Belföld

Orbán: előrehozott választások lesznek

Magyarország érdeke az előrehozott választás, amit majd a helyzet, az ország érdeke fog kikényszeríteni - mondta Orbán Viktor, miután Sólyom László köztársasági elnökkel konzultált a koalíciós válságról. A pártelnök határozott igennel válaszolt az államfő kérdésére, hogy a Fidesz felkészült-e a kormányzásra.

Az egyre mélyülő gazdasági és szociális válság kezelésére a koalíciós kormány alkalmatlan, a kisebbségi kormány még inkább: többségi kormányra van szükség – hangsúlyozta a Fidesz elnöke. Ez elsősorban nem parlamenti többséget, hanem népi támogatást jelent – tette hozzá. Orbán Viktor szerint az előrehozott választást majd a helyzet, Magyarország érdeke fogja kikényszeríteni.

„Ha akarjuk, ha nem, ha kerülgetjük, ha nem, ha tetszik ez a kormánykoalíciónak, ha nem, Magyarország érdeke az előrehozott választásokat ki fogja kényszeríteni” – fogalmazott a fideszes politikus. Kitért arra is, hogy ez nem közjogi értelemben fog megtörténni, hanem „előáll olyan szituáció”, ami ezt kikényszeríti. Ez alkotmányos úton egyelőre sehogy nem oldható meg, csak a parlament feloszlatásával. Hogy a parlamenti többség erre hajlandó-e vagy sem, erre nem tudok válaszolni, mert én a parlamenti kisebbséghez tartozom – fűzte hozzá.

Orbán szerint a kormány elvesztette a gazdasági élet szereplőinek és a beruházóknak a támogatását. A köztársasági elnöknek arra a kérdésére, hogy a Fidesz felkészült-e a kormányzásra, határozott igennel válaszolt. Egy fideszes árnyékkormány felállításáról annyit mondott, hogy „az árnyékkormánynak árnyékminiszterei vannak, azok ülnek valahol, az árnyékszéken”. Ez nem működik – tette hozzá.

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn jelentette be, hogy a következő napokban találkozni fog a parlamenti pártok vezetőivel, mivel személyesen kíván tájékozódni a kialakult koalíciós válságról. Az államfő elsőként szerdán Gyurcsány Ferenccel, miniszterelnökkel, szocialista pártelnökkel találkozott, őt Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke követte. Pénteken Dávid Ibolyával, az MDF vezetőjével is konzultál, majd hétfőn Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét fogadja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik