Belföld

Előzetesbe kerülhetnek az erőszakoskodó rendőrök

Felismerte támadóit az a 21 éves lány, akit állítása szerint öt rendőr megerőszakolt. A nyomozó hatóság pénteken tesz javaslatot arra, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a gyanúsított rendőröket – közölte a Magyar Televízióban Ihász Sándor fővárosi főügyész pénteken.

Ihász Sándor a Nap-kelte műsorában elmondta, hogy a gyanúsítottak megtalálását a térfigyelő biztonsági kamerák felvételein túlmenően okirati bizonyítékok, a rendőrök szolgálati jelentéseinek áttanulmányozása tette lehetővé.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Morvai Attila még csütörtökön azt közölte a távirati irodával, hogy öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével. A gyanúsítottakat őrizetbe vették. Hozzátette: a „nyomozati cselekmények” még tartanak. Hangsúlyozta, hogy a gyanúsítottakat a REBISZ segítségével sikerült azonosítani.


Már felfüggesztették őket

Dobozi József dandártábornok, a REBISZ parancsnoka a távirati irodának elmondta: valamennyi rendőrt azonnal felfüggesztette beosztásából, és fegyelmi eljárást kezdeményezett velük szemben. „Mélységesen elítéli a teljes állomány, hogy kollégáink ilyen gyalázatos cselekményt elkövettek” – jelentette ki a tábornok, hozzátéve, az azonosításban a REBISZ bevetési parancsnoksága is részt vett.


Előzetesbe kerülhetnek az erőszakoskodó rendőrök 1

Előzetesbe kerülhetnek az erőszakoskodó rendőrök 2

Elvezetik az egyik – szexuális bűncselekménnyel vádolt – rendőrt a Budapesti Nyomozó Ügyészség épületéből. (fotó: MTI)

Előzetesbe kerülhetnek az erőszakoskodó rendőrök 3


Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében a miniszter álláspontját ismertetve aláhúzza: „elfogadhatatlan és tűrhetetlen minden olyan, hivatalos személy által elkövetett visszaélés és bűncselekmény, amely megingatja a polgárok rendvédelmi szervekbe vetett bizalmát, azt a hitet, hogy baj esetén számíthatnak a rendőrök és más rendvédelmi dolgozók segítségére”.

A miniszter szerint az ilyen embertelen bűncselekmény elkövetéséért mindenki másnál súlyosabb erkölcsi és jogi felelősség terheli azt, aki a köztársaság szolgálatában áll. Mind az öt rendőr a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) állományába tartozik. A Budapesti Nyomozó Ügyészség még az este folyamán dönt arról, hogy őrizetbe veszik-e az öt rendőrt.


Megerőszakoltak egy lányt

A 21 éves lány május 7-én tett feljelentést a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, mert állítása szerint május 4-én, a Múzeum körúton az őt igazoltató rendőrök, mivel nem volt bekötve a biztonsági öve, pénzt kértek tőle, majd közölték vele, hogy vérvétel céljából előállítják a kapitányságra, megállapítandó, fogyasztott-e alkoholt, vagy tudatmódosító szert.


Elmondása szerint a rendőrök a járőrautóba beültették a lányt, és egy szűk, sötét mellékutcába vitték, ahol elkövették az erőszakot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik