Belföld

Stumpf István vérvádról beszél

Stumpf István felháborítónak, nevetségesnek, vérvádnak tartja kapcsolatba hozását az MDF-ben pénteken kirobbant adatlopási üggyel és ügyvédjével keresi a jogi megoldást.

A politológus, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere pénteken nyilatkozott telefonon az M1 Az Este című műsorának.
“Fel vagyok háborodva,…ez olyan vérvád, amit a leghatározottabban visszautasítok” – mondta, hozzátéve, hogy ügyvédjével keresik a jogi megoldás lehetőségeit.

Felvetette azt is, hogy Dávid Ibolyának két napja volt birtokában az a bizonyos hangfelvétel, igazán megtehette volna, hogy felhívja egykori minisztertársát, “István, valóban közöd van ehhez?”.

Ismeri, de

Kérdésre válaszolva Stumpf István elmondta: ismeri Tombor Andrást, még minisztersége idejéből, a Miniszterelnöki Hivatalból, de nem áll vele kapcsolatban.

Azt is elmondta, hogy 2002 óta közéleti szereplőként elemzésekkel foglalkozik, így nem az ő dolga, hogy a Fidesz kapcsolatban van-e az ügyben szereplő UD Vagyonvédelmi Kft.-vel.

Figyeli, de

Figyeli Almássy Kornél televíziós szerepléseit, de sem szakértői, sem baráti tanácsokat nem ad neki – tette hozzá kérdésre válaszolva.

Szövevényes előzmények

Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteken sajtótájékoztatón ismertette egy, a birtokába került hangfelvétel leiratát, amely szerint Almássy Kornél, a párt alelnöke, egyben elnökjelöltje érintett lehet egy, a Dávid Ibolya személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A pártelnök az ügyben soron kívüli vizsgálatot kért a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától.

Az eredeti felvétel péntek délután a hvg. hu portálra is felkerült.
“Kerestelek, a Józsi találkozott a Tombor Andrással, és kaptam tőle egy munkát, ami elég érdekes, igazából megosztanám veled. A Tombor azt szeretné, ha dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy ott van valami belső hatalmi váltás szándék előkészítve, és a Tombor azt mondja, hogy Stumpfék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet” – hangzik el a hangfelvételen, amelyen egy Tóth János nevű férfi hív egy általa “Elnök úrnak” szólított férfit. Utóbbi ismeri Tóthot, legalábbis erre utal, hogy Jánoskámnak szólítja – állapítja meg hvg.hu.

Saját lakását akarta

Almássy Kornél pénteken újságíróknak azt mondta, hogy egyszer valóban találkozott az adatgyűjtési ügyben érintett UD Zrt. vezetőjével, Horváth Józseffel, de nem Dávid Ibolya kapcsán, hanem éppen azért, mert saját lakását akarta átvizsgáltatni velük.

Az UD Zrt. az indexnek pénteken közleményben szögezte le, hogy nem törtek fel számítógépes rendszereket és semmi közük a Dávid Ibolya elleni lejárató kampányhoz. Szerintük a sajtóból szerzett, nem hivatalos értesülések alapján hozták összefüggésbe a céget több, alapvetően politikai jellegű üggyel. A társaság közlése szerint törvényesen és jogszerűen működnek, az ellenük felhozott vádak nem állják meg a helyüket.

Nem folytattak olyan cselekményt

Közlésük szerint a cégnél szerdán tartott házkutatáson lefoglalt számítástechnikai eszközök és dokumentumok bizonyítják, hogy a cég, és munkatársai “egyetlen olyan cselekményt sem folytattak, melyet ellenük vádként megfogalmaztak”. A cég szerint a kormánytól érkező gyanúsítások, miszerint a vállalkozás összefüggésbe hozható súlyos államtitoksértéssel, valamint kormányzati hivatalok számítógépes rendszerei, továbbá internetes portálok milliónyi adatot tartalmazó rendszereinek feltörésével, nem igazak. A cég – mint írják – visszautasítja a rágalmakat és jogi úton elégtételt követel.

A közlemény úgy fogalmaz, “az a tény, hogy a kormányt képviselő miniszter elismerte, hogy több hónapja titkos nyomozást folytatnak a cég vezetői ellen, még pikánsabbá teszi az ellenük indított másik politikai támadást. A jelek szerint ugyanis az egyik cégvezető magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétel +véletlenül+ napvilágra került egy politikai perpatvarban”.

A legszigorúbb államtitoksértés

Az UD Zrt. szerint nyilvánvaló, hogy ebben az ügyben felelős személyek a legszigorúbb államtitoksértést követték el. Az sem mellékes, hogy a felvételt kiszivárogtató személyek pontosan tudják, hogy a beszélgetésrészlet közlése manipulált, mert azt a részt nem tartalmazza, mikor a felek eldöntik, hogy az ügyben semmi érdemi lépést nem tesznek – idézi az index az UD Zrt-t.
A társaság kijelentette, hogy Dávid Ibolya személyét és az MDF állítólagos lejáratását illetően nem avatkoztak be politikai játszmákba, így “személyes postaládája feltöréséhez sincs semmi közük”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik