Belföld

Gegesy kilépett az SZDSZ-ből

Gegesy Ferenc húszéves tagsága után kilépett az SZDSZ-ből, és lemondott egyéniben szerzett parlamenti mandátumáról. Ferencváros polgármestere közölte azt is: a parlament hétfői munkájában már nem vesz részt.

A politikus azzal indokolta döntését, hogy az SZDSZ ellentmondásos politizálása eredményeként „reménytelen helyzetbe jutott”, és hamarosan a szatellitpártként való működés vagy a parlamentből való kiesés között választhat csak.

A parlamenti frakció hétvégi ülésén, a hosszas vita ellenére sem került sor a közelmúlt értékelésére, és arra sem, hogy a közeljövő stratégiájának alakítására legalább ajánlásokat fogalmazzunk meg a döntéshozó ügyvivő testület számára – fogalmazott Gegesy Ferenc.

Gegesy Ferenc úgy látja, vannak döntések, melyek „bármilyen kellemetlenek is, kitérni előlük büntetlenül nem lehet”.
Közölte, miután nem látja egy világos stratégia kialakításának személyi és szervezeti feltételeit, így „a folytatódó ötletelés” decemberre csak a fenti, vállalhatatlan alternatívák közötti választást teszi majd lehetővé.

A politikus reményét fejezte ki, hogy lépésével hozzájárul az SZDSZ sikeres stratégiájának megtalálásához.
Miután Gegesy Ferenc egyéniben szerzett parlamenti mandátumot, így országgyűlési helyére időközi választást kell kiírni.

A FigyelőNet kereste az ügyben Gegesy Ferencet, aki egyelőre nem vette fel a telefonját, viszont kiadott egy közleményt:

—-Gegesy közleménye—-

A közelmúltbeli éretlen, ellenmondásos politizálás eredményeként az SZDSZ reménytelen helyzetbe jutott, hamarosan a szatellit pártként való működés vagy a parlamentből való kiesés között választhat csak.

A parlamenti frakció hétvégi ülésén is, a hosszas vita ellenére – a pártszakadás félelme miatt, amit én is elkerülendőnek tartottam – nem került sor a közelmúlt értékelésére. De arra sem, hogy a közeljövő stratégiájának alakítására legalább ajánlásokat fogalmazzunk meg a döntéshozó ügyvivő testület számára.

Márpedig vannak döntések, melyek bármilyen kellemetlenek is, kitérni előlük büntetlenül nem lehet. Miután a világos stratégia kialakításának személyi – szervezeti feltételeit adottnak nem látom, a folytatódó ötletelés decemberre csak a fenti, vállalhatatlan alternatívák közötti választást teszi majd lehetővé, ezért a csaknem húszéves SZDSZ tagságomat megszüntetem. Remélem, a lépésem kiváltotta vita hozzájárul az SZDSZ sikeres stratégiájának megtalálásához.

Természetesen, az engem jelölő pártból való kilépésemmel – független képviselőként – a ferencvárosiak érdekeit hatékonyan nem képviselhetem, így a Budapest 12. számú választókerületben szerzett parlamenti mandátumomról lemondok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik