Belföld

Háromszáz gyógyszer lehet a benzinkutakon

A megszokottól kisebb kiszerelésben és csökkentett hatóanyaggal kerülhetnek a gyógyszerek az üzletek, benzinkutak polcaira.

A minisztériumban kedden egyeztetés zajlott a hiper-és szupermarketek, drogérialáncok és üzemanyag-értékesítő cégek képviselőivel a vény nélkül megvásárolható gyógyszerek patikán kívüli árusításának lehetőségéről, illetve arról, hogy a különböző cégek az árusítást hogyan képzelik el – a szigorú szabályok betartása mellett.

A készítmények szabadárasak lesznek, illetve a forgalomba hozatali engedély tulajdonosa egy maximumárat határozhat meg, ez alatt azonban árverseny várható – közölte Horváth Ágnes, egészségügyi szakállamtitkár hozzátéve, hogy a 300 gyógyszert december közepén határozzák meg.

Erdélyi Tamás, az Agip Hungária Zrt. non-oil vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: bíznak abban, hogy a lakosság ezzel a lehetőséggel jól jár. Arra pontos összeget nem tudott mondani, hogy mennyi költségráfordítást igényel a vállalatnak az, hogy januártól gyógyszert is forgalmaznak majd. Elmondta azt is, fél év múlva, de inkább egy év múlva lehet majd felmérni, melyek azok a készítmények, amelyeket a kútnál keresnek az emberek. A készítmények árával kapcsolatban elmondta: “tisztességes” árrést fognak megállapítani, és véleménye szerint nem lesznek drágábbak a készítmények, mint a patikákban, és követik majd a konkurens cégek árpolitikáját is.


A nem vényköteles gyógyszerkészítmények forgalmazását tervezi a Lekkerland is – mondta Haiman Ferenc, az élelmiszerek és más termékek nagykereskedelmével foglalkozó cég magyarországi vezérigazgatója. A vállalat Lengyelországban már tíz éve forgalmaznak OTC termékeket, melyek forgalmazásához külön logisztikai központot kellet létrehozni. A Lekkerland Magyarország az OMV-vel, a Lukoillal és a Jet Conocoval 2006-ban beszállítói megállapodást kötött, így több, mint 241 töltőállomással bővült vevőinek száma.


Kamara: hol a gyógyszerbiztonság?


A Magyar Gyógyszerész Kamara szerint nem megoldott a gyógyszerbiztonság, mivel nincsenek meg a személyi és tárgyi feltételek a patikán kívüli árusításhoz. “A múlt héten elfogadott törvény szerint ugyanis nincs sem szakmai, sem személyes garancia a gyógyszerbeszerzés és -tárolás biztonságos körülményeinek megteremtésére, nincs garancia az alkalmazáshoz szükséges szakértelem biztosítására” – áll az MTI-hez eljuttatott kamarai közleményben.


Horváth Tamás, a köztestület elnöke szerint “súlyosan elhibázottnak” tartják az árusítást lehetővé tevő törvényt, ezért a kamara átgondolandónak tartja a patikán kívül forgalmazás feltételeit. Meglátása szerint az Egészségügyi Minisztérium nem a betegek, az egészségügyi szakma érdekét képviseli, és nem a gyógyszerbiztonságot tartja szem előtt, hanem a kereskedők, az üzleti befektetők “pártján áll”.


Fidesz: csak a befektetőknek kedvez


“A gyógyszernek a patikában van a helye” – nyilatkozta Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa. A törvény megszületése után a nagy multinacionális és a kormányhoz közeli cégeknek is épülnek a gyógyszertárai, így beigazolódott, amit a Fidesz korábban hangoztatott: “túl sok az éhes száj kormányzati közelben, akik nagy fantáziát látnak a gyógyszertár-alapításban” – fogalmazott a volt egészségügyi miniszter.


Feltette a kérdést, hogy miért vásárolna a beteg patikán kívül, ha ezeken a helyeken csökkentett hatóanyagban és kisebb kiszerelésben jut a készítményhez. Hozzátette: azzal, hogy a készítmények szabadárasak lesznek, nőnek majd a lakossági terhek, és nem igazolódott be az sem – tette hozzá a politikus -, hogy a patikán kívüli árusítás javítja a kistelepüléseken élők gyógyszerellátását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik