak kutatását” – véli a három jobbikos képviselő.

Szerintük „egy szűk, de annál erőszakosabb” kisebbség kényszeríti „valóságtól elrugaszkodott álláspontját” a „csendes többségre” – a többséghez tartozók „jobb tudomása, személyes tapasztalatai ellenére”. Mindezt a „tolerancia jegyében” teszik, a hivatalos szervek pedig „rosszul értelmezett megfelelési kényszerből” segédkezet nyújtanak ehhez – idézte a lap az előterjesztést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik