Belföld

Óriásleépítés a Matávnál

Közel négyezer embert bocsátanak el a Matáv-csoporttól egy év alatt. Leginkább a vezetékes szolgáltatót, ezen belül is az üzemeltetést érinti a bejelentett változás.

Dolgozóinak negyedétől, mintegy négyezer embertől válik meg 2005-től 2006 elejéig a Matáv-csoport. Az elbocsátásról megállapodtak a szakszervezetekkel. Aki marad, az jövőre 5,6 százalékos, az inflációval megegyező mértékű béremelésre számíthat. A létszámleépítés révén a cég költségei éves
Óriásleépítés a Matávnál 1

szinten 20 milliárd forinttal csökkennek.


A létszámcsökkentés a Matáv Rt. esetében leginkább az üzemeltetést érinti: e területen ezerrel lesz kisebb az alkalmazottak száma. Az irányítási és a kiszolgáló területeken nagyobb lesz a csökkentés, mint az alaptevékenységet végző területeken. A leépítésről már több mint egy hónapja lehet tudni, a cég ekkor tette közzé középtávú stratégiáját, az érintettek létszámáról azonban eddig hallgatni igyekeztek a felek, igaz kevés sikerrel.








Számok a cégekben
A Matáv Rt. esetében a létszámcsökkentés 32 százalékos lesz, így nyolcezres létszáma két év alatt 2600-zal mérséklődik. A létszámleépítés minden leányvállalatot érint: a cégek jelenlegi, összesen 6700-as létszáma 1150-nel, azaz 17,3 százalékkal 5550-re csökken. A létszámcsökkentések együttesen mintegy 3750 embert érintenek csoportszinten. A Matáv Rt. esetében a létszámleépítés 16 milliárd forint, a leányvállalatok esetében 6 milliárd forint kiadással jár. A leépítéssel párhuzamosan egyszerűsítik a Matáv szerkezetét is, s a jelenlegi ezerből 352 szervezeti egységet megszüntetnek. Ezen belül 350 vezetői poszt megszűnik, s 170 vezetőt elbocsátanak. A Matáv macedóniai leányvállalatánál, a Maktel-nél szintén lesz létszámleépítés: a háromezres jelenlegi létszámból 750 alkalmazott önkéntes távozása már folyamatban van.

Versenyhez igazodva


Ha a magyar telekomcéget nyugat-európai viszonylatban vizsgáljuk, nem is lehetett másra számítani, mint elbocsátásokra: jelenleg a Matáv Rt.-nél az egy alkalmazottra jutó előfizetők száma 353, míg egy jobb nyugat-európai telekomcégnél ez az adat ennek majd másfélszerese, átlagban pedig 400-500, márpedig a cég az uniós elveknek is megfelelő magyar szabályozási keretek között működik.


Vagyis a Matáv vezetékes szegmense eddig nem mondhatta el magáról, hogy versenyképesen működik, amely különösen a mobil ágazat számaival történő összevetésben tűnik fel: a T-Mobile 1800 alkalmazottja közel annyi bevételt termel, mint a vezetékes szegmens leányvállalatokkal együtt 9,5 ezer emberrel. Ezt pedig nem nézhette tétlenül az anyacég: a Deutsche Telekom, felocsúdva a techlufi kipukkadása okozta sokkból most nem csupán Magyarországon, hanem az egész régióban rendet kíván tenni.


A Matáv hivatalos közleménye természetesen nem a monopol-pozíció okozta természetes „elnehezedéssel” és a cég gyenge versenyképességével indokolja a leépítést, sokkal inkább „a liberalizált távközlési piac kihívásaira válaszolva” bocsátja el dolgozóinak egynegyedét. Közleményük szerint „a piac által elvárt további díjcsökkentések csak úgy valósíthatók meg”, ha a cég végrehajtja korábban már bejelentett hatékonyságnövelő programját, amelynek része a létszám-racionalizálási terv is.


Persze a hivatalos közleményekben szereplő “növekvő versenyhelyzet” is egyre inkább indoka lehet az elbocsátásoknak. A piaci szereplők száma valóban folyamatosan bővül: az elmúlt egy évben például a magyarországi vezetékes szolgáltatók száma 12-ről 16-ra nőtt, az internet-szolgáltatóké pedig 73-ról 89-re (lásd még: Kábelbarátok – Terjedő alternatív telefonálás című cikkünket).


Körültekintően


A létszámleépítésekre több lépcsőben kerül sor: 2005 januárjában 800-zal, a jövő év első negyedévében újabb 300-400-zal csökken a létszám, s a folyamat 2006 elején fejeződik be. 2005-ben és 2006-ban összesen 2598-cal csökken a Matáv Rt. létszáma. 805 alkalmazott a kiszervezett tevékenységeket végző vállalatoknál kap a továbbiakban munkát.


Az érdekképviseletekkel folytatott tárgyalások eredményeképpen a Matáv több olyan megoldást is alkalmaz a létszámleépítés során, amelyek nagy mértékben csökkentik az egyoldalú elbocsátásokat. A távozók elhelyezkedésének támogatására alkalmazza a korábbi években már bevált “Esély” programot: egyebek mellett képzéseket kínál, és segíti a távozó munkatársak új munkáltatónál való elhelyezkedését.


A tervek szerint mintegy 200 embert nyugdíjaznak, s három évi ellátás nyújtásával “rendelkezési állományt” is kialakítanak. Ebbe azok az 50 év feletti alkalmazottak kerülhetnek, akiknek nincs még elegendő szolgálati idejük ahhoz, hogy nyugdíjba mehessenek. A rendelkezési állományba tartozók három évre elosztva ugyanazt az ellátást kapják, mint amekkora azonnali elbocsátásuk esetén járna nekik. A hasznuk az lesz a konstrukcióból, hogy miközben nem kell dolgozniuk, három évvel meghosszabbodik a szolgálati idejük. A Matáv tervei szerint mintegy 500-an lesznek.


A könyvelés, a szállítás és az ügyfélkapcsolat-tartás területén – 800 fő esetében – a társaság tevékenység-kihelyezést hajt végre. De csak akkor helyez ki egy tevékenységet, ha az tartósan legalább 20 százalék költségmegtakarítással jár. Mintegy 500 alakalmazott jelenlegi 8 órás munkaidrjét 6 órássá alakítják át, ami esetükben 20 százalékos bércsökkentéssel jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik