Belföld

Sólyom megszólal

A köztársasági elnök az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapjára időzítette beszédét, amelynek a témája a demokratikus államszervezet értékeinek a megerősítése lesz.

Sólyom László köztársasági elnök levélben tájékoztatta Szili Katalin elnök asszonyt arról, hogy 2007. szeptember 10-én az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapján napirenden kívül fel kíván szólalni a T. Ház ülésén. A felszólalás témája a demokratikus államszervezet értékeinek megerősítése lesz.


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján felszólította Sólyom Lászlót, hogy határolódjon el személyes felszólalásban a szélsőségektől, ne főosztályvezetőjén keresztül üzengessen.


Kumin Ferenc, az elnöki hivatal főosztályvezetője az MTI-nek pénteken elmondta: a köztársasági elnök azért szólal fel az őszi politikai szezon nyitányának is tekinthető ülésen, mert a közéletet számos olyan alapkérdés foglalkoztatja, amelyek összefüggnek a demokratikus államszervezet értékeivel. Ezen értékek megerősítése államfői feladat – jegyezte meg. Arra a kérdésre, hogy a beszédben a Magyar Gárdáról is szó lesz-e, megismételte: minden olyan kérdést a saját súlyának megfelelően kíván érinteni az államfő, amelyek a magyar közéletet foglalkoztatják.


Sólyom László legutóbb tavaly július 3-án szólalt fel az Országgyűlésben, mielőtt a parlament leszavazta volna legfőbbügyész-jelöltjét, Horányi Miklóst. Az államfő ezenkívül még kétszer, tavaly május 16-án az Országgyűlés alakuló ülésén és 2005. június 7-én, államfői eskütételét követően mondott parlamenti beszédet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik