Belföld

Másfél óráig bírta az Árpád hídi lámpa

Egy óra huszonkét perc alatt bukott meg az Árpád hídon felszerelt lámpás csomópont. A főváros illetékesének idegei 10 óra 55 perctől 12 óra 16 percig bírták a láthatóan közlekedési káoszt okozó próbaüzemet, végül kikapcsoltatta a lámpát – írja a Népszabadság.

10 óra 55 perckor a sárgán villogó lámpák az Árpád hídon, a Váci út irányából zöldre, a keresztező Népfürdő utcai felhajtónál pedig pirosra váltottak. A sokadik váltásnál is akadt négy-öt autó, amelyik beleszaladt a pirosba – mindkét irányból. A kétsávosra bővített felhajtó addig rugalmas, folyamatos forgalma lassan percek alatt kezdett beállni. Ezen pedig már az sem segített, hogy alig húszperces késéssel, de végül elbontották a felhajtó belső sávjában felejtett betonterelőket, az úgynevezett uni-cityket. Nagyjából 11 óra 25 percre már a Dagály utca is torlódott.

A közlekedési ügyosztály csoportvezetője, Bartkó György is a lámpa ellenzői közé tartozik. Szerinte biztonsági szempontból indokolt lehet a lámpa, közlekedésszervezésből azonban elégtelen. A felügyelet előírásai alapján a főváros elvégzi ugyan a tesztet, de tartósan ez a lámpa biztosan nem fog üzemelni – vélte a csoportvezető.

Bartkó György végül 11 óra 55 perckor húzta elő a telefonját, hogy intézkedjen a lámpa leállításának ügyében, mivel addigra már a Duna Plázáig állt a sor. 12 óra 17 perckor a lámpa újra sárgára váltott, és újra helyreállt a rend.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik