“Ez egy kisebbség agressziója, amit a többséggel szemben követ el, és a magyar rendőrség helyesen teszi, ha védi a többség jogát” – hangsúlyozta a kormányfő a nemzetbiztonsági kabinet ülése után.
Gyurcsány Ferenc elmondta: a kabinet ülésén tájékoztatást kapott Budapest rendőrfőkapitányától az eseményekről. Hozzátette: ismeretei szerint a rendőrség határozottan és törvényesen lépett fel egy agresszív kisebbséggel szemben.
A kormány támogatja a rendőrséget, hogy a rendőrségi törvényben meghatározott feladatait elvégezhesse. Sokra tartja a rendőrség állományának áldozatkészségét. Megköszöni, hogy hihetetlen erőfeszítéssel óvják a város, az ország rendjét” – fogalmazott a politikus, hozzátéve: a főkapitánytól átfogó, részletes tájékoztatást kaptak a kabinet tagjai. Gyurcsány Ferenc elmondta: a következő órákban a kormány illetékes miniszterei, mint ahogy a nap folyamán is, folyamatosan tájékoztatást kapnak a rendőrségtől.
Hangsúlyozta: sem joguk, sem lehetőségük nincs arra, hogy korlátozzák vagy átvegyék a rendőrséget irányító vezetők döntési jogkörét. Közölte: a nemzetbiztonsági kabinet nem hozhat ebben a kérdésben, azaz a rendőrség hatáskörébe tartozó kérdésekben intézkedéseket.
A miniszterelnök szerint “elvették tőlünk az ünnepet” és egy agresszív kisebbség túszul kívánja ejteni a fővárost. A kormányfő azt mondta: “örülni akartunk ezen az ünnepen, ehelyett védekeznünk kellett, és olyan arcunkat mutattuk a világnak, mely egészen biztosan nem a magyarok többségének arca”.
Hozzátette: ahelyett, hogy büszkék lehettünk volna, most magyarázkodnunk kell. “Ezt akarta Magyarország, hogy összekeverjük pár ezer ember indulatát sok millió élni, tanulni, dolgozni akaró embernek az érdekeivel?” – kérdezte a kormányfő. Mint mondta, szerinte ez nem megengedhető.
„A nagy tisztességben élő Kosáry Domokosba belefojtani a szót? Motorosokat hívni a térre, hogy a motorok zaja elnémítsa ’56 mártírjának hangját? Kinek van ehhez joga? Zavargásokat kelteni a zsinagógánál, a XX. század legszörnyűbb pillanatait ide idézve? Ez nem demokratikus szabad vita, ez agresszió” – közölte a kormányfő.