Decemberben kihirdetik az iskolai büfék kínálatáról szóló rendeletet, amely a kínálat egészségesebbé tételét szolgálja – közölte pénteken a kormányszóvivői tájékoztatón Magyar Bálint oktatási miniszter.
A rendelet szerint így márciustól kötelező lesz az iskolák számára annak az Egészségügyi Minisztérium által készített listát betartani, amely azt tartalmazza, hogy milyen alapanyagokból előállított készítményeket árulhatnak a diákoknak. Ez alól kizárólag az iskolaszékek adhatnak felmentést.
Az iskolák vezetésének február 28-ig kell egyeztetniük az iskolai egészségügyi szolgálattal. Amennyiben az nem tartja megfelelőnek az árukínálatot, azt vagy cserélni kell, vagy fel kell mondani az élelmiszerárusító üzlet – illetve automata – működtetéséről kötött szerződést.
Magyar Bálint még januárban vetette fel, hogy vizsgálják felül az iskolákban működő büfékre és automatákra vonatkozó gyakorlatot, tekintettel az ifjúság egészségi állapotára. A készülő rendeletek alapját az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet tavaly elkészült tanulmánya adja, amely tartalmazza, mit szabadna az iskolai büfékben árulni.
A kezdeti elképzelések szerint az élelmiszerlista csupán ajánlás lett volna az iskoláknak, később az egészségügyi és az oktatási tárca rendeletben szabályozta volna a büfékínálatot. E szerint 2006 szeptemberétől tilos lett volna többek között a csokik, cukortartalmú üdítők, chipsek és sós ropik árusítása az iskolai büfékben és automatákban.