A helyi önkormányzatok által benyújtott 415 pályázatra összesen 2,6 milliárd forintos támogatást az állam biztosít, ami jelentős bővülést jelent a tavalyi 1,1 és a tavalyelőtti 1,9 milliárd forinttal szemben. A program keretében eddig összesen mintegy 20 ezer lakást korszerűsítettek.
A legnagyobb támogatásban Székesfehérvár részesült. Itt 38 nyertes pályázatra 604 millió forintos állami támogatást kaptak. Ennek segítségével 2 687 lakás felújítása várható. Második helyen Pécs áll, ahol 303 millió forintos állami hozzájárulás nyomán 3 000 panellakás újul meg.
Az előre gyártott technológia felhasználásával épült lakóépületek felújításának támogatására a lakáscélú állami támogatásokról szóló rendelet keretében az épületek utólagos hőszigeteléséhez és gépészeti rendszereinek energiatakarékos felújításához, korszerűsítéséhez lehet vissza nem térítendő állami támogatásra pályázatot benyújtani. A támogatásból olyan lakóközösségek és önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot, amelyek a felújítási költségek egyharmad-egyharmad részét képesek fedezni. A fennmaradó részt finanszírozza az állam.