Tagadhatatlan, a Szerencs környéki szőlődombok között fekvő Monok virágzik. Legalábbis az utcák és a közterületek, melyeket a közmunkások – némi polgármesteri segítséggel – rendbe tettek. Készül a település parkosítása, új korlátot kapott a templomhoz vezető öreg lépcső, egyre több porta előtt áll monoki kőből virágágyás.
Bár az uzsorások jelenlétére – több borsodi településhez hasonlóan – itt is panaszkodnak, Monok azon települések közé tartozik, melyet csak a szegénység oszt ketté, etnikai problémák nincsenek. Ottjártunkkor épp a Romeó és Júliát próbálta a helyi színjátszócsoport, ahol egy roma fiú és egy nem roma lány játszotta a két főszerepet.
A rendezett település lakóit azonban megosztja a Szepessy Zsolt polgármester által tervezett szociális kártya ötlete, melynek értelmében a segélyen élők nem látnának többet pénzt, helyette egy plasztikkártyán tarthatnák jövedelmüket.
A polgármester szerint ezzel a módszerrel elejét lehetne venni a családapák játékgépszenvedélyének, felszámolhatnák a településen is jellemző uzsorát, és még a szegénysorúak fogyasztási szokásait is regisztrálni lehetne a kártyás vásárlások alapján. Igaz, a segélyezett a kártyával a szabadságáért is fizet, ugyanis – a tervek szerint – cigarettát és alkoholt nem vehetne vele.
Ferge Zsuzsa szociológus korábban lapunknak úgy nyilatkozott a szociális kártyával kapcsolatban, „a monoki polgármester ötlete arra jó, hogy megszégyenítse, stigmatizálja a szegényeket”. Beleillik abba a sorba, amely a nincsteleneket próbálja hibássá, felelőssé tenni sorsukért – tette hozzá.
A szociológus szerint valamennyi kutatás azt mutatja, hogy a szegényeknél, a segélyekből élőknél is az első a gyermek, s hamis az érvelés, amely szerint azért szükséges a szociális kártya, mert a szülők a pénzt nem a gyermekekre költik. Természetesen előfordulhat ezeknél a családoknál is, hogy a családfő elveszi a pénzt, s elhanyagolja a gyermekeket, de ez nem a szegénységgel, illetve a munkanélküliséggel függ össze.
Ferge figyelmeztet: nem megengedhető a segélyezettek szabadságjogainak a korlátozása, s nincs is értelme. A 800 ezer magyar alkoholista problematikáján nem a szociális kártya fog segíteni, s az uzsora ellen sem kártyával, hanem inkább az iszonyatos szűkösség enyhítésével kellene küzdeni – az uzsorás el is veheti a kártyát a segélyezettől.
