Belföld

Messier-nek mennie kell

A Vivendi Universalt Jean-Marie Messier teremtette meg, és ugyanő vitte a lejtőre. A tulajdonosoknak elegük van a zuhanásból, úgy határoztak: lecserélik a pilótát. Messier tehát távozik a távközlési és médiabirodalom trónjáról.

A Vivendi Universal részvénye hétfőn Párizsban és New Yorkban egyaránt tizenegy százalékkal erősödött, átlépve a 23,5 dolláros, Messier-nek mennie kell 1illetve megközelítve a 24,5 eurós árat. Erre hosszú hónapok óta nem volt példa. 2000. március 10. óta, amikor eddigi legmagasabb, 141,6 eurós árfolyamát elérte, a Vivendi Universal részvényének értéke hetedére csökkent, nem is egyszer húszszázalékos szabadeséssel elakasztva hívei lélegzetét.

A múlt heti 18,75 eurós mélypont, úgy látszik, már azoknak is sok volt, akik mindeddig vakon bíztak és tűzön-vízen át kitartottak a mai Vivendit létrehozó elnök-vezérigazgató, Jean-Marie Messier mellet. Az ő távozásáról szóló híreket honorálták a tőzsdék a figyelemre méltó árfolyam-emelkedéssel.

Minden eldőlt

Múlt kedden, az igazgatótanács ülése után még úgy tetszett, J2M – ahogy a 45 éves Messier maga is szívesen említi magát – megint csatát nyert. Pedig az igazgatótanács nyugtalan volt. Erre jó okot adtak neki: a cég hatalmas vesztesége, óriási tartozásai, bizonytalan anyagi helyzete, több mint kétséges kintlevőségei. Messier-nek mégis sikerült a helyén maradnia.

Ezt a kis diadalt is egy csapásra semmivé foszlatta azonban az újabb 23,31 százalékos árfolyamvesztés. “Már régen nem az a kérdés, hogy maradjon-e Messier a Vivendi Universal élén – idéz egy bankárt az AFP hírügynökség -, hanem az, hogy ki léphet a helyére, és ki akar oda lépni.”

Ki legyen helyette?

Először úgy látszott, a nemzeti büszkeség lesz az a szalmaszál, amelyben az immár bukásra ítélt elnök-vezérigazgató mégis megkapaszkodhat: az amerikai tulajdonosok honfitársukat, az ifjabb Edgar Bronfmannt ajánlották helyette. Ezt a franciák természetesen reflexből elutasították, csak éppen nem tudtak hirtelen nevet mondani saját soraikból.

Végül azonban kompromisszumot szült a józan felismerés, hogy egymás nélkül semmire sem jutnak, s meglett a mindenki számára elfogadható utódjelölt, Jean-René Fourtou, az Aventis felügyelőbizottsága alelnökének személyében.

Messier-nek mennie kell 2Ráment a hétvége

Már csak J2M-et kellet megpuhítani, hogy távozzék szépszerével. Nem volt könnyű. Az elnök-vezérigazgató először megtagadta, hogy rendkívüli igazgatótanácsot hívjon össze, majd péntek délután gyűlésbe szólította az alkalmazottakat, és lelkesítő beszédet tartott nekik, felvázolva a közös erővel elérendő szebb jövőt.

Ráment a meggyőzésére az egész hétvége. Hivatalosan ugyan még nem jelentették be, de több francia hírforrás állítja: Messier végül beadta a derekát, átlátva, hogy helyzete tarthatatlanná vált. Csupán egyetlen feltételt szabott: megnyugtatóan tisztázni kell távozásának anyagi körülményeit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik